50. fejezet 2. rész (Utolsó fejezet)

50. fejezet 2. rész

Seth hatalmas szíve hevesebb ütemre váltott. Az izmai megfeszültek, ugrásra készen, védelmezően mellém húzódott. Nagy, fekete szemei feszülten pásztázták a túloldalon álló hadsereget. Pengeéles fogain megcsillant a fény. Én épp ellenkezőleg reagáltam. Megfagyott a vér az ereimben. Levegőt is elfelejtettem venni, miközben le nem vettem a szemem a Volturiról.
- Chelsea megpróbál lelkileg elszakítani minket egymástól – szakított meg Edward hangja. – De nem sikerül neki.
Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. Bella pajzsa tökéletesen működött, teljes biztonságban voltunk. Legalábbis a mentális támadásoktól. Ez pedig hatalmas előny jelentett. Edward hirtelen apa felé kapott.
- Jane – mondta.
De a boszorka hiába próbálkozott, nem tudta áttörni a pajzsot.
- Szuper vagy, Bella! – jegyeztem meg.
A lány kivillantotta fogsorát, mire Jane vicsorogva visított fel. Kárörvendően elmosolyodtam. Na, milyen érzés, ha valakire nem hat a képességed? A Volturi végre akadályba ütközött. Éreztem, ahogy az adrenalin szétáramlik a testemben. A düh éltető erőként kavargott az ereimben. A torkomból morgás tört fel. A pajzstól felbátorodva kedvem lett volna harcolni. Ha ők úgy, én így.

Ezúttal Alec próbált szerencsét. Angyali arcán látszott, hogy elmélyülten koncentrál. Elképzeltem, ahogy farkasom leharapja a fejét. Ha ezt túléljük, szükségem lesz egy pszichológusra. Furcsa, áttetsző köd mászott felénk vánszorogva. Nyálkásnak, gejlnek tűnt, és nem szerettem volna megtudni, áttöri-e a pajzsot. Egy széllökéssel megpróbáltam elfújni, de nem hatott rá. A következő pillanatban hangos reccsenéssel kettévált a föld előttünk, azonban az alattomos ködöt ez sem állította meg. A vének tágra nyílt szemekkel figyelték Benjamin mutatványát.
- Jó ötlet Ben, de szerintem hatásosabb lenne, ha felgyújtanám Alecet – morogtam, mire felkuncogott.
- Nem, nem hibridlány, Alec az enyém – szólt közbe Vladimir, amitől kirázott a hideg. Bár a mi oldalunkon állt, kissé irtóztam tőle. Beleegyezően bólintottam.
- Na mi van, Húgi? Kedvet kaptál egy kis öldökléshez? – nevetett fel Emmett.
A köd ekkor ért el hozzánk. Kutakodó csápjai rést kerestek, de nem találtak Bella pajzsán. Felszabadultan vigyorogtam. Nálunk volt az előny. Az ő képességeik hasznavehetetlenek, míg nálunk sorban állnak a tehetségesnél tehetségesebb vámpírok. Viszketett a tenyerem, hogy kipróbálhassam az elemésztő tüzet valakin.
- Fogadjunk, hogy többel végzek! – feleltem magabiztosan. Seth rosszallóan felmordult, de láttam rajta, hogy szívesen leharapna pár fejet.
- Gyerekek! – szólt ránk halkan apa.

A többiek a mi hatásunkra elkezdték felosztani egymás között a vámpírokat. Nem volt olyan, aki nem akart volna bosszút állni valakin. Eljutottam arra a szintre, hogy már nem féltem. Végre felcsillant egy kis remény, amitől erősnek éreztem magam. Persze, egy részem szerette volna elkerülni a konfliktust, de ugyanakkor ellenállhatatlan vágyat és vérszomjat éreztem. Ha harcra kerül a sor, nem futamodom meg. Ezúttal nem! Megérintettem a nyakamat, ahol ujjaim a kis hegre tévedtek. Egy borzalmas nap emlékét hordozta a seb, mikor újszülöttekkel küzdöttünk meg. Akárhányszor csak ránéztem, görcsbe rándult a gyomrom. Azonban, most erőt merítettem belőle. Ha azt túléltük, ezt is túl fogjuk!

- Mielőtt szavaznánk, hadd emlékeztesselek benneteket, - szólalt meg Aro – hogy bármi is lesz a tanács döntése, nincs szükség erőszakra.
Szinte éreztem a vér ízét a számban. Fanyarul elmosolyodtam. Aro még utoljára megkísérelte meggyőzni a tehetséges vámpírokat, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Szánalmas próbálkozás volt.
- Akkor hát szavazzunk! – mondta elkeseredve.

A szívem heves ütemre kezdett, úgy éreztem, majd kiugrik. Az idegeim pattanásig feszültek. Görcsösen belemarkoltam Seth bundájába, aki mélyeket lélegzett.
- A gyermek jövője ismeretlen. Nincs okunk, hogy létezni hagyjunk efféle veszélyt. El kell pusztítani mindkét példányt, a védelmezőikkel együtt- mosolyodott el Caius. Seth-tel kórusban mordultunk fel.
- Én nem látok közvetlen veszélyt. A gyermek egyelőre kezelhető és ártalmatlan, ugyanígy a lány. Később, még felülvizsgálhatjuk a döntésünket. Menjünk békével!- mondta Marcus közömbösen. Ez pillanatnyi vigaszt adott, ugyanabban a másodperben már újra visszatért a görcs a gyomromba. Aron áll a döntés. Edward hirtelen felkiáltott:
- Aro!
A vörös szeműt pillanatnyilag kizökkentette ez a hirtelen hangulatváltozás, de aztán megszólalt:
- Igen, Edward! Akarsz még mondani valamit?
- A lányommal és a húgommal kapcsolatos veszélyeket abban látod, hogy nem
tudod megítélni, miként fognak fejlődni? Ez a kritikus pont?
- Igen, barátom – értett egyet Aro. - Ha bizonyosak lehetnénk...ha volna rá garancia, hogy rejtve maradhat az emberi világ előtt, és nem veszélyezteti a biztonságunkat..
- Vagyis ha biztosak lehetnénk benne, akkor békében válnánk el egymástól, újra jó barátként? – kérdezte Edward. Elvesztettem a fonalat, nem tudtam, mire akar kilyukadni.
- Természetesen, ifjú barátom. Semmi sem szerezne nagyobb örömet nekem.
- Akkor van még valami, amit felajánlhatok. Gyere, csatlakozz hozzánk, Alice!

A név hallatára elállt a lélegzetem. A vérszomj egy csapásra eltűnt és meglepettség vette át a helyét. Először azt hittem, hogy Edward viccel, vagy megőrült. Ekkor meghallottam, ahogy futva közeledtek az erdőn át. A szívem hangosan dobogott, de ezúttal a felcsillanó reménytől. Éreztem, ahogy a térdeim megremegnek, nem akartam hinni a fülemnek. A következő pillanatban Alice kilépett a tisztásra nyomában Jasperrel. A szám elé kaptam a kezem miközben nekitámaszkodtam Seth-nek, hogy talpon tudjak maradni. Hatalmas kő esett le a szívemről és leírhatatlan öröm járt át. Amint megláttam őket, úgy éreztem, mintha sosem mentek volna el. A napok, amiket végigszenvedtem kínzó hiányuktól most távolinak érződtek. Mohón csodáltam újra tökéletes vonásaikat, az imádott testvéreim legapróbb mozdulatát is. Megszűnt körülöttem a világ, elfeledkeztem a küszöbön álló döntésről és nem számított más, csak hogy újra láthatom őket. Szikrázó boldogság járta át a szívem. Legszívesebben ugráltam volna örömömben.

Ők azonban komolyak maradtak. Jasper rám villantotta tekintetét, és nagyon halványan féloldalasan elmosolyodott. Felnevettem, de ugyanabban a pillanatban más vonta el a figyelmemet. Egy magas, jó kiállású vámpírt hoztak magukkal. Fiatal, sötétszőke hajú, borostás arcú, jóképű fiú érkezett meg a tisztásra. Nem futott olyan gyorsan, vagy könnyedén, mint Jasperék. Keskeny, sötétkék összeszűkültek, mikor rám pillantott. Azonnal felismertem, bár még sosem találkoztam vele. Ő volt a bátyám. Összetéveszthetetlenül hasonlított Maxre, e okból kifolyólag rám is. Kíváncsi voltam, hogy mások is észre vették-e a rokonságot köztünk.

Alice a megszokott kecsességével átugrott a ködön, és megállt Edward mellett. Jasper és a fiú követték. Legszívesebben a nyakukba ugrottam volna, de erre nem volt idő.  Bátyám kíváncsian méricskélt engem, de undorodóan grimaszolt Seth láttán. A farkasom bizalmatlanul morgott rá, ugyanakkor tudtam, hogy tisztában van vele, hogy ki ő.
- Ő itt Drew, Lana vérszerinti féltestvére – mutatta be Alice a bátyámat. Csilingelő hangja megmelengette szívemet. Halk morajlás futott végig a tömegen, aki eddig kételkedett, most már tudta, hogy rokonok vagyunk. Drew lassan előre lépett miközben bizalmatlanul pillantott végig a Volturin. Lerítt róla, hogy bárhol máshol szívesebben lenne, mint itt.
- Beszélj, Drew! – parancsolta Aro – Halljuk tanúságtételedet, amiért idehoztak!
A fiú komoran belekezdett:
- Mind már előbb említették, a lány féltestvére vagyok. Apámmal és a párommal vándorolunk az államokban. Vadászunk, sosem telepedünk le. Apám évtizedekkel ezelőtt találkozott anyámmal, aki kihordott, majd belehalt a szülésbe. Apám nevelt fel, tanított meg vadászni, rejtőzködni az emberek elől. Néhány éve változtattam át a páromat, aki velünk él.
- Hány éves vagy? – kérdezte Aro, mire felcsillant a szemem.
- 54.
- És mennyi idős korodra fejlődték ki teljesen?
- Nagyjából a születésem után hét évvel – megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Ez azt jelenti, hogy Nessie-vel mi halhatatlanok vagyunk! Ráadásul már csak fél év, és elérem a végleges koromat. Örökre tizennyolc maradok, de legalább csak három évvel látszom majd idősebbnek Seth-nél.
- És azóta nem változol?
- Nem vettem észre – vont vállat lazán a fiú.
- És mivel táplálkozol?
- Főként emberi vérrel, de ha muszáj, akkor emberi étekkel – grimaszolt. Kissé csalódott voltam, reméltem, hogy nem öl embereket.
- Képes voltál létrehozni egy halhatatlant? – meghökkentem, mivel előbb elsiklottam e tény fölött.
- Igen – tágra nyíltak a szemeim, ez természetesen nem kerülte el a vének figyelmét.
- Neked van mérged? – kérdezte nyersen Caius, mire megráztam a fejem. Drew unottan elhúzta a száját.
- És a te lányodnak? – fordult Bellához.
- Nincsen – hangzott a válasz. Ezt eddig is tudtam, de ez nem igazságos, hogy Drew képes vámpírt létrehozni, mi meg nem. Nem, minhta szándékomban ált volna.

Aro hosszú pillanatig méricskélt minket, majd arca megváltozott. Végre meghozta a döntését:
- Fivéreim – mondta – Úgy tűnik, nem fenyeget minket veszély. Ez váratlan fejlemény, de fenyegetést nem látok. Úgy tűnik, ezek a félvámpír gyermekek nagyon hasonlítnak ránk.
- Tehát így szavazol? – kérdezte hűvösen Caius.
- Igen. Kedveseim! Ma nem harcolunk!
A gárda egy emberként bólintott, a köd pedig szétoszlott. Caius nyilvánvalóan forrongott magában, de elfolytatta. Marcus, az közömbösség megtestesítője unottan pislogott. Aro pedig nyájasan felénk fordult, miközben a többiek visszavonultak.
- Annyira örülök, hogy erőszak nélkül sikerült orvosolnunk a problémát – mondta mézesmázosan – Carlisle barátom! Milyen öröm, hogy újra barátomnak nevezhetlek? Remélem, nem neheztelsz! Tudom, átérzed a szigorú terhet, melyet kötelességünk ránk ró.
- Távozz békében! – felelte apa sietve. – Kérlek, ne feledd, hogy továbbra is kerülnünk kell, a feltűnést itt a környéken, ezért ne engedd seregednek, hogy ebben a régióban vadásszon!
- Természetesen, Carlisle- biztosította Aro – Sajnálom, hogy helyteleníted a tettemet, drága barátom. Talán idővel meg tudsz majd bocsátani.
Ökölbe szorítottam a kezemet, annyira felidegesített Aro színjátéka. Azonban, hirtelen megnyugodtam. Jasper keze volt a dologban.
- Talán, idővel, ha bebizonyítod, hogy újra a barátunk vagy.
Aro bűnbánóan lehajtotta a fejét, majd a testőrségével együtt eltűnt a fák mögött.

 Mikor felfogtuk, hogy nem jönnek vissza, mindenki éljenzésben tört ki. Nyomban Jasper nyakába ugrottam, olyan lendülettel, hogy a hóban kötöttünk ki. Önfeledten nevettünk, Jasper pedig úgy állt fel, hogy a nyakában lógtam. Alice ott termett mellettünk, így szorosan átöleltem. A könnyeim fürgén peregtek le az arcomról, miközben szakadatlanul nevettem. Életem egyik legboldogabb percei voltak ezek. Mivel a többieknek is hiányoztak a testvéreim, kénytelen voltam elengedni őket. Ekkor Seth nyakába ugrottam, aki nevetésszerű hangot adott ki és fel-le pattogott. Pillantásom a tisztán szélén álló komor alakra siklott. Ő volt az egyetlen, aki nem ujjongott.

Odasétáltam hozzá és megálltam vele szemben. Végigmért, miközben összeráncolta az orrát a farkas szag miatt.
- Köszönöm szépen, hogy tanúskodtál. Neked köszönhetjük ezt. Ha nem lennél, akkor lehet, hogy másképp döntöttek volna- mondtam a bátyámnak mosolyogva.
- Tudom – felelte, ami kissé meglepett. Egy szívesenre, vagy nincs mit-re számítottam- Nem, mintha lett volna más választásom.
Csalódottan lehajtottam a fejemet. Felépítettem róla egy képet magamban, de a kegyetlen igazság az, hogy egyáltalán nem olyan volt. Hasonlított apámra, sajnos.
- Nos, úgy látom, te már választottál családot magadnak, és életmódot – mondta, és kihallottam a sértettséget és undort hangjából.
- Igen – feleltem kurtán. Nem akartam felhozni, hogy mikor Max elrabolt, eljátszotta az utolsó esélyét is nálam.
Megvonta a vállát:
- Akkor, a legjobbakat – nyelte el az erdő.

A legtöbb tanúnk még a „csata” napján elindult haza. A többiek is lassan elmentek, miután búcsút vettek tőlünk. Maggie, Benjamin és Garrett nagyon fog hiányozni, de megígértem, hogy meglátogatom őket. Végre minden visszatért a rendes kerékvágásba. A mi kiscsaládunk élte nem mindennapi életét a farkasoktól boldogítva.

A következő évünket szerencsére semmiféle bonyodalom nem fűszerezte, csupán a végzős évem. Kitűnőre leérettségiztem, és már nézegettük is az egyetemeket. Állatorvosnak készültem, hogy abból is legyen egy a családunkban. A költözést is tervezgettük.

- És a kutya beleszeret a macskába. Pedig ősellenségek – mondtam Sethnek. Alig egy ujjnyira volt tőlem, homlokát az enyémnek döntötte.
- Micsoda beteg, fura ízlésű kutya – felelte.
- Micsoda buta, gyanútlan macska.
Ajkai gyengéden játszottak az enyéimmel. Forróság futott rajtam végig és gyomromban lévő pillangók fürge táncba kezdtek.
- Azért azt nem felejtem el, hogy lekutyáztál – mondta, széles vigyorral tökéletes arcán. Halkan kacagtam, és magamhoz öleltem. Ő már az én farkasom marad, örökké.

VÉGE