35.
fejezet
Talán már majdnem ébren lehettem, mikor
meghallottam, hogy kinyílik az ajtó. Kipattantam az ágyból, és úgy ahogy
voltam, pizsamában lerohantam a lépcsőn. Denaliék tegnap estére még nálunk
maradtak, így reméltem, hogy reggel tudok beszélni a lányokkal. De úgy tűnik,
túl sokáig aludtam. Annyira siettem, hogy megbotlottam az utolsó lépcsőfokban,
és ha Eleazar nem kap el, nagyot estem volna. Természetesen az egész család a
nappaliban volt, így mind látták a „mutatványomat”. Emmett kifejezetten jól
szórakozott, Alice csak a fejét csóválta, anya pedig megkönnyebbült, hogy nem
törtem ki a nyakamat. Elszégyelltem magam, részben az előbbi miatt, részben
pedig azért, mer rajtam kívül mindenki fel volt öltözve.
- Jó reggelt! Hova ez a nagy sietség? – kérdezte mosolyogva Eleazar.
- Azt hittem, hogy elmentetek. És köszönöm. Néha megfeledkezek róla, hogy emberből is vagyok, és nincsenek tökéletes vámpír reflexim.
- Néha? Mindig! – kiáltott közbe Emmett, mire a többiek felnevettek, én viszont elpirultam.
- Már készülődtünk, de nem mentük volna el búcsú nélkül – mondta végül Carmen.
Elbúcsúztam Denaliéktól, akik elindultak a garázsba.
- Kate, Tanya! Beszélhetnénk egy percre? – kérdeztem a két szőke lányt.
- Addig mi megvárunk titeket a kocsinál - simította meg búcsúzóul a vállamat Carmen.
- Élvezd ki még azt a néhány hetet a nyárból! Ó, és legközelebb kapaszkodj a lépcsőn lefele jövet! – köszönt el mosolyogva Eleazar, én pedig lesütöttem a szememet.
A többiek kikísérték őket az autóhoz, így hármasban maradtam a lányokkal. Nem tűntek mérgesnek, amitől kicsit megijedtem, hisz minden joguk meg lett volna rá. Vettem egy mély levegőt, majd belekezdtem:
- Én nagyon, nagyon, nagyon sajnálom. Teljesen hülye voltam. Ti csak segíteni akartatok, erre én megbántottalak titeket. Rosszul reagáltam. Rosszul? Nem, inkább szörnyen. Aljas dolog volt felhozni a múltat. És ti is a családom vagytok, remélem meg tudtok bocsátani nekem.
Lélegzetvisszafojtva vártam a válaszukat. Egyikük arcáról sem tudtam leolvasni semmit.
- Hát, én valami jobbat vártam – szólalt meg végül Kate, testvére felé fordulva. Reménykedve pillantottam Tanyara, s egy másodpercnyire voltam attól, hogy elbőgjem magam. Tanya rosszallóan nézett Katere, aki elmosolyodott. Teljesen összezavarodtam.
- Természetesen megbocsájtunk, hisz egy család vagyunk – mondta a vörösesszőke, testvére pedig békítően kitárta karját, s megöleltem őket. Hatalmas kő esett le a szívemről, és levegőt venni is eszembe jutott.
- Látnod kellett volna az arcodat, amikor megszólaltam! – csipkelődött Kate. Talán máskor viccesnek találtam volna, de most csak egy szúrós pillantással jutalmaztam. De ő csak kinyújtotta a nyelvét, mire megtört a jég, s elmosolyodtam.
- Este beszéltünk a többiekkel rólad és a...farkasfiúról. – Kezdte óvatosan Kate - Jasper nagyjából elmagyarázta, hogy mi ez a bevésődés. Carlisle mondta, hogy eddig még nem volt gond, és, hogy megbízik a fiúban. És ha te is bízol benne, akkor nincs jogunk beleszólni.
- Ez persze nem jelenti azt, hogy helyesnek tartjuk. Ősellenségek vagyunk, és bármikor elvesztheti a fejét – bújt elő az igazi Tanya.
- Ha így lenne, de nem hiszem, hogy bekövetkezhet, akkor meg tudom védeni magam.
Bólintottam, majd kimentünk a garázsba.
- Ezt még visszakapod – suttogtam Katenek, majd Denaliék autóját elnyelte az erdő.
- Jó reggelt! Hova ez a nagy sietség? – kérdezte mosolyogva Eleazar.
- Azt hittem, hogy elmentetek. És köszönöm. Néha megfeledkezek róla, hogy emberből is vagyok, és nincsenek tökéletes vámpír reflexim.
- Néha? Mindig! – kiáltott közbe Emmett, mire a többiek felnevettek, én viszont elpirultam.
- Már készülődtünk, de nem mentük volna el búcsú nélkül – mondta végül Carmen.
Elbúcsúztam Denaliéktól, akik elindultak a garázsba.
- Kate, Tanya! Beszélhetnénk egy percre? – kérdeztem a két szőke lányt.
- Addig mi megvárunk titeket a kocsinál - simította meg búcsúzóul a vállamat Carmen.
- Élvezd ki még azt a néhány hetet a nyárból! Ó, és legközelebb kapaszkodj a lépcsőn lefele jövet! – köszönt el mosolyogva Eleazar, én pedig lesütöttem a szememet.
A többiek kikísérték őket az autóhoz, így hármasban maradtam a lányokkal. Nem tűntek mérgesnek, amitől kicsit megijedtem, hisz minden joguk meg lett volna rá. Vettem egy mély levegőt, majd belekezdtem:
- Én nagyon, nagyon, nagyon sajnálom. Teljesen hülye voltam. Ti csak segíteni akartatok, erre én megbántottalak titeket. Rosszul reagáltam. Rosszul? Nem, inkább szörnyen. Aljas dolog volt felhozni a múltat. És ti is a családom vagytok, remélem meg tudtok bocsátani nekem.
Lélegzetvisszafojtva vártam a válaszukat. Egyikük arcáról sem tudtam leolvasni semmit.
- Hát, én valami jobbat vártam – szólalt meg végül Kate, testvére felé fordulva. Reménykedve pillantottam Tanyara, s egy másodpercnyire voltam attól, hogy elbőgjem magam. Tanya rosszallóan nézett Katere, aki elmosolyodott. Teljesen összezavarodtam.
- Természetesen megbocsájtunk, hisz egy család vagyunk – mondta a vörösesszőke, testvére pedig békítően kitárta karját, s megöleltem őket. Hatalmas kő esett le a szívemről, és levegőt venni is eszembe jutott.
- Látnod kellett volna az arcodat, amikor megszólaltam! – csipkelődött Kate. Talán máskor viccesnek találtam volna, de most csak egy szúrós pillantással jutalmaztam. De ő csak kinyújtotta a nyelvét, mire megtört a jég, s elmosolyodtam.
- Este beszéltünk a többiekkel rólad és a...farkasfiúról. – Kezdte óvatosan Kate - Jasper nagyjából elmagyarázta, hogy mi ez a bevésődés. Carlisle mondta, hogy eddig még nem volt gond, és, hogy megbízik a fiúban. És ha te is bízol benne, akkor nincs jogunk beleszólni.
- Ez persze nem jelenti azt, hogy helyesnek tartjuk. Ősellenségek vagyunk, és bármikor elvesztheti a fejét – bújt elő az igazi Tanya.
- Ha így lenne, de nem hiszem, hogy bekövetkezhet, akkor meg tudom védeni magam.
Bólintottam, majd kimentünk a garázsba.
- Ezt még visszakapod – suttogtam Katenek, majd Denaliék autóját elnyelte az erdő.
Anya és apa kimentek a reptérre elkísérni
Denaliékat, Rose Alice és Jasper pedig vadászni. Így kettesben maradtam
Emmettel. Felmentem a szobámba, és bekapcsoltam a tévét, hogy valami elnyomja a
lent üvöltő focimeccs hangját. Lehuppantam az ágyamra, és az éjjeliszekrényem
megrezdült a telefonom. Megjött a várva várt SMS.
Egy
óra múlva ott vagyok érted.
Seth
Seth
Izgatottan kezdtem el készülődni, alig vártam, hogy
találkozhassak Sethtel. Nem vittem túlzásba a sminkelést. Szemceruza,
szempillaspirál, és egy kis szájfény. Felvettem egy farmer sortot, egy toppot,
és egy inget. Göndör, szőke hajamat egyszerűen kiengedve hagytam. A cuccaimat
bedobáltam egy pici oldaltáskába. Tegnapi énemet még csak meg sem közelítettem,
de nem érdekelt. Tudtam, hogy Seth melegítőben is ugyanúgy rajongana értem,
mint puccos ruhákban. Ráadásul még jobban is szerette az egyszerű ruhákat.
Kiültem az ablakomba, és mereven néztem az erdőt, hogy mikor tűnik fel a
farkas. Látni ugyan nem láttam őt, de meghallottam lépteinek zaját, így
lementem.
- Elmentem, majd jövök! – kiáltottam oda Emmettnek.
Megszűnt a tévé zaja, és mielőtt kinyithattam volna az ajtót, bátyám mögöttem
állt. Kissé megijedtem, hisz azt hittem, hogy fel sem néz a meccsből, csak nyög
egy sziát.
- Várj! Hova mész, és mikor jössz? – kérdezte, miközben elállta az utamat.
Felnéztem magasan tornyosuló alakjára és elnevettem magamat. Minthogyha éppen meg akartam volna szökni. Nem értette, hogy mi olyan vicces.
- Emmett. Nyári szünet van. Máskor azt sem veszed észre, ha egész nap nem vagyok itthon. – magyaráztam neki.
- Hé! Nem is igaz! – háborodott fel.
Kérdőn néztem rá.
- Jó, talán. De most rám vagy bízva. Esme megkérdezi hol vagy, én meg mondjam azt, hogy valahol, és majd jössz?
- Jó, oké. Sethtel leszek ma. Nem tudom, hova megyünk, gondolom hozzá. És délután jövök. Ó, és most maradtál le egy gólról!
- Mi? Honnan veszed?
- Nem is tudom, talán mert látomásom volt?
- Hívj, ha bármi van. Szia! – köszönt el Emmett, és a nappaliba viharzott.
- Szia! – kiáltottam, és gyorsan kisurrantam, mielőtt még észrevehette volna, hogy füllentettem.
- Várj! Hova mész, és mikor jössz? – kérdezte, miközben elállta az utamat.
Felnéztem magasan tornyosuló alakjára és elnevettem magamat. Minthogyha éppen meg akartam volna szökni. Nem értette, hogy mi olyan vicces.
- Emmett. Nyári szünet van. Máskor azt sem veszed észre, ha egész nap nem vagyok itthon. – magyaráztam neki.
- Hé! Nem is igaz! – háborodott fel.
Kérdőn néztem rá.
- Jó, talán. De most rám vagy bízva. Esme megkérdezi hol vagy, én meg mondjam azt, hogy valahol, és majd jössz?
- Jó, oké. Sethtel leszek ma. Nem tudom, hova megyünk, gondolom hozzá. És délután jövök. Ó, és most maradtál le egy gólról!
- Mi? Honnan veszed?
- Nem is tudom, talán mert látomásom volt?
- Hívj, ha bármi van. Szia! – köszönt el Emmett, és a nappaliba viharzott.
- Szia! – kiáltottam, és gyorsan kisurrantam, mielőtt még észrevehette volna, hogy füllentettem.
Nagy meglepetésemre Sethen zakó volt és ing.
Szélesen vigyorgott, mire elnevettem magam.
- Én megmondtam! – mondta vidáman.
- Te bolond! – magamhoz húztam és megcsókoltam.
- És ezt mind magaddal cipelted farkas alakban? – kérdeztem tőle.
- Nem. Most emberalakban jöttem. Eddig, ha találkoztunk, mindig a hátamon ülve utaztál. De most rendes randira viszlek.
- Én szeretem a rendhagyó, farkasos randikat. – mosolyogtam.
Eközben kiértünk az úthoz, ahol egy autó állt. A kocsiban megláttam Leah, és megijedtem. Nem volt túl jó a viszonyunk Leahval, mivel utálta, hogy az öccse egy vámpírba vésődött bele.
- Nyugi – suttogta a fülembe Seth. – Nem harap, legalább is emberként nem. Eldob minket a hozzánk, aztán miénk a ház.
- Szia Leah! – köszöntem kissé félve – Köszi, hogy elviszel minket.
- Jöttem eggyel Sethnek. – válaszolta a lány.
Az út nagy része csöndesen telt. Leah egész kedves volt, csak egyszer jegyezte meg, hogy megfullad a vámpírszagtól. Kitett minket a házuknál, majd elhajtott.
- Én megmondtam! – mondta vidáman.
- Te bolond! – magamhoz húztam és megcsókoltam.
- És ezt mind magaddal cipelted farkas alakban? – kérdeztem tőle.
- Nem. Most emberalakban jöttem. Eddig, ha találkoztunk, mindig a hátamon ülve utaztál. De most rendes randira viszlek.
- Én szeretem a rendhagyó, farkasos randikat. – mosolyogtam.
Eközben kiértünk az úthoz, ahol egy autó állt. A kocsiban megláttam Leah, és megijedtem. Nem volt túl jó a viszonyunk Leahval, mivel utálta, hogy az öccse egy vámpírba vésődött bele.
- Nyugi – suttogta a fülembe Seth. – Nem harap, legalább is emberként nem. Eldob minket a hozzánk, aztán miénk a ház.
- Szia Leah! – köszöntem kissé félve – Köszi, hogy elviszel minket.
- Jöttem eggyel Sethnek. – válaszolta a lány.
Az út nagy része csöndesen telt. Leah egész kedves volt, csak egyszer jegyezte meg, hogy megfullad a vámpírszagtól. Kitett minket a házuknál, majd elhajtott.
Fellélegeztem, amin Seth nagyot nevetett.
- Ne aggódj, meg fog kedvelni.
- Nem látom sok esélyét. – mondtam szomorúan.
- Gyere! – fogta meg a kezem és a hátsó kerthez vezetett. Egyből felvidultam, mikor megláttam a kockás takarót, a gitárt és a piknikkosarat egy nagy fa árnyékában. Bár nyár volt, a nap most sem sütött. Seth elkezdte kipakolni a szendvicseket, sütiket, és üdítőket.
- Azta Seth, igazán kitettél magadért! – pusziltam meg.
- Örülök, hogy tetszik. Bevallom, anya a szakács. Én megpróbáltam segíteni, de megettem a hozzávalókat, így elküldött.
- Igen, ez rád vall – nevettem. – Ó, és gitározni is fogsz?
- Persze! – vette a kezébe a hangszert. Megpendítette a húrokat, és próbált játszani valamit, de nem igazán ment neki.
- Seth, tudsz gitározni? – kérdeztem.
- Igazság szerint nem, csak gondoltam megpróbálom, hátha összejön.
Összenéztünk, majd elnevettük magunkat.
- Nincs meleged abban a zakóban? – kérdeztem.
- Majd meg sülök, de a zakó is kelléke a randinak.
Megcsókoltam, miközben leszedtem róla az említett ruhadarabot.
- Hát, most már nem a zakó miatt van melegem. – vigyorgott kajánul.
Rákacsintottam, majd beleharaptam az egyik sütibe, ami nagyon ízlett. Természetesen Seth farkaséhes volt, így hamar elpusztítottuk az ebédet. Utána lementünk a partra sétálni. A szél nyugodt volt, így csak apró hullámokba csavarta a tengert. Levettük a cipőinket, és mezítláb sétáltunk a vízben. A nap egy pillanatra előbújt a felhők mögül, beterítve minket sugaraival. Seth csodálkozva nézett rám. Most látott először napfényben. Egyből behúzódtam az árnyékba, elrejtve csillogó bőrömet.
- Sajnálom, ha megijesztelek – mondtam szomorúan.
- Lana – húzott vissza a napfényre – Nem félek tőled, gyönyörű vagy!
Sötétbarna szemei rajongva csillogtak, amitől szívem hevesebben kezdett el verni. Magához húzott, majd megcsókolt. Seth volt az egyik legjobb dolog, ami történt velem. Elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Nem zavarta, hogy egy vámpír a barátnője.
- Ha így folytatjuk, akkor hőgutát kapok – viccelődöt.
- Akkor ez majd lehűt! – rúgtam bele a vízbe, így lefröcsköltem őt.
- Ha harc, hát legyen harc! – kiáltotta, majd kétszer annyi vizet a nyakamra zúdított.
Elmenekültem, de természetesen utolért. Megpróbált beleborítani a vízbe, de nem hagytam magam. A vége azt lett, hogy elveszette az egyensúlyát, így mindketten elestünk. Mondanom sem kell, végignevettük a délutánt. Mire visszaértünk a házhoz már megszáradtunk. Sethnek őrjáratra kellett mennie így Leah hazavitt minket. Megállt az útnál, közelebb nem merészkedett volna a vámpírházhoz, de már az is nagyon kedves volt tőle, hogy idáig elhozott. Elköszöntem Sethtől egy diszkrét csókkal, majd hazasétáltam.
- Ne aggódj, meg fog kedvelni.
- Nem látom sok esélyét. – mondtam szomorúan.
- Gyere! – fogta meg a kezem és a hátsó kerthez vezetett. Egyből felvidultam, mikor megláttam a kockás takarót, a gitárt és a piknikkosarat egy nagy fa árnyékában. Bár nyár volt, a nap most sem sütött. Seth elkezdte kipakolni a szendvicseket, sütiket, és üdítőket.
- Azta Seth, igazán kitettél magadért! – pusziltam meg.
- Örülök, hogy tetszik. Bevallom, anya a szakács. Én megpróbáltam segíteni, de megettem a hozzávalókat, így elküldött.
- Igen, ez rád vall – nevettem. – Ó, és gitározni is fogsz?
- Persze! – vette a kezébe a hangszert. Megpendítette a húrokat, és próbált játszani valamit, de nem igazán ment neki.
- Seth, tudsz gitározni? – kérdeztem.
- Igazság szerint nem, csak gondoltam megpróbálom, hátha összejön.
Összenéztünk, majd elnevettük magunkat.
- Nincs meleged abban a zakóban? – kérdeztem.
- Majd meg sülök, de a zakó is kelléke a randinak.
Megcsókoltam, miközben leszedtem róla az említett ruhadarabot.
- Hát, most már nem a zakó miatt van melegem. – vigyorgott kajánul.
Rákacsintottam, majd beleharaptam az egyik sütibe, ami nagyon ízlett. Természetesen Seth farkaséhes volt, így hamar elpusztítottuk az ebédet. Utána lementünk a partra sétálni. A szél nyugodt volt, így csak apró hullámokba csavarta a tengert. Levettük a cipőinket, és mezítláb sétáltunk a vízben. A nap egy pillanatra előbújt a felhők mögül, beterítve minket sugaraival. Seth csodálkozva nézett rám. Most látott először napfényben. Egyből behúzódtam az árnyékba, elrejtve csillogó bőrömet.
- Sajnálom, ha megijesztelek – mondtam szomorúan.
- Lana – húzott vissza a napfényre – Nem félek tőled, gyönyörű vagy!
Sötétbarna szemei rajongva csillogtak, amitől szívem hevesebben kezdett el verni. Magához húzott, majd megcsókolt. Seth volt az egyik legjobb dolog, ami történt velem. Elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Nem zavarta, hogy egy vámpír a barátnője.
- Ha így folytatjuk, akkor hőgutát kapok – viccelődöt.
- Akkor ez majd lehűt! – rúgtam bele a vízbe, így lefröcsköltem őt.
- Ha harc, hát legyen harc! – kiáltotta, majd kétszer annyi vizet a nyakamra zúdított.
Elmenekültem, de természetesen utolért. Megpróbált beleborítani a vízbe, de nem hagytam magam. A vége azt lett, hogy elveszette az egyensúlyát, így mindketten elestünk. Mondanom sem kell, végignevettük a délutánt. Mire visszaértünk a házhoz már megszáradtunk. Sethnek őrjáratra kellett mennie így Leah hazavitt minket. Megállt az útnál, közelebb nem merészkedett volna a vámpírházhoz, de már az is nagyon kedves volt tőle, hogy idáig elhozott. Elköszöntem Sethtől egy diszkrét csókkal, majd hazasétáltam.
