48. fejezet

48. fejezet

 
Garrett összeesett mellettem. Morgott valamit a bajsza alatt és máris talpon volt. Kate már készült volna újra sokkolni őt, de közéjük álltam.
- Elég Kate. Eleazarnak igaza volt, nem megy. Nem tudom kiterjeszteni a védelmemet másokra.
- Szerintem még egy próbát megér – mosolygott gonoszan és kinyújtotta a kezét a férfi felé. El is érte volna, ha nem lépek elé. Így én kaptam az áramot, amit a képességemnek hála nem éreztem.
- Szerintem te élvezed, hogy kínozhatsz – somolygott rá Kate-re a vámpír.
- Önként jelentkeztél, hogy segítesz Lanának – vágott vissza a lány. – Szerintem kevés a motiváció.
- Kevés? – fogtam a fejemet – Egész nap gyakoroltam. Seth már le tudná festeni az esőerdőt, annyiszor látta, mikor Zafrinával edzettünk, illetve már lassan azt kellett hazudnia Magginek, hogy oroszlán és nem farkas, mivel vele is több órán keresztül próbálkoztunk. Szegény Garrett pedig ötödszörre esik össze mellettem, mert nem tudom megvédeni.
Mérgesen belerúgtam a mellettem lévő szikladarabba, ami átrepült a tisztáson és belefúródott egy fába. Érdekes látványt nyújtott, ha egy ember észrevette volna, biztos kihívja a tévéseket. A másik két vámpír szótlanul követte a szemeivel a szikla útját. Kate elégedetlenül nekidőlt egy fának. Belátta, hogy nem tudunk mit tenni. Garrett elgondolkodva simogatta az állát. Én összefontam a karomat és mérgesen meredtem a távolba. Utáltam, ha tehetetlen vagyok, vagy ha valami nem sikerül. Sokkal több hasznomat vehetnék a többiek, ha másokat is meg tudnék védeni a képességemmel. Mérgesen elrúgtam ezúttal egy kisebb követ, ami tovább tarkította a fákat.
- Nem Esme ízlését örökölted alkotás terén – állapította meg Kate és odasétált hozzám. Keserű mosolyra húztam a számat. Anya gyönyörűen restaurált házakat, illetve rendezte be a lakást.
- Eddig mindig azt mondtam Emmettnek, hogy csak a romboláshoz ért. Lehet, hogy ez rám is igaz – feleltem már kevésbé idegesen.
- Hölgyeim, mit szólnátok hozzá, ha elmennénk vadászni? – karolt át mindkettőnket Garrett. Kate nagylelkű volt és nem sokkolta a férfit árammal. Ebből is látszott, hogy tetszik neki.
- Rendben. Úgyis elvesztetted a fogadást – villantott rá a férfira egy ördögi mosolyt.
- Milyen fogadást? – kérdeztem kíváncsian.
- Megegyeztünk, ha nem sikerül Garrettre is kiterjeszteni a képességedet, akkor kipróbálja az állatvért.
- Na szép. És én még azt hittem, hogy önként segítetek.
Már nyitották volna válaszra a szájukat, mikor egy ismerős vámpír száguldott el mellettünk. Alistair. Még csak ránk sem pillantott. A következő másodpercben már nyoma sem volt.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem jön vissza – mondtam csalódottan.
- Utána menjek? – kérdezte Garrett.
- Hagyd. Inkább nézzük meg, hogy mi a helyzet otthon – vettem fel.
A másik két vámpír bólintott és sietősen a Cullen ház felé vettük az irányt. A tisztásról indultunk, ahol majd a Volturit várjuk. Eljöttünk feltérképezni a terepet, illetve gyakorolni. Még harcolni is tanítottak volna, ha Alistair hirtelen távozása nem szakít minket félbe. Vámpír sebességgel rohantunk, fák suhantak el mellettem, másodpercek alatt tettünk meg kilométereket, mégis minden részletet pontosan láttam. Imádtam a vámpírlétet.
- Amúgy miért fogadtál mellettem? Nem hallottad, amikor Eleazar azt mondta, hogy valószínűleg csak engem véd meg a képességem? – ugrottam Garrett mellé.
- De – felelte halkan, hogy Kate ne hallja. – A terveim között volt, hogy kipróbáljam az állatvért. Így legalább Kate magáénak tudhatja a győzelmet és ráadásul még el is jön velem.
- Ravasz – néztem rá elismerően, mire elmosolyodott.
 

Mire visszaértünk a házhoz már csak a vita végét kaptuk el. Megkérdeztem Edwardot, hogy mit történt. Alistair távozásának szemtanúi voltunk mi is. Amun feldühödött és megvádolta apát azzal, hogy csak  azért hívta ide, hogy Benjamin ellopja tőle. Illetve kijelentette, hogy ha harcra kerül a sor, akkor átáll a Volturihoz. Apa higgadtan kezelte a helyzetet, ezért felnéztem rá. Én biztos leordítottam volna Amunt. Viszont, minden rosszban van valami jó. Megtudtuk, hogy a tanúink többsége mellettünk harcolna, ha sor kerülne rá. Élen a farkasokkal. Efelől kétségem sem volt.

Seth átölelt hátulról, fejét pedig a vállamra támasztotta. Az egyik hajtincsemmel játszott, miközben én elgondolkodva néztem ki az ablakon. Sötét volt már kint, jégvirágok díszítették az üveget és hópelyhek szállingóztak. Fahéj és narancsillat töltötte be a kis helységet. Az egész olyan idilli volt. Farkasommal a kanapén, miközben kint havazik. Sajnos a pelyhecskék nem olvadtak el. Ez bizonyította, hogy ez az utolsó éjszakánk, mielőtt a Volturi megjelenik. Ezzel össze is tört a tökéletes kép. Szomorúan pillantottam a csuklómra. Seth készített nekem egy karkötőt Karácsonyra. Egy kis fafarkas libegett a tekervényesen font quileute karkötőn. A farkas bundájának színe pontosan megegyezett Seth szőrével, homokszínű volt. Egyszerűen gyönyörű volt. Ha rápillantottam, melegség töltötte meg a szívemet, ugyanakkor bénító félelem is, hogy talán ez az utolsó napunk. Seth a csuklóján pedig az én ajándékomat viselte. Egy csuklószorítót a Cullen címerrel. Már ő is a családom tagja volt. Ezt a ruhadarabot kaptam először apától, amikor befogadott a családjába. Akkor még sosem gondoltam volna, hogy lesz valaki, akit annyira szeretek, hogy odaadom neki. A nyakamban pedig egy nyaklánc lógott szintén a címerrel. Megérintettem és felidéztem a családom tagjait. Eldöntöttem, hogy ha kell, küzdeni fogok értük.
 
Belegondoltam, hogy mi mindenen mentem keresztül. A születésem pillanatában elvesztettem édesanyámat, az apám pedig eldobott magától. Megtanított néhány dologra, majd egyedül hagyott egy vadidegen nővel, aki csak kényszerből nevelt. Majd egyszer nem jött haza. Ezután egyedül kellett boldogulnom az utcán. Céltalanul éltem az életemet egyik napról a másikra. Megtanultam, hogy hogyan tartsam fent magam. Aztán, mikor összefutottam egy vámpírral, az értelmetlen ötletem támadt, hogy talán neki kelhetnék. Hát nem így volt. Szerencsére kisebb sérüléssel megúsztam és megtanultam, hogy a vámpírok gonoszak és kegyetlenek. Aztán, létem legszerencsésebb napján találkoztam Carlisle-lal. Apával. Befogadott és értelmet adott az életemnek. Lett egy családom, szüleim, testvéreim. Tartozhattam valahova. Ezek után sem unatkoztam. Egyszer megtámadtak minket, mivel egy vámpír a véremre szomjazott. Drága „apám” elrabolt. Találkoztam Sethtel, a farkasommal, a másik felemmel. Edward megismerte Bellát és itt kezdődtek csak a kalandok. James, aki Bellára vadászott, aztán elköltöztünk (az leírhatatlanul borzalmas volt) farkason lettek a helyi fiúkból, újszülött hadsereg, házasság, Nessie. Micsoda regény lehetne ebből! Csak azt nem tudnám eldönteni, hogy Bella vagy én vagyok a főszereplő.
 
Visszagondoltam a Karácsonyra. Talán ez volt az eddigi legszomorúbb szentesténk együtt. A közelgő megpróbáltatás, Alice és Jasper hiánya mindenkit megviselt. Nem igazán ünnepeltük meg a Karácsonyt, a Volturi árnyékot vetett rá. Mégis együtt voltunk. Csak ez számított. Igyekeztük kihasználni ezt a kis időt, amit még együtt tölthettünk. Karácsony első napján pedig Charlienál voltam, ahol az egész falka ünnepelt. Ezek a nagy farkasok mindig felvidítottak az örök jókedvükkel, mérhetetlen étvágyukkal, játékos civakodásukkal és hatalmas szívükkel. Nem is tudom, mikor voltam utoljára La Pushban. A Nessie-s ügy kissé megviselte a viszonyomat a farkasokkal, de mostanra minden rendbe jött.
- Ne aggódj, minden rendben lesz – súgta a fülembe Seth. – Meghallgatnak minket.
- De ha nem
- Akkor harcolunk. És győzünk.
- Miért vagy benne ennyire biztos?– fordultam meg, hogy a szemébe nézzek.
- Azért, mert nekem, nekünk van miért küzdenünk. Mi egy család vagyunk – sötét szemeiben elszántság bátorság és mérhetetlen szeretet tükröződött. A falkájáért, a családjáért, értem, a Cullenékért.
- Igazad van – ismertem el és megcsókoltam. A csókjába ezúttal félelem költözött. Tudta, hogy talán ez az utolsó éjszakánk. Mohón beletúrtam éjfekete hajába, miközben kezem izmos mellkasára vándorolt. Forróság töltötte el a testemet és a vágy villámként cikázott végig rajta. Ha ez az utolsó éjszakánk, akkor használjuk ki.
 
Kora reggel indultunk. A hideg, téli levegő csípte az arcomat, a csízmám pedig belesüppedt a friss hóba. Keserűen belerúgtam. Mostanában rúgdoshatnékom van. Eddig szerettem a havat, most az elkerülhetetlent látogatás eljöttét szimbolizálta. Hangosan ropogott Seth hatalmas és nehéz mancsai alatt. A homokszínű farkas megállt előttem és a szemembe nézett, mintha csak azt kérdezné, hogy készen állok-e. Vettem egy mély levegőt, a fagyos téli levegő kissé megnyugtatott. Felültem Seth hátára, aki hosszú ugrásokkal közeledett a tisztás felé. A gyomrom remegett az idegességtől, a szívem pedig hevesen dobogott. Seth szívverése elnyomta az enyém hangját, mint mindig, most is velem együtt izgult. Feszültek voltunk mindketten. Eljött a nap. Ma jön a Volturi. Ma döntenek a sorsunkról. Vajon mi van megírva nekünk? Megállnak és meghallgatnak, vagy sorsunk már akkor megpecsételődött, mikor indokot kaptak rá, hogy idejöjjenek? Vajon megélem-e valaha azt, hogy egyetemre mehessek, vagy, hogy gyerekem szülessen? Vagy véget ér minden ma? Megráztam a fejemet, mintha csak ezzel akarnám kiűzni belőle a negatív gondolatokat. Megveregettem Seth oldalát és elszántság költözött belém. Sikerülni fog, nem ez lesz az utolsó napunk-döntöttem el. Seth megkétszerezte léptei hosszát és felordított, egyfajta csatakiáltásként. A többiek tudták, hogy nem sokára ott leszünk.
 
Mikor kiértünk a rétre, már mindenki ott volt. Elfoglaltam a helyemet a családom mellett. Anya és apa mellé álltam. Anya megszorította a kezemet bátorításként apa pedig rátette a vállamra a kezét. Seth féllépésnyire mögöttem állt, meleg leheletét a hátamon éreztem. A Denali klán a közelünkben helyezkedett el a frontvonalban. Jacob Nessie mellett. Benjamin, Zafrina és Senna Bella közelében, aki férje kezét fogta. A tanúink jobb és baloldalt csoportosultak, ki közelebb, ki távolabb.
A farkasok mögöttünk, ugrásra készen.
Végignéztem mindenkin. A feszültség tapintható volt. A családom minden egyes tagján felfedeztem a címerünket. Anya karkötőt, Rose fülbevalót, Bella gyűrűt, Nessie hajpántot viselt. Apa órát, Edward bőrkarkötőt, Emmett csuklószorítót. Büszkén kivettem a kabátom alól a nyakláncomat a családi címerrel. Gyertek. Készen állunk.

47. fejezet

47. fejezet

- Én szívesen megküzdök veled. Nem ártana nekem sem gyakorolnom, úgyis berozsdásodtam. Senki nem akar velem harcolni– ajánlotta fel Bellának, aki tanárt keresett magának. Meg akarta tanulni, hogyan védje meg magát.
- Mivel nincs rá szükséged. Én megvédelek – ölelt át védelmezően Seth. Tiltakoztam volna, de közelsége minden ellenérvet kivert a fejemből.
- Oké, próbáljuk meg – egyezett bele a lány.
Kibontakoztam farkasom öleléséből, adtam neki egy puszit, majd megálltam Bellával szemben.
- Csak óvatosan – figyelmeztetett Edward mindkettőnket. Természetesen tudtam, hogy ez főleg a feleségének szólt, mivel én hiába voltam kicsit jártasabb a harcban, Bella mégiscsak újszülött volt. Ezerszer erősebb nálam. Jólesett, hogy bátyám így fogalmazott, és nem a szokásos „vigyázzunk a kicsire” dumával jött elő. Már kezdte –ha nehezen is- elfogadni, hogy szinte már felnőttem. Nem ugyanaz a felelőtlen lány vagyok, akivel megismerkedett három évvel ezelőtt.
Vettem egy mély levegőt, ezzel kitisztítottam a fejem. Immár minden idegszálammal Bellára koncentráltam.
- Kezdhetjük – mondtam, és abban a pillanatban elrugaszkodott.
Kitértem előle. A küzdelem izgalma felfokozta az érzékszerveimet és adrenalin áramlott szét a testemben. Felidéztem, hogy Jazz mit tanított. A másodperc töred része alatt észbe kapott és újra nekem ugrott. Ezúttal nem reagáltam időben. Sokkal gyorsabb volt nálam, viszont újszülöttként támadt. Mielőtt a földre érkeztem volna, sikerült megtalálnom az egyensúlyom, így fordítottam a helyzetünkön. Leterítettem. Egyszerűen kiszabadult volna, de nem folytattuk. Kinyújtottam a kezem, és felsegítettem, bár nem volt rá szüksége.
- Köszönöm Lana, ügyes voltál – mosolygott rám.
- Szívesen. Gyorsan tanulsz – viszonoztam a gesztusát.
- Na? – sétáltam oda Seth-hez büszkén.
- Oké, elismerem. Meg tudod magad védeni –tárta szét a karjait megadóan.
- Igen, Jazz remek tanárom volt – amit ezt kimondtam, már meg is bántam. Eszembe jutott a bátyám és nővérem, akik itt hagytak minket. A jókedvem tovaszállt és szomorúan lehajtottam a fejemet. Minden egyes nélkülük eltöltött nap csak tovább tágította az űrt a szívemben.
- Hé – tette az arcomra gyengéden a kezét – Mi lenne, ha megkérnék valakit, hogy mutasson pár mozdulatot. A végén még Emmettet is leteríted – mosolygott rám kedvesen. Sötét szemeiben lakozó örök jókedv mindig felvidított.
- Oké – feleltem vidáman. Gyengéden megcsókoltam meleg ajkait, majd kézen fogtam és újult életerővel 

elindultam tanár keresni.

Mivel már elkezdődött a téli szünet, így nem kellett suliba járnom. Bőven volt időm gyakorolni.
Garrett-től rengeteget hasznos technikát ellestem, sokszor felkerestem, mivel kiváló tanár volt. Teljesen más volt, mint Jasper, de nagyon tapasztalt. Ráadásul jól kijöttünk. Vidám, belevaló, vakmerő vámpír volt.
- Sokat fejlődtél – mondta.
- De nem eleget. Viszont nagy előnyben vagyok.
- Mivel van egy őrző-védő farkasod? – biccentett Seth felé, akár Jake-kel beszélgetett a kert túloldalán. Értékeltem, hogy nem kutyának, hanem farkasnak hívta.
- Valóban, ez is hatalmas előny, de nem erre gondoltam. Tengernyi képesség közül választhatok, amit felhasználhatok a harcmezőn.
- Már majdnem el is felejtettem. Tudod már, hogy melyik lesz a befutó?
- Még töröm a fejem. Kétségtelenül Benjamin képessége a legerősebb, de Zafrina illúziói és Kate áramütései sem kispályások.
 - Kate valóban annyira erős? – csillant fel a szeme.
- Igen. Ki tud teríteni egy vámpírt.
- Nem túlzás ez egy kicsit?
- Próbáld ki, ha nem hiszed – ugrattam.
- Oké – vigyorgott vakmerően.
Bella nem csak küzdeni tanult. Kate-tel gyakorolták a pajzsának a kiterjesztését másokra. Edward újra és újra megvonaglott Kate áramütéseitől. Rossz volt nézni. Rá kellett jönnöm, hogy barátnőm egy szadista. Bella addig próbálkozott, még végre sikerült kiterjeszteni Edwardra is a védelmet.
- Erre talán én is képes lennék – mondtam apának, miközben izgatottan figyeltem, ahogy a lány egyre ügyesedik.
- Úgy érted, másokat is megvédeni a pajzzsal? – kérdezte apa.
- Igen. Ezután megkérem Kate-tet, hogy velem is gyakoroljon.
-  Jobban örülnék, ha inkább Zafrinát keresnéd meg. Az te szervezetedre sokkal veszélyesem az áram, mit egy vámpíréra – bújt elő Carlisle-ból az orvos – Illetve Sethnek sem tenne jót, ha ugyanazt az edzéstervet követnétek, mint ők.
- Igazad van – értettem vele egyet, miközben le nem vettem a szemem Belláról.
- Ha elfogadsz egy szakmai véleményt, akkor közbeszólnék – csatlakozott a beszélgetéshez Eleazar – Nem biztos, hogy te is ki tudnád terjeszteni a képességedet. Mivel, voltaképpen lemásolod mások tehetségét, blokkolni tudod, hogy hasson rád, illetve használhatod is. A korábbi tapasztalatim azt mutatják, hogy bár eddig csak egy hasonló képességű vámpírral találkoztam, de ő nem tudta másokkal is megosztani a képességét.
- Igen? És ő mit tudott?
- Ő ellopta másik vámpírok tehetségét. Nem kellet neki fizikai kontaktus, de viszont csak addig használhatta a másik halhatatlan képességét, amíg látta. Utána visszaszállt az eredeti tulajdonosához.
- Ez roppant érdekes – simogatta az állát apa.
- Amikor legelőször találkoztunk, akkor azt mondtad, hogy még nem láttál hozzám hasonlót – ez a téma már sokkal izgalmasabb volt, mint Kate-ék gyakorlása.
- Néhány éve találkoztam ezzel a fiúval, mikor átutazóban voltam. A legérdekesebb az volt benne, hogy ő is hibrid volt.
Apa lefagyott mellettem.
- Ezt eddig nem is mondtad – kapta fel a fejem és értetlenül meredtem apára.
- Carlisle-nak említettem – zavarodott össze Eleazar.
- Alice jobbnak látta, ha nem mondjuk el neked - vallotta be apa az igazságot.
- Hogy nézett ki? – fordultam dühösen és gyanakodva Eleazarhoz.
Ő kérdőn Carlisle-ra pillantott, aki bólintott.
- Magas volt, szőke, jóképű. 18 évesnek nézett ki. Ha jobban belegondolok, hasonlított rád.
- A bátyám volt – hasított belém a felismerés. – El kellett volna mondanotok.                                                                                                                            
- Alice látta, hogy Max-szel van. Veszélyes lett volna utána menned.
Készültem volna válaszolni, de Eleazar, aki kettesben hagyott minket, néhány méternyire felszisszent.
Kate Nessivel akarta ösztönözni Bellát, a kislányon akart gyakorolni. Bella iszonyúan dühös lett, egy hajszálnyira volt attól, hogy nekiugorjon a vámpírnak. Szerencsére Edward közbeavatkozott Lehet, hogy Kate örült volt, de hatott a módszer. Edward felesége rájött, hogyan terjessze ki a pajzsát. Zafrina ekkor megszólalt:
- Mindenki őrizze meg a hidegvérét! Látni akarom, meddig tud terjeszkedni!
Hirtelen elvesztettem a látásomat, nem érzékeltem a külvilágot. Megvakultam. A félelem nehéz köpenyként borított be. Ziháltam és levegő után kapkodtam.
- Nyugalom, ez csak Zafrina – ölelt át apa. Segített az önuralma, lenyugodtam. Nem tudtam rá haragudni a bátyám miatt. A szívem mélyén tudtam, hogy csak azért titkolta el, mert meg akart védeni. Szépen, lassan kirajzolódott a külvilág és visszanyertem a látásomat.
- Köszönöm – mondtam apának.
- Szívesen – látta, hogy már nem haragszom – Ha ennek az egésznek vége. Ha túléljük – egy pillanatra lehunyta a szemét, és beleborzongott a gondolatba, ha nem meg kell küzdenünk a Volturival. –, akkor megkeressük a bátyádat, ha még mindig akarod. Együtt, vagy legalább hagyd, hogy Emmett elkísérjen.
- Rendben – mosolyogtam rá.
Apa visszament a házba, én pedig figyeltem, ahogy Garrett betartva ígéretét próbára teszi Kate erejét. Természetesen kiütve végezte.
Viszont eközben a házban is történt valami. Kíváncsian hegyeztem a fülelemet, halk lármát hallottam. Újabb vendégeink érkeztek. Csodálkoztam, hogy senki sem szól, hogy jöjjek. Mikor beléptem a házba, Seth azonnal odarohant hozzám. Még Emmett is csatlakozott hozzá. A levegőben tapintható volt a feszültség. Nem értettem az okát, amíg figyelmemet a vendégekre nem fordítottam. Két alacsony, törékeny vámpírt láttam. Bőrük pókhálós volt, amiből tudtam, hogy olyan öregek lehetnek, mint a Volturi. Az egyik halvány szőke, a másik sötét hajú volt. Enyhe akcentussal, összeszokottan beszéltek, románok voltak. Először megijedtem tőlük, megdermedtem. Majd erőt vettem magamon, és nyeltem egy nagyot. Kissé megnyugodtam, ráadásul tudtam, hogy a családom és a tanúk nagy része megvédene. Kiléptem a tömegből és eléjük álltam. Elsőre nem tartottak érdekesnek, de aztán rájöttek, hogy nem egyszerű vámpír vagyok.
- Nocsak, nocsak – szólalt meg az egyik mély, suttogó hangon.
Bella behozta Nessiet is, de vendégeinket nem érdekelte, hogy mit tettünk. A Volturin akartak bosszút állni, és bennünk látták a lehetőséget erre.

 

17 tanút állt mellénk. A Denali klánnal tizenegy fősre nőtt a családunk. Nem hiszem, hogy összegyűlt volna valaha is ennyi vámpír egy helyen és megfért volna egymással békésen. Végre volt reményünk. A Volturinak meg kell állni és végig kell minket hallgatnia. Ha pedig nem...én felkészülök minden eshetőségre.

46. fejezet

 46. fejezet

Reggel boldogan ébredtem, sőt mi több, talán még sohasem voltam ennyire boldog. A fejem Seth mellkasán pihentettem, így hallottam egyenletes szuszogását. Felnéztem gyönyörű arcára. Nyugodt volt, már-már kisfiús. Nyomtam egy puszit a homlokára és halkan felkeltem, ügyelve arra, hogy véletlenül se ébresszem fel.

Felöltöztem majd kimentem a konyhába reggelit csinálni. Biztos voltam benne, hogy Seth farkaséhes lesz, amikor felkel. Vidáman dudorászva sütöttem meg a tojásokat. A testem ugyan kicsit fájt, de ugyanakkor bámulatosan boldog és elégedett volt. Minden porcikámmal szerettem Sethtet, ahogy ő is engem. Összeillettünk és testileg is annyira passzoltunk, mint minden más szempontból. Csodálatos volt az éjszakánk, minden perce elevenen élt bennem.
- Jó reggelt! – ölelt át hátulról és finoman megcsókolta a nyakamat.
- Szia – csókoltam meg, amitől a lepkék a gyomromban fürge táncba kezdtek.
- Máris talpon?
- Gondoltam, éhes leszel.
- Imádlak – mondta, mikor elé tettem a reggelit. Leültem mellé és lassan falatoztam. Mosolyogva néztem, hogy villámgyorsan befalja a tojást. Az étvágyával sosem volt baj. Megköszönte a reggelit, majd segített elmosogatni. Mondanom sem kell, újabb csókba bonyolódtunk bele. De ekkor nyílt ki a bejárati ajtó és Jake lépett be rajta:
- Srácok, ezért vannak itt kiskorúak is! – próbált komoly lenni, de még a hangjából is kihallatszott, hogy jól szórakozik.
Én fülig pirultam, főleg amikor megláttam Edwardot, Bellát és Nessie-t is, Jacob pedig röhögött rajtam. Seth csak szélesen vigyorgott. Belegondoltam, hogy amint átváltozik, a farkasok mindent tudni fognak. Tehát Leah is. Azt hittem, hogy nem utálhat jobban, de tévedtem.
- Na, srácok, kapjátok össze magatokat, mindjárt itt vannak Tanyaék – köszörülte meg a torkát Edward.

Fogat mostam és megfésülködtem, míg Seth – sajnálatomra - felkapott egy pólót. A Denali klán hamarosan megérkezett. Mivel már ismertek engem könnyen fogadták Nessie-t. Csak az volt kissé furcsa számukra, hogy Edward és Bella a szülei. A pici lány pillanatok alatt elbűvölte őket. Megígérték, hogy tanúskodnak mellettünk, és ha kell, harcba is szállnak. Örültem, hogy újra láthatom régi barátainkat, már hiányoztak. Különösen Kate, akivel szoros barátság fűzött össze minket. Aztán Eleazar rájött, hogy Bella egy pajzs. Ez nagyon meglepett, de összességében tökéletes magyarázat volt arra, hogy Edward miért nem tudta olvasni felesége gondolatait.
- Ezt miért nem vettük észre eddig? – húztam fel mindkét szemöldökömet csodálkozva.
- Ha valakinek, hát neked kellett volna kitalálnod, képesség-lopós! – ugratott Kate.
- Csak másolok, nem lopok – utánoztam gesztusát.

Az elkövetkező idő életem egyik legizgalmasabb időszaka volt. Ami nagy szó, mert eddig sem volt unalmas életem, főleg, mióta Edward megismerte Bellát. Sorra jöttek a vámpírok megnézni Renesmee-t és engem, a házunk pedig egyre zsúfoltabb lett. Az alapfelállás minden estben ugyanaz volt. Edward beszélt, én voltam az élő bizonyítéka annak, hogy létezik vámpír hibrid, majd miután engem szemügyre vettek és elfogadtak, Nessie megmutatta a vámpíroknak, hogy született meg. Seth természetesen árgus szemekkel figyelt és el nem mozdult mellőlem. Iszonyúan féltett a sok piros szemű között. Kissé elfogott a bűntudat, amikor belegondoltam, hogy valahol vadászniuk is kell.

A vendégek közül sokaknak különleges képességeik is voltak, ami rendkívül felvillanyozott. Többekkel össze is barátkoztam. Úgy látszik, nem csak Nessie nyerte meg magának könnyen az embereket. 

Peter és Charlotte Jasper régi barátai voltak. Néhány szót beszéltem velünk és megtudtam, hogy Jazznek milyen nehéz volt a múltja.

Az ír klán már érdekesebb volt. A vezetőjük, Siobhan impozáns megjelenésű, gyönyörű nő volt igéző mozgással. A párja, Liam kissé megijesztett kemény arcával. Viszont, a kis, csigás, vörös hajű Maggie-vel jól kijöttünk. Kissé Nessie-re emlékeztetett, de nem volt olyan szép. Kezet fogtunk és megkérdeztem, hogy van-e különleges képessége. Mikor azt felelte, hogy megérzi, ha valaki hazudik, megörültem. Tudtam, hogy igazat mond, mert amint megérintettem átvettem a tehetségét.
- Akkor játszunk kérdezz-feleleket – mosolyogtam rá – Fogadjunk, hogy kitalálom, TE mikor nem mondasz igazat, illetve, hogy tudok neked hazudni.
- Rendben, ha annyira veszíteni akarsz – egyezett bele.
- Írországban születtél? – kérdeztem. Bólintott.
- Hazudsz! – vágtam rá.
- Jó vagy. Most én jövök. Képes vagy emberi táplálékon is élni?
- Nem. Vér nélkül meghalnék – füllentettem és blokkoltam, hogy belém lásson.
- Ez fura. Nem érzem, hogy hazudnál, pedig tudom, hogy nem az igazat mondod.
Elmosolyodtam:
- Nos, be kell vallanom valamit. Amikor először találkoztunk, akkor lemásoltam a képességed. Ezáltal blokkolni is tudom.
- Cseles – csettintett elismerően.

Az egyiptomi klánban is találtam barátokat magamnak. A vezetőjük, Amun kifejezetten ellenségesnek tűnt, Renesmee-t sem volt hajlandó megérinteni. A társának, Kebinek sem engedte, aki csendes nő volt. A csapat legérdekesebb tagjának azonban Benjamin találtam. Magabiztos, mégis meggondolatlan és független volt. Kifejezetten tetszett a személyisége. Hasonlított rám. Párja, Tia szavaiból a komolyság és éleslátás áradt. Amun nem akart maradni, de Benjamin felbontotta volna a szövetségüket, ha elmegy, így végül sikerült meggyőznie. Később rájöttem, hogy miért ilyen fontos neki a fiú.
- Befolyásolni tudom a négy elemet – mondta, mikor feltettem szokásos kérdésemet.
- Tényleg? Igazából? Úgy, mint az Avatár? – kerekedett el a szemem.
- Igen – válaszolta mosolyogva. Helyes fiú volt. Kreol bőrével és éjfekete hajával emlékeztetett Seth-re.
- Akkor ezt ki kell próbálnom!
- Ezt hogy érted? – kérdezte, de máris megkapta a választ. Felgyújtottam az egyik bokrot. Jobban meggondolva, nem volt túl okos döntés pont ezt az elemet választani vámpírok között. Viszont arra figyeltem, hogy még véletlenül se sérüljön meg senki. Benjamin gyorsan reagált és egyből eloltotta a tüzet.
- Ez nagyon tuti! – kiáltottam fel boldogan.
- Hogy csináltad?
- Lemásoltam a képességedet – vigyorodtam el.
- Ügyes vagy, de azért legközelebb kicsit óvatosabban.
- Tényleg, köszönöm, hogy eloltottad.
- Szívesen.
- Azt hiszem, bajban leszek, ha a többiek észreveszik.
- Lana! – hallottam Edward mérges hangját.
- Most futok. Majd még beszélünk. Szia! – köszöntem el és már rohantam is.
- Szia! – nevetett jóízűen.

Garrett is megérkezett. Magas, karcsú, élénk rubinvörös szemű, hosszú, vörösesszőke hajú kalandor volt. Szimpatikusnak tűnt és kifejezetten érdekelt. Körbejárta a világot így érdekes történeteket mesélt. Hozzám hasonlóan vakmerő volt, így hamar megtaláltuk a közös hangot. De nem csak velem lett jóban. A Denalinővérekkel gyorsan összehaverkodott, különösen Kate-tel.

Aztán Maryvel és Randalall,a két nomáddal bővült a tanuk csapata.

Apáék és Emmették is hazajöttek. Már kezdtek hiányozni. Magukkal hozták apa egyik legrégebbi barátját, Alistairt. Magának való, mogorva, angol vámpír volt. Próbáltam vele kedves lenni, szívesen megismertem volna, de ő nem állt velem szóba. Csak fortyogott magában a padláson.
- Hát apa, a barátod nem valami kedves – fejeztem ki magam enyhén.
- Igen, ő elég zárkózott. De ne aggódj, összességében jó ember. Minden rendben ment, amíg nem voltunk itthon?
- Igen – csillant fel a szemem. – Már összebarátkoztam néhány vámpírral. Képzeld, Benjamin irányítani tudja a négy elemet. Én is kipróbáltam, és nagyon szuper képesség.
Mosolygott lelkességemen, de aztán belé nyilalt a felismerés.
- Gondolom, ez magyarázatot arra a szegény bokorra, amit az erdő szélén láttunk.
- Bocsi – motyogtam bűnbánóan.
-  A lényeg, hogy a tanúinkat ne gyújtsd fel – puszilt meg a homlokomon.

De az egyik legérdekesebb vendégeinkkel csak azután találkoztam. Zafrina és Senna magas, hórihorgas, vad nők voltak hosszú karokkal, lábakkal, és fekete hajfonattal. Ruhájuk csupán állatbőrből állt. Minden mozdulatukból sugárzott a vadság, karmazsinvörös szemük nyughatatlan volt, mozdulataik hevesek és cikázóak. Dél-Amerikából küldte őket Alice, kivéve egy társukat. Nem az Amazonas vidékén élnek még nomád törzsek, akik legendákat őriznek a félvámpír gyerekekről? Gondolataim azonban más vágányra terelődtek, amikor Zafrina megmutatta a képességét. Képes volt a legtöbb emberrel azt láttatni, amit akart. Bármit.

A családom lassan már félt a közelembe jönni, mert rajtuk próbáltam ki az új képességeimet. Emmettnek végre visszavághattam a sok évnyi piszkálásért. Bár tudtam, hogy nagy veszély elé nézünk, mégis boldog voltam. Sok új embert megismertem és barátokat is szereztem. Azonban Seth nem osztozott az örömömben. Szegény elhanyagoltam az utóbbi időben.
- Bocsi Seth, igyekszem veled is többet foglalkozni, csak elbűvöl ez a rengeteg új képesség, és a sok új barát – kulcsoltam össze a kezünket, miközben a háza felé tartottunk.
- Barát? Biztos vagy benne, hogy csak így tekintesz mindenkire? – kérdezte szomorúan.
- Ezt hogy érted? – ijedtem meg.
- Nagyon jóban vagytok Benjaminnal – tekintete a földet pásztázta és idegesen rúgta a port.
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt:
- Benjamin csak egy barát. Nagyon kedves fiú, hasonlít a személyiségünk. De csak ennyi. Tudod ki jut róla eszembe? Te!
- Én?
- Igen. Különben is, Bennek van barátnője. Nekem pedig farkasom van, akit imádok és mindennél jobban szeretek.
Éjfekete szemeibe visszatért a jókedv és szélesen mosolygott.
- Akkor megnyugodtam.
- Örülök – csókoltam meg hogy elhiggye, csak őt szeretem. Karjait birtoklóan körém fonta, majd felkapott és bevitt a házba.

Látogassátok meg Sissyt (másik blogom)

Sziasztok, Kedves Olvasóim!
Írok egy másik blogot is már egy éve, de nagyon kevés az olvasóm.
Ha van kedvetek (és akkor nagyon boldog lennék) olvassatok bele! :)
Ez vámpírakadémiás, de nem baj, ha nem ismeritek, mert írtam oldalra egy rövid összefoglalót.
A könyvektől függetlenül írok nagyjából, szóval nem fontos tudni a sztorit.
A blogom egy lány, Sissy és barátai gimis életéről szól (mind vámpírok). Szerelem, barátok, bulik.
De Sissy szüleit megölik és felbukkan 10 éve nem látott nagybátyja, aki valamit titkol előle, illetve imádott unokatesója, Adrian. A főszereplőm hétköznapjai átlagosak, de különleges szereplőkkel és rengeteg titokkal megfűszerezettek.
Ha van kedvetek és időtök, olvassatok bele, hátha tetszik. Ha nem, akkor sincs semmi.
Köszönöm! :*
Lana

http://sissyivashkov.blogspot.hu/

45. fejezet

45. fejezet

- Dehogy is, kincsem! Hogy juthat ilyen az eszedbe? – riadt meg anya és kétségbeesetten apára pillantott.
- De miért? – kérdezte nyugodt hangon  apa.
- Az mégis mire lenne jó? – tudakolta Rose.
- Te megbolondultál – mondta Emmett, mire kapott nővéremtől egy tockost.
- Lana, ezt komolyan gondolod? – csodálkozott Bella.
- Nem mész sehova – jelentette ki sziklaszilárd elhatározással Edward.
Széttártam a tenyereimet védekezésként:
- Mielőtt bárki is megpróbálna bezárni a házba, vagy azt gondolnátok, hogy megőrültem, hallgassatok meg! – próbáltam viccelődni, de látván, hogy senki sem vevő rá, megkomolyodtam.
- Figyelünk – bólintott apa.
- Ha elmennék a Volturihoz
- De nem mész – vágott közbe Emmett, de a én csak folytattam.
- Tehát, ha ott lennék, el tudnám magyarázni Aronak, hogy mik vagyunk Nessie-vel. Én lennék az élő bizonyíték, hogy létezik vámpír-ember gyerek illetve, hogy meg tudom tartani a titkunkat az emberek előtt. Az emlékeimből láthatná, hogy Nessie-t Bella szülte és nem változtattuk át. Nem kellene veszélybe sodornunk a barátainkat, a farkasokat, vagy rettegnünk, hogy nem hallgatnak meg minket. Csak elrepülnék oda és meggyőzném Arot.
A másodperc töred részéig még mindenki emésztette a szavaimat. Az is meglepett, hogy nem szóltak közbe. De aztán kitört a káosz és a családom ellenérvei már zúdultak is a fejemre. Mindenki egyszerre beszélt, így semmit sem fogtam fel.
- Lana – kezdte nyugodt hangon a családfő, mire a többiek is elhallgattak -, nagyra értékeljük a bátorságodat és tudjuk, hogy segíteni szeretnél, de most nem tudsz.
- De! – vágtam közbe kétségbeesetten, de apa leállított, hogy most én hallgassam őt végig.
- Egyrészt, nem engednénk el egyedül, ez biztos. Seth nem mehetne veled, mivel farkas és mi sem, mivel azt hiszik, hogy bűnt követtünk el. Így nem marad senki, aki elkísérhetne. És nem tudjuk, Aro hogy reagálna rád. Lehet, sőt, nagyon valószínű, hogy megölne, hogy nem tudjanak rólad mások. Ha nem, akkor pedig megtartana téged különleges vámpírgyűjteménye tagjaként. Értékes lehetnél neki, ráadásul a képességednek is hasznát venné. De nekünk akkor sem kegyelmezne. Veszélyes és értelmetlen lenne odamenned. Úgy segíthetsz nekünk, ha itthon maradsz és elmagyarázod a tanúinknak, hogy mi vagy.
A többiek hevesen bólogattak, én pedig láttam, hogy elvesztettem a csatát. Apa döntött, nem mehetek. Jobban átgondolva szavait, igaza volt. És inkább haltam volna meg a családommal együtt, mintsem Aro egyik „díszvámpírja” legyek.
- Rendben, értem – mondtam, mire a többieknek nagy kő esett le a szívükről. Anya szorosan átölelt.
- Nem mehetek veletek? – kérdeztem.
- Nem, a legjobb az lesz, ha itt maradsz – mondta apa, de én már egy másik merész ötleten törtem a fejem.
- Ami azt illeti, nekem is vannak tanúim. Mi lenne, ha Seth-tel felkeresném Maxet– kérdeztem, de nem szívesen használtam az apa jelzőt Maxre. – Ráadásul még egy bátyám is van, állítólag.
- Azt hittem, az előzőnél rosszabb ötleted már nem lehet – esett le Rose álla.
- Nem, Lana, ennek semmi értelme nem lenne. Maxet legutóbb megpróbáltuk megölni, miután elrabolt téged. Kizárt dolog, hogy segítene, sőt! –ráncolta a homlokát apa.
- És a bátyám? Ő is „hibrid”.
- Kicsim, semmi oka nem lenne segíteni – mondta szomorúan anya.
- Ideje lenne indulnunk – pillantott az órájára Emmett.
- Csak maradj itt – ölelt meg apa, majd miután a többiek is elbúcsúztak tőlem, már rohantak is.

Csalódottan ültem le a kanapéra. Pedig én tényleg akartam segíteni. Nessie beleült az ölembe. Kis tenyerét az arcomra tette és megmutatta nekem a bátyáimat. Edwardot, Emmettet és Jaspert. Jazznél elkomorodtam.
- Ki az a Max? – kérdezte miközben csokoládébarna szemei kíváncsian csillogtak.
- Tudod, Nessie, én pont olyan vagyok, mint te. Max a vér szerinti apám. De én Carlisle-ra tekintek apaként.
- És akkor van egy testvéred, egy bátyád, akinek ő az apja? – vonta le nagyon okosan a következtetést.
- Igen. És őt szerettem volna megtalálni. Ő is olyan, mint mi.
- És nem keresed meg? – kérdezte egy hang, amit ezer közül is megismernék.
- Nem Sethie, itt kell maradnom – válaszoltam neki. Ő még nem is tudta, hogy az "apám" elrabolt pár éve. Talán ő eljönne velem megkeresni a bátyámat.
Edward figyelmeztetően rám pillantott, miszerint ne is gondoljak ilyenekre.
- Mennem kell őrjáratra – ásított Seth.
- Nem kérsz reggelit? – kérdeztem.
- Nem, köszi, majd vadászom.
- Délután kicsit átugorhatok hozzád? Úgyis régen láttam anyudat – pusziltam meg búcsúzásképp.
- Akkor délután.

Később Edwardék átmentek a házukba, Jacob pedig csatlakozott Seth-hez. Nekem sem kellett több. Felrohantam a szobámba és elővettem egy hátizsákot. Beledobáltam néhány ruhát és a félretett pénzemet. Nem volt vesztegetni való időm. Már küldtem Seth-nek egy smst, hogy csomagoljon ruhát és ne mondjon senkinek semmit. Az volt a tervem, hogy találkozom vele, majd fogunk egy taxit és megkeressük a bátyámat. Meg kellett találnunk. Tökéletes tanú lett volna. Eldöntöttem, hogy ha már úton vagyunk, akkor felhívom Maxet, majd küldök egy üzenetet Belláéknak, hogy ne aggódjanak. Úgy sem jönnek utánunk, nekik be kell avatniuk a tanúinkat. A családom többi tagja pedig már messze jár. Sajnos nem volt sok időm átgondolni a tervet, mivel Edward megállított volna.

Ahogy kiléptem az ajtón hideg szél fújt az arcomba és magával hozta bátyám szagát. Nem rég indultak el, mégis túl intenzív volt. Egy pillanattal később rájöttem, hogy miért.
- Mégis mennyire nézel hülyének? – kérdezte Edward, miközben utamat állta. Még sötétben is láttam, hogy dühös. Nem kicsit.
- Te nem ugyanezt tennéd, ha a helyemben lennél? Nem próbálnál meg minden lehetőséget megragadni, amivel segíthetsz a családodnak? – kérdeztem támadva.
- Úgy érted, elindulnék-e egy öngyilkos küldetésre, miközben a családom halálra aggódná magát, megakadályoznám-e őket tanuk toborzásában, mert utánam kellene jönniük és veszélybe sodornám a fiúm életét? – vágott vissza.
Mérgesen összeszorítottam a fogaimat:
- Honnan tudtad, hogy mire készülök?
Odadobta a mobilját, amin egy sms volt megnyitva, amit Alice küldött.
Állítsd meg Lanát
Ennyi. Semmi több. De ez a három szó mégis feldobott. Alice most is törődik velem. Magamhoz öleltem a telefont, mintha csak nővérem lenne.
- Nos, talán, ha megpróbálok leugrani egy szikláról, akkor hosszabb üzenetet ír – viccelődtem, és tényleg megtettem volna, ha ezzel viszontláthatom nővéreméket.
Edward arcán keserű mosoly játszott.
- Menjünk – mondta megenyhülve.
- Hova? – kérdeztem.
- Hozzám.
- Most akkor házi őrizet alatt leszek?
- Voltaképpen igen.
- Ne csináld Edward. Tudom, hogy szívesebben töltenéd az éjszakát- főleg most- Bellával, mint az őrzésemmel.
- Majd biztos elengedlek, hogy Max után mehess.
- Nem megyek. Nem szívesen mondom ezt, de igazad van. Ráadásul még Alice sem tartja jó ötletnek. De ha így sem hiszel nekem, írd meg Sethnek, hogy Max elrabolt és máris megvan a testőröm.
Visszadobtam neki a mobilját. Gondolkodva forgatta.
- Nem megyek sehova, megígérem.
- Rendben – döntött végül. – Csak annyit írok Sethnek, hogy jöjjön át, a többit meg mondd el neki, ha akarod.
- Köszönöm – öleltem meg.
- És öm, okosan – ráncolta össze a szemöldökét. Elbúcsúztam tőle, majd hazamentem.

Seth hamarosan már az ajtóban állt.
- Szia – puszilt meg, amikor beengedtem. – Mondhattad volna, hogy csak annyiról van szó, hogy jöjjek át.Azt hittem, azért kell ruhákat pakolnom, mert meg akarjuk keresni a bátyádat.
- Seth, valamit el kell mondanom – ültem le a kanapéra, mire aggódva átölelt.
- Nem voltam veled őszinte. Max, a vérszerinti apám pár éve elrabolt. A testvéremhez akart vinni. Megálltunk vadászni és azt mondta, ha megpróbálom átverni, megöl. Szerencsére a családom megmentett. Őt majdnem megölték, de nem engedtem nekik. A bátyám miatt.
Csöndben hallgatott végig és nem tudtam semmit sem leolvasni az arcáról.
- Tehát el akartál szökni velem és megkeresni a testvéredet. Anélkül, hogy elmondtad volna nekem, hogy az apád elrabolt – éjfekete szemeiben láttam a dühöt, de leginkább az aggodalmat.
- Sajnálom. El kellett volna mondanom, mielőtt megkértelek volna, hogy gyere velem.
- Most egy részem dühös rád, amiért fejjel mész a falnak. De nagyobb részem büszke rád, amiért ezt megtetted volna a családodért.
Elmosolyodtam, mire nem bírta ki és ő is felderült.
- És megszöktél volna velem, ha ezt tudod? – kérdezem.
- Igen. Támogattalak volna ebben az őrült ötletedben is. ÉS ha másért nem is, hát azért, hogy behúzzak egyet Maxnek.
Nevettem, majd nyaka köré fontam a karjaimat. Homlokunk összeért mire forróság járt át.
- Szeretlek – mondtam neki.
- Én is – felelte, majd megcsókolt.

44. fejezet

 44.fejezet

Apáék nem érték utol Irinát. A napok múlásával azonban ez vesztett a jelentőségéből. Már terveztük az utat Dél-Amerikába. Amint Bella visszajött Olaszországból már mentünk volna is. Az Amazonas vidéke volt a cél, ahol még szólnak legendák a félvérekről. Minél többet meg akartunk tudni.
- Egy jaguárt szívesen megkóstolnék – mondtam Jazznek és Emmettnek, miközben Amazónia zsákmányállatairól beszéltünk. Jasper összevonta a szemöldökét:
- Nem szívesen látnálak harcolni egy jaguárral – mondta, mire én mérgesen néztem rá.
- Az semmi – vert mindkettőnket hátba Emmett, amitől majdnem orra buktam. – Én egy anakondával akarok birkózni!
Már készültem volna „megdicsérni” eszetlen ötletéért, mikor gyémántszilánkok robbanását hallottam. Odakaptam a fejem és láttam, hogy Alice kiejtette a kezéből a vázát. Anyáék kővé dermedtek, Emmett morgott, Jazz pedig egy szempillantás alatt nővérem mellett termett, hogy megtudja, mi történt. Odaszaladtam Edwardhoz, és megérintettem, hogy tudjak gondolatot olvasni. Sajnos Alice látomásnak csak a végét kaptam el, de az is bőven elég volt. Félelem nyilallt belém és éreztem, hogy nem tudok mozdulni. Minden rémálmom valóra vált. Szertefoszlott a tökéletes kis világom, amiben eddig éltem. Szinte fuldokoltam a kétségbeeséstől. Halottak vagyunk. Irina a Volturihoz ment. Azt hitte, vámpír gyereket látott.
- A Volturi – nyögte ki Alice.
- Mindannyian – hördölt fel Edward.  

A többiek kérdései már záporoztak is rájuk, de én már nem figyeltem. Belegondoltam, hogy változhat meg minden egy pillanat alatt. Rájöttem, mit veszthetek. Nem beszélgethetek többet apával. Apával, aki befogadott a családjába, és értelmet adott az életemnek. Nem ölelhetem meg anyát. Anyát, aki saját gyermekeként szeret. Emmett többé nem fog megkergetni. Az idegesítő, de mégis védelmező Em. Rosalie nem csinosíthat ki többet. Rose, a nővérem, aki szinte lányaként szeret. Jasper nem mesélhet már nekem háborús történeteket. Jazz, akit az egyik legjobban szeretek. Alice és én nem szervezhetünk többet semmit, a többieket meglepő energiával. Drága Alice, az idősebb kiadásom. Edward nem húzhatja fel többé kérdőn szemöldökét vakmerő és vicces gondolataimra. Ed, az én mindenttudó bátyám. Nem mosolyoghatunk össze többet Bellával. A lány, aki beférkőzött családom és az én szívembe. Renesmeevel nem játszhatok többet. Nessie, a pici lány, akit testvéremként imádok. Jacob nem szórakozhatunk együtt. Jake, az idióta, de remek barátom. És végül Seth.  A fiú, aki szembeszállt a falkájával értem, aki belém vésődött, az én farkasom.

Nem! Döntöttem el. Nem fogom mindezt elveszíteni. Foggal, körömmel kapaszkodom a családomba, és ha kell, mellettük harcolok majd. Megszületett bennem az elhatározás, amitől nem tágítok.
Mikor felnéztem, láttam, hogy Edward engem vizsgál. Szeme égett, ha tudott volna sírni, egy könnycsepp biztos gyöngyözne a szemében. Meghatott volt, mivel halotta a gondolataimat. Ugyanakkor már láttam rajta is, hogy nem adja fel. A többieket eközben már meg is találták a megoldást. Megkérjük a barátainkat, hogy tanúskodjanak mellettünk.  
- Mennem kell. Gyere Jasper, nincs vesztegetni való időnk – kaptam el Alice utolsó mondatát. Rám villant egy pillanatra a tekintete, és fájdalmat láttam tükröződni benne. De a következő másodpercben már ott sem voltak.
- Hova mentek? – kérdeztem apát.
- Alice nem lát Jacobtól – felelte apa, a farkasfiú pedig abban a pillanatban lépett be az ajtón.
- Valami nincs rendben.
- Miből gondolod?
- Csak érzem.
De apa már nem figyelt rám, mert elmagyarázta Jakenek a helyzetet.

Seth 10 perc múlva már az ajtóban volt. Jake riasztotta. Ijedten nézett végig a családomon, és a hangulat csak még jobban rá hozta a frászt. Amint meglátott, odaszaladt hozzám, és megölelt. A közelsége vigaszt nyújtott, de Alicék miatt a görcs még továbbra sem akart elmúlni a gyomromban.

Az este nagy részében fel alá járkáltam a nappaliban. Az agyam kattogott, vártam, hogy Jazzék visszajöjjenek. A többiek szoborként ültek, arcukon eluralkodott az idegesség. Hogy tudtak ilyen nyugodtan egyhelyben maradni? Hát persze, vámpírok. Seth egy idő után megunta nézni, idegösszeomlásomat.
- Menj inkább aludni Lana – tette a vállamra a kezét.
- Nem tudnék – feleltem neki. Éjfekete szemeiben viszontláttam magam és rémesen festettem.
- Tényleg jót tenni egy kis pihenés kincsem. Majd felébresztünk, ha visszajöttek – ígérte meg anya és megpuszilta a homlokomat.  

Gyorsan lezuhanyoztam és belebújtam a pizsimbe, miközben Seth a szobámban várt.
- Jó éjszakát – puszilt meg és már ment volna, de én nem engedtem.
- Maradj itt velem – kértem.
- Szívesen tenném, de a szüleid
- Megbíznak bennünk. És csak legyél mellettem, szigorúan csak ennyi.
Seth bebújt az ágyamba, és pedig ráhajtottam a fejemet a mellkasára. Biztonságérzettel töltött el jelenléte és megnyugtatott.
- Olyan fura érzésem van Alicékkel kapcsolatban.
- Ne aggódj, reggelre itt lesznek – mondta, majd a fülem mögé tűrte a szemembe lógó tincsemet. – Addig is pihenj. Vigyázok rád.
- Köszönöm – súgtam halkan, majd miután adott egy jóéjt-puszit elaludtam.

Reggel mikor felébredtem Seth még ott durmolt mellettem. Olyan békésen aludt, szinte már kisfiús volt. De a következő pillanatban eszembe jutott a tegnap. Fülemet csomagolás zaja csapta meg. Hova készülnek a többiek? Egy szempillantás alatt a földszinten voltam, egyszerűen, kócosan, pizsamában.
- Megjöttek Alicék? – kérdeztem derűsen.
Egy pillanatra mind felfüggesztették a pakolást, és apa odajött hozzám. Fájdalom tükröződött az arcán, amitől tíz évet öregedett.
- Alice és Jasper elhagyott bennünket – mondta elhaló hangon.
- Nem, nem az kizárt. Ők sose tennék ezt – apa kezembe adott egy levelet, amint Alice gyöngybetűi szerepeltek. Nem jönnek vissza. Könnyek gyűltek a szemembe, és ha nem olvastam volna a levelet, akkor nem hiszem el. Apa megölelt és próbált megnyugtatni.

Fejvesztve futottam le a lépcsőn és a végén természetesen el is estem. Ezt nem először játszottam el. Szerencsére Jasper elkapott:
- Komolyan mondom, egyszer még a sürgősségin kötsz ki – csóválta rosszallóan a fejét.
- Még szerencse, hogy Carlisle orvos – tette hozzá csilingelve Alice.
- Srácok, annyira örülök, hogy még itt vagytok. Azt hittem, amíg aludtam elindultatok – mondtam nekik, ugyanis Jazz és Alice Európába készült egy hétre.
- Sohasem mennénk el úgy, hogy nem köszöntünk el tőled – felelte bátyám, miközben megölelt.
- Megígéritek? – kérdeztem és már Alice zárt a karjaiba.
- Meg – puszilt meg búcsúzóul.
– Aztán ne törd össze magad! – kacsintott rám Jazz, mire kinyújtottam rá a nyelvem.

A kanapén gubbasztottam, felidéztem magamban az emléket és csak még szomorúbb lettem.
- Megszegték az ígéretüket – motyogtam, miközben értelmet nyert Alice fájdalommal teli pillantása. Ő is emlékezett erre. De nem voltam rájuk mérges. Tudtam, hogy nem véletlenül mentek el. Valami cél vezérli őket. Valami, amit nem mondtak el nekünk, valami, amiről nem tudhatunk. Biztos voltam benne. Túl jól ismertem őket ahhoz, hogy azt higgyem, félelemből hagytak el minket.
Nem kell mindig, mindenről tudnod – visszhangzott a fejemben Edward mondata, mikor gondolatot akartam olvasni.
Alice nyilván nem véletlenül nem mondta el, hogy hova mennek és miért. Ezt most nem szabad kutatnom. De ez nem jelenti azt, hogy ne tehetnék semmit.
Tettre készen álltam fel a kanapéról és odasétáltam a családomhoz. Már készültek volna indulni tanúkat toborozni.
- Nem kell elmennetek megkeresni a barátainkat – mondtam, mire mindenki rám figyelt.
- Miért – kérdezte szemöldökét ráncolva anya. Edward már tudta mire készülök és elkomorodott, sőt még a fejét is megrázta.
- Azért, mert én elmegyek a Volturihoz – feleltem határozottan.

"Azért, mert én elmegyek a Volturihoz"