48. fejezet
Garrett összeesett mellettem. Morgott valamit a bajsza alatt és máris talpon volt. Kate már készült volna újra sokkolni őt, de közéjük álltam.
- Elég Kate. Eleazarnak igaza volt, nem megy. Nem tudom kiterjeszteni a védelmemet másokra.
- Szerintem még egy próbát megér – mosolygott gonoszan és kinyújtotta a kezét a férfi felé. El is érte volna, ha nem lépek elé. Így én kaptam az áramot, amit a képességemnek hála nem éreztem.
- Szerintem te élvezed, hogy kínozhatsz – somolygott rá Kate-re a vámpír.
- Önként jelentkeztél, hogy segítesz Lanának – vágott vissza a lány. – Szerintem kevés a motiváció.
- Kevés? – fogtam a fejemet – Egész nap gyakoroltam. Seth már le tudná festeni az esőerdőt, annyiszor látta, mikor Zafrinával edzettünk, illetve már lassan azt kellett hazudnia Magginek, hogy oroszlán és nem farkas, mivel vele is több órán keresztül próbálkoztunk. Szegény Garrett pedig ötödszörre esik össze mellettem, mert nem tudom megvédeni.
Mérgesen belerúgtam a mellettem lévő szikladarabba, ami átrepült a tisztáson és belefúródott egy fába. Érdekes látványt nyújtott, ha egy ember észrevette volna, biztos kihívja a tévéseket. A másik két vámpír szótlanul követte a szemeivel a szikla útját. Kate elégedetlenül nekidőlt egy fának. Belátta, hogy nem tudunk mit tenni. Garrett elgondolkodva simogatta az állát. Én összefontam a karomat és mérgesen meredtem a távolba. Utáltam, ha tehetetlen vagyok, vagy ha valami nem sikerül. Sokkal több hasznomat vehetnék a többiek, ha másokat is meg tudnék védeni a képességemmel. Mérgesen elrúgtam ezúttal egy kisebb követ, ami tovább tarkította a fákat.
- Nem Esme ízlését örökölted alkotás terén – állapította meg Kate és odasétált hozzám. Keserű mosolyra húztam a számat. Anya gyönyörűen restaurált házakat, illetve rendezte be a lakást.
- Eddig mindig azt mondtam Emmettnek, hogy csak a romboláshoz ért. Lehet, hogy ez rám is igaz – feleltem már kevésbé idegesen.
- Hölgyeim, mit szólnátok hozzá, ha elmennénk vadászni? – karolt át mindkettőnket Garrett. Kate nagylelkű volt és nem sokkolta a férfit árammal. Ebből is látszott, hogy tetszik neki.
- Rendben. Úgyis elvesztetted a fogadást – villantott rá a férfira egy ördögi mosolyt.
- Milyen fogadást? – kérdeztem kíváncsian.
- Megegyeztünk, ha nem sikerül Garrettre is kiterjeszteni a képességedet, akkor kipróbálja az állatvért.
- Na szép. És én még azt hittem, hogy önként segítetek.
Már nyitották volna válaszra a szájukat, mikor egy ismerős vámpír száguldott el mellettünk. Alistair. Még csak ránk sem pillantott. A következő másodpercben már nyoma sem volt.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem jön vissza – mondtam csalódottan.
- Utána menjek? – kérdezte Garrett.
- Hagyd. Inkább nézzük meg, hogy mi a helyzet otthon – vettem fel.
A másik két vámpír bólintott és sietősen a Cullen ház felé vettük az irányt. A tisztásról indultunk, ahol majd a Volturit várjuk. Eljöttünk feltérképezni a terepet, illetve gyakorolni. Még harcolni is tanítottak volna, ha Alistair hirtelen távozása nem szakít minket félbe. Vámpír sebességgel rohantunk, fák suhantak el mellettem, másodpercek alatt tettünk meg kilométereket, mégis minden részletet pontosan láttam. Imádtam a vámpírlétet.
- Amúgy miért fogadtál mellettem? Nem hallottad, amikor Eleazar azt mondta, hogy valószínűleg csak engem véd meg a képességem? – ugrottam Garrett mellé.
- De – felelte halkan, hogy Kate ne hallja. – A terveim között volt, hogy kipróbáljam az állatvért. Így legalább Kate magáénak tudhatja a győzelmet és ráadásul még el is jön velem.
- Ravasz – néztem rá elismerően, mire elmosolyodott.
Mire visszaértünk a házhoz már csak a vita végét kaptuk el. Megkérdeztem Edwardot, hogy mit történt. Alistair távozásának szemtanúi voltunk mi is. Amun feldühödött és megvádolta apát azzal, hogy csak azért hívta ide, hogy Benjamin ellopja tőle. Illetve kijelentette, hogy ha harcra kerül a sor, akkor átáll a Volturihoz. Apa higgadtan kezelte a helyzetet, ezért felnéztem rá. Én biztos leordítottam volna Amunt. Viszont, minden rosszban van valami jó. Megtudtuk, hogy a tanúink többsége mellettünk harcolna, ha sor kerülne rá. Élen a farkasokkal. Efelől kétségem sem volt.
Seth átölelt hátulról, fejét pedig a vállamra támasztotta. Az
egyik hajtincsemmel játszott, miközben én elgondolkodva néztem ki az ablakon. Sötét
volt már kint, jégvirágok díszítették az üveget és hópelyhek szállingóztak. Fahéj
és narancsillat töltötte be a kis helységet. Az egész olyan idilli volt.
Farkasommal a kanapén, miközben kint havazik. Sajnos a pelyhecskék nem olvadtak
el. Ez bizonyította, hogy ez az utolsó éjszakánk, mielőtt a Volturi megjelenik.
Ezzel össze is tört a tökéletes kép. Szomorúan pillantottam a csuklómra. Seth
készített nekem egy karkötőt Karácsonyra. Egy kis fafarkas libegett a tekervényesen
font quileute karkötőn. A farkas bundájának színe pontosan megegyezett Seth
szőrével, homokszínű volt. Egyszerűen gyönyörű volt. Ha rápillantottam,
melegség töltötte meg a szívemet, ugyanakkor bénító félelem is, hogy talán ez
az utolsó napunk. Seth a csuklóján pedig az én ajándékomat viselte. Egy csuklószorítót
a Cullen címerrel. Már ő is a családom tagja volt. Ezt a ruhadarabot kaptam
először apától, amikor befogadott a családjába. Akkor még sosem gondoltam
volna, hogy lesz valaki, akit annyira szeretek, hogy odaadom neki. A nyakamban
pedig egy nyaklánc lógott szintén a címerrel. Megérintettem és felidéztem a
családom tagjait. Eldöntöttem, hogy ha kell, küzdeni fogok értük.
Belegondoltam, hogy mi mindenen mentem keresztül. A születésem pillanatában elvesztettem édesanyámat, az apám pedig eldobott magától. Megtanított néhány dologra, majd egyedül hagyott egy vadidegen nővel, aki csak kényszerből nevelt. Majd egyszer nem jött haza. Ezután egyedül kellett boldogulnom az utcán. Céltalanul éltem az életemet egyik napról a másikra. Megtanultam, hogy hogyan tartsam fent magam. Aztán, mikor összefutottam egy vámpírral, az értelmetlen ötletem támadt, hogy talán neki kelhetnék. Hát nem így volt. Szerencsére kisebb sérüléssel megúsztam és megtanultam, hogy a vámpírok gonoszak és kegyetlenek. Aztán, létem legszerencsésebb napján találkoztam Carlisle-lal. Apával. Befogadott és értelmet adott az életemnek. Lett egy családom, szüleim, testvéreim. Tartozhattam valahova. Ezek után sem unatkoztam. Egyszer megtámadtak minket, mivel egy vámpír a véremre szomjazott. Drága „apám” elrabolt. Találkoztam Sethtel, a farkasommal, a másik felemmel. Edward megismerte Bellát és itt kezdődtek csak a kalandok. James, aki Bellára vadászott, aztán elköltöztünk (az leírhatatlanul borzalmas volt) farkason lettek a helyi fiúkból, újszülött hadsereg, házasság, Nessie. Micsoda regény lehetne ebből! Csak azt nem tudnám eldönteni, hogy Bella vagy én vagyok a főszereplő.
Visszagondoltam a Karácsonyra. Talán ez volt az eddigi legszomorúbb szentesténk együtt. A közelgő megpróbáltatás, Alice és Jasper hiánya mindenkit megviselt. Nem igazán ünnepeltük meg a Karácsonyt, a Volturi árnyékot vetett rá. Mégis együtt voltunk. Csak ez számított. Igyekeztük kihasználni ezt a kis időt, amit még együtt tölthettünk. Karácsony első napján pedig Charlienál voltam, ahol az egész falka ünnepelt. Ezek a nagy farkasok mindig felvidítottak az örök jókedvükkel, mérhetetlen étvágyukkal, játékos civakodásukkal és hatalmas szívükkel. Nem is tudom, mikor voltam utoljára La Pushban. A Nessie-s ügy kissé megviselte a viszonyomat a farkasokkal, de mostanra minden rendbe jött.
- Ne aggódj, minden rendben lesz – súgta a fülembe Seth. – Meghallgatnak minket.
- De ha nem
- Akkor harcolunk. És győzünk.
- Miért vagy benne ennyire biztos?– fordultam meg, hogy a szemébe nézzek.
- Azért, mert nekem, nekünk van miért küzdenünk. Mi egy család vagyunk – sötét szemeiben elszántság bátorság és mérhetetlen szeretet tükröződött. A falkájáért, a családjáért, értem, a Cullenékért.
- Igazad van – ismertem el és megcsókoltam. A csókjába ezúttal félelem költözött. Tudta, hogy talán ez az utolsó éjszakánk. Mohón beletúrtam éjfekete hajába, miközben kezem izmos mellkasára vándorolt. Forróság töltötte el a testemet és a vágy villámként cikázott végig rajta. Ha ez az utolsó éjszakánk, akkor használjuk ki.
Kora reggel indultunk. A hideg, téli levegő csípte az arcomat, a csízmám pedig belesüppedt a friss hóba. Keserűen belerúgtam. Mostanában rúgdoshatnékom van. Eddig szerettem a havat, most az elkerülhetetlent látogatás eljöttét szimbolizálta. Hangosan ropogott Seth hatalmas és nehéz mancsai alatt. A homokszínű farkas megállt előttem és a szemembe nézett, mintha csak azt kérdezné, hogy készen állok-e. Vettem egy mély levegőt, a fagyos téli levegő kissé megnyugtatott. Felültem Seth hátára, aki hosszú ugrásokkal közeledett a tisztás felé. A gyomrom remegett az idegességtől, a szívem pedig hevesen dobogott. Seth szívverése elnyomta az enyém hangját, mint mindig, most is velem együtt izgult. Feszültek voltunk mindketten. Eljött a nap. Ma jön a Volturi. Ma döntenek a sorsunkról. Vajon mi van megírva nekünk? Megállnak és meghallgatnak, vagy sorsunk már akkor megpecsételődött, mikor indokot kaptak rá, hogy idejöjjenek? Vajon megélem-e valaha azt, hogy egyetemre mehessek, vagy, hogy gyerekem szülessen? Vagy véget ér minden ma? Megráztam a fejemet, mintha csak ezzel akarnám kiűzni belőle a negatív gondolatokat. Megveregettem Seth oldalát és elszántság költözött belém. Sikerülni fog, nem ez lesz az utolsó napunk-döntöttem el. Seth megkétszerezte léptei hosszát és felordított, egyfajta csatakiáltásként. A többiek tudták, hogy nem sokára ott leszünk.
Mikor kiértünk a rétre, már mindenki ott volt. Elfoglaltam a helyemet a családom mellett. Anya és apa mellé álltam. Anya megszorította a kezemet bátorításként apa pedig rátette a vállamra a kezét. Seth féllépésnyire mögöttem állt, meleg leheletét a hátamon éreztem. A Denali klán a közelünkben helyezkedett el a frontvonalban. Jacob Nessie mellett. Benjamin, Zafrina és Senna Bella közelében, aki férje kezét fogta. A tanúink jobb és baloldalt csoportosultak, ki közelebb, ki távolabb.
A farkasok mögöttünk, ugrásra készen.
Végignéztem mindenkin. A feszültség tapintható volt. A családom minden egyes tagján felfedeztem a címerünket. Anya karkötőt, Rose fülbevalót, Bella gyűrűt, Nessie hajpántot viselt. Apa órát, Edward bőrkarkötőt, Emmett csuklószorítót. Büszkén kivettem a kabátom alól a nyakláncomat a családi címerrel. Gyertek. Készen állunk.
Belegondoltam, hogy mi mindenen mentem keresztül. A születésem pillanatában elvesztettem édesanyámat, az apám pedig eldobott magától. Megtanított néhány dologra, majd egyedül hagyott egy vadidegen nővel, aki csak kényszerből nevelt. Majd egyszer nem jött haza. Ezután egyedül kellett boldogulnom az utcán. Céltalanul éltem az életemet egyik napról a másikra. Megtanultam, hogy hogyan tartsam fent magam. Aztán, mikor összefutottam egy vámpírral, az értelmetlen ötletem támadt, hogy talán neki kelhetnék. Hát nem így volt. Szerencsére kisebb sérüléssel megúsztam és megtanultam, hogy a vámpírok gonoszak és kegyetlenek. Aztán, létem legszerencsésebb napján találkoztam Carlisle-lal. Apával. Befogadott és értelmet adott az életemnek. Lett egy családom, szüleim, testvéreim. Tartozhattam valahova. Ezek után sem unatkoztam. Egyszer megtámadtak minket, mivel egy vámpír a véremre szomjazott. Drága „apám” elrabolt. Találkoztam Sethtel, a farkasommal, a másik felemmel. Edward megismerte Bellát és itt kezdődtek csak a kalandok. James, aki Bellára vadászott, aztán elköltöztünk (az leírhatatlanul borzalmas volt) farkason lettek a helyi fiúkból, újszülött hadsereg, házasság, Nessie. Micsoda regény lehetne ebből! Csak azt nem tudnám eldönteni, hogy Bella vagy én vagyok a főszereplő.
Visszagondoltam a Karácsonyra. Talán ez volt az eddigi legszomorúbb szentesténk együtt. A közelgő megpróbáltatás, Alice és Jasper hiánya mindenkit megviselt. Nem igazán ünnepeltük meg a Karácsonyt, a Volturi árnyékot vetett rá. Mégis együtt voltunk. Csak ez számított. Igyekeztük kihasználni ezt a kis időt, amit még együtt tölthettünk. Karácsony első napján pedig Charlienál voltam, ahol az egész falka ünnepelt. Ezek a nagy farkasok mindig felvidítottak az örök jókedvükkel, mérhetetlen étvágyukkal, játékos civakodásukkal és hatalmas szívükkel. Nem is tudom, mikor voltam utoljára La Pushban. A Nessie-s ügy kissé megviselte a viszonyomat a farkasokkal, de mostanra minden rendbe jött.
- Ne aggódj, minden rendben lesz – súgta a fülembe Seth. – Meghallgatnak minket.
- De ha nem
- Akkor harcolunk. És győzünk.
- Miért vagy benne ennyire biztos?– fordultam meg, hogy a szemébe nézzek.
- Azért, mert nekem, nekünk van miért küzdenünk. Mi egy család vagyunk – sötét szemeiben elszántság bátorság és mérhetetlen szeretet tükröződött. A falkájáért, a családjáért, értem, a Cullenékért.
- Igazad van – ismertem el és megcsókoltam. A csókjába ezúttal félelem költözött. Tudta, hogy talán ez az utolsó éjszakánk. Mohón beletúrtam éjfekete hajába, miközben kezem izmos mellkasára vándorolt. Forróság töltötte el a testemet és a vágy villámként cikázott végig rajta. Ha ez az utolsó éjszakánk, akkor használjuk ki.
Kora reggel indultunk. A hideg, téli levegő csípte az arcomat, a csízmám pedig belesüppedt a friss hóba. Keserűen belerúgtam. Mostanában rúgdoshatnékom van. Eddig szerettem a havat, most az elkerülhetetlent látogatás eljöttét szimbolizálta. Hangosan ropogott Seth hatalmas és nehéz mancsai alatt. A homokszínű farkas megállt előttem és a szemembe nézett, mintha csak azt kérdezné, hogy készen állok-e. Vettem egy mély levegőt, a fagyos téli levegő kissé megnyugtatott. Felültem Seth hátára, aki hosszú ugrásokkal közeledett a tisztás felé. A gyomrom remegett az idegességtől, a szívem pedig hevesen dobogott. Seth szívverése elnyomta az enyém hangját, mint mindig, most is velem együtt izgult. Feszültek voltunk mindketten. Eljött a nap. Ma jön a Volturi. Ma döntenek a sorsunkról. Vajon mi van megírva nekünk? Megállnak és meghallgatnak, vagy sorsunk már akkor megpecsételődött, mikor indokot kaptak rá, hogy idejöjjenek? Vajon megélem-e valaha azt, hogy egyetemre mehessek, vagy, hogy gyerekem szülessen? Vagy véget ér minden ma? Megráztam a fejemet, mintha csak ezzel akarnám kiűzni belőle a negatív gondolatokat. Megveregettem Seth oldalát és elszántság költözött belém. Sikerülni fog, nem ez lesz az utolsó napunk-döntöttem el. Seth megkétszerezte léptei hosszát és felordított, egyfajta csatakiáltásként. A többiek tudták, hogy nem sokára ott leszünk.
Mikor kiértünk a rétre, már mindenki ott volt. Elfoglaltam a helyemet a családom mellett. Anya és apa mellé álltam. Anya megszorította a kezemet bátorításként apa pedig rátette a vállamra a kezét. Seth féllépésnyire mögöttem állt, meleg leheletét a hátamon éreztem. A Denali klán a közelünkben helyezkedett el a frontvonalban. Jacob Nessie mellett. Benjamin, Zafrina és Senna Bella közelében, aki férje kezét fogta. A tanúink jobb és baloldalt csoportosultak, ki közelebb, ki távolabb.
A farkasok mögöttünk, ugrásra készen.
Végignéztem mindenkin. A feszültség tapintható volt. A családom minden egyes tagján felfedeztem a címerünket. Anya karkötőt, Rose fülbevalót, Bella gyűrűt, Nessie hajpántot viselt. Apa órát, Edward bőrkarkötőt, Emmett csuklószorítót. Büszkén kivettem a kabátom alól a nyakláncomat a családi címerrel. Gyertek. Készen állunk.
