21. fejezet

21. Fejezet: A rossz hír

Lana szemszöge:

Reggel nagyon kipihenten ébredek. De vajon miért? Felkelek, elkezdek megágyazni, mikor pillantásom az órára téved. Fél kilenc van! Elkéstem! Miért nem szólt az ébresztőm? Miért nem ébresztett fel valaki? Villámgyorsan lerohanok a garázsba, hogy szóljak a többieknek, nehogy itt hagyjanak. De a garázsban nincs senki és az autók is a helyükön vannak. Szerencsére megtalálom anyáékat a konyhában. Apa is itthon van. Ma mindenki megbolondult?
- Sziasztok, nem láttátok a többieket? – kéredzem
- Szia Lana – kezd bele apa
Közben elrohanok fogat mosni.
- Lana! – szól anya
- Egy pillanat! – Gyorsan felszaladok a lépcsőn és magamra kapom a ruhámat. Megfésülködök, és a táskámmal a vállamon lerohanok.
- Sziasztok, majd ha hazajöttem beszélünk, csak késésben vagyok!
- LANA!- kiáltják mindketten. Megfordulok.
- Ma nem mész iskolába. –mondja anya
- Miért?
- Beszélnünk kell.
A nappaliba megyünk és leülünk. Ez egyáltalán nem jó jel. Mostanában nem csináltam semmit, amiért „beszélnünk” kéne. És miért nem megyek iskolába? Teljesen össze vagyok zavarodva.
- Az a helyzet, hogy elköltözünk. – jelenti be kurtán apa
Egy másodpercig fel sem fogom, amit mond.
- MI? Miért? Mikor? Csak nem rég költöztünk ide, az emberek nem vehették észre, hogy nem öregszetek. És a titkunkra sem jöhettek rá. És
- Nem erről van szó. – szakít félbe apa
- Akkor miről?
- Edward nem akarja több veszélynek kitenni Bellát. Szerinte az lesz a legjobb, ha elköltözünk
- Aha! Akkor minden Edward miatt van!- csattanok fel, a szüleimen látszik, hogy pont ilyen reakciótól tartottak. De nekem itt van az életem, és akkor csak úgy bejelentik, hogy elköltözünk. –És mióta csináljuk azt, amit Edward mond?!
- Ez neki sem könnyű. Élete egyik legnehezebb döntése volt, hogy itt hagyja Bellát.
- És azt hiszi, Bella ezt túl fogja élni? Teljesen össze fog törni Edwarddal együtt.
- Ez az ő döntése.
Látom, hogy ez nem nagyon használ. Megközelítem más oldalról a dolgokat:
- Itt van az összes barátom, már beilleszkedtem. Szeretek itt élni, erre egyik pillanatról a másikra itt hagyunk mindent?
- Ez előbb-utóbb bekövetkezett volna. Tudod, hogy nem maradhatunk egy helyen sok ideig. – válaszolja apa
- És Ithacában is lesznek barátaid!- próbál felvidítani anya
- Nem, nem lesznek! Mert én maradok!
Felfutok a szobámba. Hogy tehetik ezt velem? Hagyjak itt mindent? Most legszívesebben kiugranék az ablakon és elszöknék, hogy ne költözzünk el. De akkor elvinnék a cuccaimat. Felugrok az ágyamra és felhúzom a térdeimet. Nem tudom elhinni, hogy ez tényleg megtörténik. Edward csak így itt hagyja Bellát, mind azok után, amin keresztülmentek? Nem értem. Megkeresem Rose-t és Emmett-tet, hogy ők mit szólnak a költözéshez. Ahogy nővéremet ismerem, neki is lesz egy-két szava. Nagy meglepetésemre nincsenek a szobájukban. Ráadásul már csak bútorok maradtak hátra. A ruhásszekrényük üres, minden holmijuk eltűnt. Visszamegyek a szobámba, anya éppen dobozokat hoz be.
- Hol van Emmett és Rose? – kérdezem
- Már elindultak. Már csak a te csomagjaid vannak hátra. És Edwardé. Ő később utánunk jön.
- És a bútorok?
- Veszünk újakat, most nincs idő elvinni őket. De ne aggódj, mire odaérünk lesz ágyad.
Nem akarok anyával veszekedni, olyan kedves velem, miután így kiakadtam. Inkább nem nehezítem meg a dolgukat, megpróbálok pozitívan hozzáállni a költözéshez. De Edwardhoz még lesz egy-két keresetlen szavam.
- Min gondolkozol kincsem? – kérdi anya
- Sajnálom, hogy úgy reagáltam, csak hirtelen jött ez a költözés.
- Semmi gond. Arra is fel voltuk készülve, hogy talán elszöksz.
Itt egy kicsit elpirulok. Persze anya viccből mondta, de nekem megfordult a fejemben. De nem gondoltam komolyan. Apa is megérkezik:
- Mit csináltok?
- Apa, mikor indulunk? – Ithaca nagyon távol van, legalább két nap.
- Legkésőbb délben. Akkor holnap estére ott vagyunk. Megállunk majd egy hotelnél, hogy ne a kocsiban kelljen aludnod.
- Mi lesz Alice-szel, és Jazz-zel?
- Már telefonáltam nekik. Egy héten belül találkozunk.
- Egy éjszaka alatt vettél egy házat?
- Igen, sok mindent elintéztem. Megyek, még szólnom kell a kórházban, hogy elköltözünk.
- Szia! Anya, írhatok egy levelet Amy-nek?
- Hát, na jó. De ne írd meg neki, hogy hova költözünk!
- Rendben.
Becsomagolok a bőröndjeimbe, és a dobozokba. Hiányozni fog ez a hely. A maga esős, borús időjárásával. Hiányozni fognak a barátaim, az edzőtársaim. De legjobban Bella fog hiányozni, és Edward. Edward, amikor boldog. És a kedvenc testvérpárosom. Titkon mindig őket szerettem a legjobban, nem tudom, hogy azért, mert elvittek minden nyáron hármasban nyaralni, vagy csak más okból. Persze velük hamarosan találkozom, de egy hét hosszú lesz Alice és Jasper nélkül.
- Indulhatunk? – apa már az ajtóban áll a csomagokkal
Nagyot sóhajtok:
- Igen.
Átfogja a vállamat:
- Ne aggódj! Tetszeni fog az új hely.
Beszállunk a dzsipbe és magunk mögött hagyjuk a Cullen házat.
Az út nagy részét nem figyeltem. Zenét hallgattam és játszottam a telefonomon. Vagy olvastam, amitől kicsit rosszul lettem, így nem kísérleteztem vele tovább. De egyre jobban kezdtem elszomorodni. Elmentünk. Nincs visszaút. Minél közelebb értünk az új ház felé, annál jobban elment a kedvem. Hogy mitől? Mindentől. Ha azért jöttünk volna el, mert túl fiatalok a szüleim a korukhoz képest, az oké. De így. Már előre sajnáltam Jazz-t, ha találkozunk, rá fog ragadni a rossz kedvem. Végül megálltunk a hotelnél. Szép volt, de reggel korán ébredtem, hogy minél hamarabb túlessünk az út további részén. A következő szakasz megint unalmas, és lehangoló volt. Legalábbis számomra. Anyáék is észrevették vidámnak nem mondható hangulatomat, de remélték majd a ház felvidít. Bárcsak én is ilyen optimista lettem volna! A komp utat elviselhetőnek találtam, talán még érdekesnek is. Elzsibbadt lábakkal kászálódtam ki az autóból, mikor megérkeztünk új „otthonunk” elé.

20. fejezet

20. Fejezet: Bella születésnapja
Lana szemszöge:
Végre én is a Forksi Középiskolába járok, Edwarddal, Alice-szel, és Bellával.  Már alig vártam, így legalább ők is épületen belül lesznek, ha már nem egy osztályba járunk, mert én fiatalabb vagyok. Esme és Carlisle (meg persze a többiek is) nagyon örültek, amikor elballagtam. Szóval középiskola a tesóimmal, ami abból a szempontból rossz, hogy bármit csinálok, úgyis megtudják. A régi sulim tetején is annyiszor voltam, onnan néztem körül szünetekben. Ha ezt látták volna, nekem már annyi lenne. Ma szeptember 13. van, Bella születésnapja. Alice természetesen bulit szervez(ett), pedig Bella nem szereti a születésnapját. Inkább feladtam Alice győzködését, miszerint nem jó ötlet a buli, és segítettem neki. Találkozunk az ünnepelttel.
- Hányra jössz át hozzánk? – kérdezi Alice
- Nem is tudtam, hogy át akarok menni hozzátok. – feleli Bella
- Jaj, ne legyél már ilyen, Bella! Ugye, nem akarod elrontani az örömünket?
 - Addig úgy sem hagy békén, amíg bele nem mész. És tudod, milyen idegesítő tud lenni. – mondom
- Bagoly mondja verébnek. – nyújtja ki rám a nyelvét Alice. Ezzel nem tudok vitába szállni, nem véletlenül hívnak néha kis Alice-nek.
Végül Edward is besegít és megbeszéljük, hogy hétkor áthozza Bellát.
Elmegyek az óráimra és türelmesen végig ülöm őket. Végig nézek az osztályon, kéne nekem egy fiú. De az a baj, hogy ők mind emberek. A családom frászt kapni, ha én is összejönnék egy halandóval. Vámpír meg ugye nincs korombeli, és hogyha lenne, akkor se biztos, hogy tetszenék neki. És akkor mi maradt? Semmi. Egyedül fogok megöregedni (ha egyáltalán megfogok, mert kezd lassulni a fejlődésem, és ha így fojtatja, lehet, hogy megáll). Az ebédlőben leülünk Belláék szokásos asztalához. A végén ül Alice, Bella, Edward és én. A láthatatlan választóvonal túloldalán pedig Bella barátai (és még mások). Sosem értettem miért félnek tőlünk az emberek. Jobban mondva tőlem nem féltek, csak a tesóimtól. Mondjuk Emmett első ránézésre tényleg ijesztő lehet. De most, hogy már csak Alice és Edward maradt, egy fokkal jobb lett. Szóval mindig így ültünk és gondolom ez így is lesz.
Alice –szel, hazamegyek, és elkezdjük kidíszíteni a házat. Az ajtóba nagy rózsákkal teli vázakat tettünk. Miután majdnem összetörtem az egyiket, Alice inkább a lampionok felfüggesztését bízta rám. Ez nagyon vicces volt, mert Emmett nyakában ülve raktam őket fel. Persze egyszer-kétszer megpróbált leejteni, de jó móka volt. Végre hazajöttek Afrikából, nekem már nagyon hiányoztak. Eközben nővérem rózsaszín gyertyákat, és még több vázát helyezett el mindenhová. Szinte biztos voltam benne, hogy valamelyiket fellököm. Így inkább rám bízta az ajándékok csomagolását.
- Alice, ennyi rózsa már bőven elég. – hallottam apát.
- Ugyan, Carlisle! – felelte nővérem
A torta is a helyére került. Bella perceken belül itt lesz.
- Boldog születésnapot, Bella! – mondjuk kórusban, a szülinapos pedig elvörösödik. Anya odamegy, átöleli, apa pedig átfogja a vállát és súg valamit a fülébe. Sajnos nem hallom, pedig kíváncsi vagyok.
- Egyáltalán nem változtál semmit. Azt hittem, lesz rajtad valamilyen szabad szemmel is látható változás, és most tessék: pontosan olyan piros az arcod, mint mindig. – szólal meg Emmett
- Kösz szépen Emmett. –válaszolja Bella, és elvörösödik
- Ki kell mennem egy pillanatra. Aztán semmi móka, míg vissza nem jövök.
- Igyekszem.
Integetek Bellának és rámosolygok, majd kimegyek Emmett-hez. Mindenképpen látni akarom, ahogy beszereli a rádiót.
- Mit csinálsz? – kérdezi elmélyülve a szerelésben
- Asszisztálok!
Beülök mellé a kocsiba és segítek neki, amennyit tudok. Ez nagyjából abból áll, hogy adogatom neki a szerszámokat. Bella megköszöni az ajándékot, a bátyám pedig nevet. Visszamegyünk, épp időben. Bella éppen kibontja az ajándékát, de megvágja az ujját. Már ekkor tudom, hogy baj lesz. Edward Bella felé vetődik, ő nekiesik az asztalnak, és a kristálytörmelékbe zuhan. A karja még jobban vérzik. Jasper nekiütközik Edwardnak. Edward pedig lefogja. Egy pillanatra megijedtem, sohasem láttam még Jaspert ilyennek, a tekintete üres, és megvadult.
- Emmett, Rose, kísérjétek ki Jaspert! – mondja higgadtan apa
Emmették kituszkolják Jaspert, anya pedig kinyitja nekik az ajtót. Rosalie mosolyog. Eközben mozdulatlanul állok, nem ezért, mert nem bírom a vér szagát, nekem ez nem jelent akkora kísértést, mint a többieknek. Apa odamegy Bellához, miután Edward odaengedi. Kiviszik a konyhaasztalra, Alice pedig elindul Carlisle táskájáért, nekem pedig int, hogy vigyem oda a lámpát. Lerakom az asztalra, és bedugom a konnektorba.
- Menj csak, Edward! –mondja Bella, miközben apa kiszedegeti az üvegszilánkokat a sebéből.
- Kibírom. – erősködik Edward
Nem akar kimenni, de apa ráveszi. Jasper után megy, szegény Jasper. Alice is kioson, így végül csak én maradok, mint néző.
- Lana, te hogyhogy ilyen sokáig bírod? – kérdezi Bella
- Hát, nekem nem létszükség a vér. Nélküle is tudnék emberi ételen élni. Tudnék, csak nem akarok. Szóval, így nem olyan nagy a kísértés. – válaszolom. – Bella, te legalább annyiszor kötsz ki apánál, mint én. Nem gondoltam volna, hogy rajtam kívül él más is, aki ennyit van orvosnál.
- Igen, de Bella nem azért van, itt, mert nem tud nyugton maradni egy pillanatra sem. – fűzi hozzá apa mosolyogva
- Miért, te megsérülhetsz? – kérdi Bella
- Mivel nekem van vérem – kezdek bele, és kikapok egy szikét apa táskájából, hogy illusztráljam
- Ne! – kiáltják mindketten egyszerre
- Ja, tényleg Bella te nem bírod a vért. – mondom, mintha mi sem történt volna. Carlisle megcsóválja a fejét, Bella pedig kíváncsian figyel – Szóval, én félig ember vagyok, és ezért van vérem, és megsérülhetek. Számtalanszor volt már zúzódásom, egyszer törésem, a bokám is kificamodott...
- És egyéb apró sérülések. – fejezi be a mondatomat apa
- Nem gondoltam volna. –Bella csodálkozik
- De mindegyiket hamar kihevertem. Megyek, megnézem a többieket! Szia, Bella!
Bellának kerítetünk egy új pólót, majd hazamegy. Én pedig elindulok aludni.