21. fejezet

21. Fejezet: A rossz hír

Lana szemszöge:

Reggel nagyon kipihenten ébredek. De vajon miért? Felkelek, elkezdek megágyazni, mikor pillantásom az órára téved. Fél kilenc van! Elkéstem! Miért nem szólt az ébresztőm? Miért nem ébresztett fel valaki? Villámgyorsan lerohanok a garázsba, hogy szóljak a többieknek, nehogy itt hagyjanak. De a garázsban nincs senki és az autók is a helyükön vannak. Szerencsére megtalálom anyáékat a konyhában. Apa is itthon van. Ma mindenki megbolondult?
- Sziasztok, nem láttátok a többieket? – kéredzem
- Szia Lana – kezd bele apa
Közben elrohanok fogat mosni.
- Lana! – szól anya
- Egy pillanat! – Gyorsan felszaladok a lépcsőn és magamra kapom a ruhámat. Megfésülködök, és a táskámmal a vállamon lerohanok.
- Sziasztok, majd ha hazajöttem beszélünk, csak késésben vagyok!
- LANA!- kiáltják mindketten. Megfordulok.
- Ma nem mész iskolába. –mondja anya
- Miért?
- Beszélnünk kell.
A nappaliba megyünk és leülünk. Ez egyáltalán nem jó jel. Mostanában nem csináltam semmit, amiért „beszélnünk” kéne. És miért nem megyek iskolába? Teljesen össze vagyok zavarodva.
- Az a helyzet, hogy elköltözünk. – jelenti be kurtán apa
Egy másodpercig fel sem fogom, amit mond.
- MI? Miért? Mikor? Csak nem rég költöztünk ide, az emberek nem vehették észre, hogy nem öregszetek. És a titkunkra sem jöhettek rá. És
- Nem erről van szó. – szakít félbe apa
- Akkor miről?
- Edward nem akarja több veszélynek kitenni Bellát. Szerinte az lesz a legjobb, ha elköltözünk
- Aha! Akkor minden Edward miatt van!- csattanok fel, a szüleimen látszik, hogy pont ilyen reakciótól tartottak. De nekem itt van az életem, és akkor csak úgy bejelentik, hogy elköltözünk. –És mióta csináljuk azt, amit Edward mond?!
- Ez neki sem könnyű. Élete egyik legnehezebb döntése volt, hogy itt hagyja Bellát.
- És azt hiszi, Bella ezt túl fogja élni? Teljesen össze fog törni Edwarddal együtt.
- Ez az ő döntése.
Látom, hogy ez nem nagyon használ. Megközelítem más oldalról a dolgokat:
- Itt van az összes barátom, már beilleszkedtem. Szeretek itt élni, erre egyik pillanatról a másikra itt hagyunk mindent?
- Ez előbb-utóbb bekövetkezett volna. Tudod, hogy nem maradhatunk egy helyen sok ideig. – válaszolja apa
- És Ithacában is lesznek barátaid!- próbál felvidítani anya
- Nem, nem lesznek! Mert én maradok!
Felfutok a szobámba. Hogy tehetik ezt velem? Hagyjak itt mindent? Most legszívesebben kiugranék az ablakon és elszöknék, hogy ne költözzünk el. De akkor elvinnék a cuccaimat. Felugrok az ágyamra és felhúzom a térdeimet. Nem tudom elhinni, hogy ez tényleg megtörténik. Edward csak így itt hagyja Bellát, mind azok után, amin keresztülmentek? Nem értem. Megkeresem Rose-t és Emmett-tet, hogy ők mit szólnak a költözéshez. Ahogy nővéremet ismerem, neki is lesz egy-két szava. Nagy meglepetésemre nincsenek a szobájukban. Ráadásul már csak bútorok maradtak hátra. A ruhásszekrényük üres, minden holmijuk eltűnt. Visszamegyek a szobámba, anya éppen dobozokat hoz be.
- Hol van Emmett és Rose? – kérdezem
- Már elindultak. Már csak a te csomagjaid vannak hátra. És Edwardé. Ő később utánunk jön.
- És a bútorok?
- Veszünk újakat, most nincs idő elvinni őket. De ne aggódj, mire odaérünk lesz ágyad.
Nem akarok anyával veszekedni, olyan kedves velem, miután így kiakadtam. Inkább nem nehezítem meg a dolgukat, megpróbálok pozitívan hozzáállni a költözéshez. De Edwardhoz még lesz egy-két keresetlen szavam.
- Min gondolkozol kincsem? – kérdi anya
- Sajnálom, hogy úgy reagáltam, csak hirtelen jött ez a költözés.
- Semmi gond. Arra is fel voltuk készülve, hogy talán elszöksz.
Itt egy kicsit elpirulok. Persze anya viccből mondta, de nekem megfordult a fejemben. De nem gondoltam komolyan. Apa is megérkezik:
- Mit csináltok?
- Apa, mikor indulunk? – Ithaca nagyon távol van, legalább két nap.
- Legkésőbb délben. Akkor holnap estére ott vagyunk. Megállunk majd egy hotelnél, hogy ne a kocsiban kelljen aludnod.
- Mi lesz Alice-szel, és Jazz-zel?
- Már telefonáltam nekik. Egy héten belül találkozunk.
- Egy éjszaka alatt vettél egy házat?
- Igen, sok mindent elintéztem. Megyek, még szólnom kell a kórházban, hogy elköltözünk.
- Szia! Anya, írhatok egy levelet Amy-nek?
- Hát, na jó. De ne írd meg neki, hogy hova költözünk!
- Rendben.
Becsomagolok a bőröndjeimbe, és a dobozokba. Hiányozni fog ez a hely. A maga esős, borús időjárásával. Hiányozni fognak a barátaim, az edzőtársaim. De legjobban Bella fog hiányozni, és Edward. Edward, amikor boldog. És a kedvenc testvérpárosom. Titkon mindig őket szerettem a legjobban, nem tudom, hogy azért, mert elvittek minden nyáron hármasban nyaralni, vagy csak más okból. Persze velük hamarosan találkozom, de egy hét hosszú lesz Alice és Jasper nélkül.
- Indulhatunk? – apa már az ajtóban áll a csomagokkal
Nagyot sóhajtok:
- Igen.
Átfogja a vállamat:
- Ne aggódj! Tetszeni fog az új hely.
Beszállunk a dzsipbe és magunk mögött hagyjuk a Cullen házat.
Az út nagy részét nem figyeltem. Zenét hallgattam és játszottam a telefonomon. Vagy olvastam, amitől kicsit rosszul lettem, így nem kísérleteztem vele tovább. De egyre jobban kezdtem elszomorodni. Elmentünk. Nincs visszaút. Minél közelebb értünk az új ház felé, annál jobban elment a kedvem. Hogy mitől? Mindentől. Ha azért jöttünk volna el, mert túl fiatalok a szüleim a korukhoz képest, az oké. De így. Már előre sajnáltam Jazz-t, ha találkozunk, rá fog ragadni a rossz kedvem. Végül megálltunk a hotelnél. Szép volt, de reggel korán ébredtem, hogy minél hamarabb túlessünk az út további részén. A következő szakasz megint unalmas, és lehangoló volt. Legalábbis számomra. Anyáék is észrevették vidámnak nem mondható hangulatomat, de remélték majd a ház felvidít. Bárcsak én is ilyen optimista lettem volna! A komp utat elviselhetőnek találtam, talán még érdekesnek is. Elzsibbadt lábakkal kászálódtam ki az autóból, mikor megérkeztünk új „otthonunk” elé.