20. fejezet

20. Fejezet: Bella születésnapja
Lana szemszöge:
Végre én is a Forksi Középiskolába járok, Edwarddal, Alice-szel, és Bellával.  Már alig vártam, így legalább ők is épületen belül lesznek, ha már nem egy osztályba járunk, mert én fiatalabb vagyok. Esme és Carlisle (meg persze a többiek is) nagyon örültek, amikor elballagtam. Szóval középiskola a tesóimmal, ami abból a szempontból rossz, hogy bármit csinálok, úgyis megtudják. A régi sulim tetején is annyiszor voltam, onnan néztem körül szünetekben. Ha ezt látták volna, nekem már annyi lenne. Ma szeptember 13. van, Bella születésnapja. Alice természetesen bulit szervez(ett), pedig Bella nem szereti a születésnapját. Inkább feladtam Alice győzködését, miszerint nem jó ötlet a buli, és segítettem neki. Találkozunk az ünnepelttel.
- Hányra jössz át hozzánk? – kérdezi Alice
- Nem is tudtam, hogy át akarok menni hozzátok. – feleli Bella
- Jaj, ne legyél már ilyen, Bella! Ugye, nem akarod elrontani az örömünket?
 - Addig úgy sem hagy békén, amíg bele nem mész. És tudod, milyen idegesítő tud lenni. – mondom
- Bagoly mondja verébnek. – nyújtja ki rám a nyelvét Alice. Ezzel nem tudok vitába szállni, nem véletlenül hívnak néha kis Alice-nek.
Végül Edward is besegít és megbeszéljük, hogy hétkor áthozza Bellát.
Elmegyek az óráimra és türelmesen végig ülöm őket. Végig nézek az osztályon, kéne nekem egy fiú. De az a baj, hogy ők mind emberek. A családom frászt kapni, ha én is összejönnék egy halandóval. Vámpír meg ugye nincs korombeli, és hogyha lenne, akkor se biztos, hogy tetszenék neki. És akkor mi maradt? Semmi. Egyedül fogok megöregedni (ha egyáltalán megfogok, mert kezd lassulni a fejlődésem, és ha így fojtatja, lehet, hogy megáll). Az ebédlőben leülünk Belláék szokásos asztalához. A végén ül Alice, Bella, Edward és én. A láthatatlan választóvonal túloldalán pedig Bella barátai (és még mások). Sosem értettem miért félnek tőlünk az emberek. Jobban mondva tőlem nem féltek, csak a tesóimtól. Mondjuk Emmett első ránézésre tényleg ijesztő lehet. De most, hogy már csak Alice és Edward maradt, egy fokkal jobb lett. Szóval mindig így ültünk és gondolom ez így is lesz.
Alice –szel, hazamegyek, és elkezdjük kidíszíteni a házat. Az ajtóba nagy rózsákkal teli vázakat tettünk. Miután majdnem összetörtem az egyiket, Alice inkább a lampionok felfüggesztését bízta rám. Ez nagyon vicces volt, mert Emmett nyakában ülve raktam őket fel. Persze egyszer-kétszer megpróbált leejteni, de jó móka volt. Végre hazajöttek Afrikából, nekem már nagyon hiányoztak. Eközben nővérem rózsaszín gyertyákat, és még több vázát helyezett el mindenhová. Szinte biztos voltam benne, hogy valamelyiket fellököm. Így inkább rám bízta az ajándékok csomagolását.
- Alice, ennyi rózsa már bőven elég. – hallottam apát.
- Ugyan, Carlisle! – felelte nővérem
A torta is a helyére került. Bella perceken belül itt lesz.
- Boldog születésnapot, Bella! – mondjuk kórusban, a szülinapos pedig elvörösödik. Anya odamegy, átöleli, apa pedig átfogja a vállát és súg valamit a fülébe. Sajnos nem hallom, pedig kíváncsi vagyok.
- Egyáltalán nem változtál semmit. Azt hittem, lesz rajtad valamilyen szabad szemmel is látható változás, és most tessék: pontosan olyan piros az arcod, mint mindig. – szólal meg Emmett
- Kösz szépen Emmett. –válaszolja Bella, és elvörösödik
- Ki kell mennem egy pillanatra. Aztán semmi móka, míg vissza nem jövök.
- Igyekszem.
Integetek Bellának és rámosolygok, majd kimegyek Emmett-hez. Mindenképpen látni akarom, ahogy beszereli a rádiót.
- Mit csinálsz? – kérdezi elmélyülve a szerelésben
- Asszisztálok!
Beülök mellé a kocsiba és segítek neki, amennyit tudok. Ez nagyjából abból áll, hogy adogatom neki a szerszámokat. Bella megköszöni az ajándékot, a bátyám pedig nevet. Visszamegyünk, épp időben. Bella éppen kibontja az ajándékát, de megvágja az ujját. Már ekkor tudom, hogy baj lesz. Edward Bella felé vetődik, ő nekiesik az asztalnak, és a kristálytörmelékbe zuhan. A karja még jobban vérzik. Jasper nekiütközik Edwardnak. Edward pedig lefogja. Egy pillanatra megijedtem, sohasem láttam még Jaspert ilyennek, a tekintete üres, és megvadult.
- Emmett, Rose, kísérjétek ki Jaspert! – mondja higgadtan apa
Emmették kituszkolják Jaspert, anya pedig kinyitja nekik az ajtót. Rosalie mosolyog. Eközben mozdulatlanul állok, nem ezért, mert nem bírom a vér szagát, nekem ez nem jelent akkora kísértést, mint a többieknek. Apa odamegy Bellához, miután Edward odaengedi. Kiviszik a konyhaasztalra, Alice pedig elindul Carlisle táskájáért, nekem pedig int, hogy vigyem oda a lámpát. Lerakom az asztalra, és bedugom a konnektorba.
- Menj csak, Edward! –mondja Bella, miközben apa kiszedegeti az üvegszilánkokat a sebéből.
- Kibírom. – erősködik Edward
Nem akar kimenni, de apa ráveszi. Jasper után megy, szegény Jasper. Alice is kioson, így végül csak én maradok, mint néző.
- Lana, te hogyhogy ilyen sokáig bírod? – kérdezi Bella
- Hát, nekem nem létszükség a vér. Nélküle is tudnék emberi ételen élni. Tudnék, csak nem akarok. Szóval, így nem olyan nagy a kísértés. – válaszolom. – Bella, te legalább annyiszor kötsz ki apánál, mint én. Nem gondoltam volna, hogy rajtam kívül él más is, aki ennyit van orvosnál.
- Igen, de Bella nem azért van, itt, mert nem tud nyugton maradni egy pillanatra sem. – fűzi hozzá apa mosolyogva
- Miért, te megsérülhetsz? – kérdi Bella
- Mivel nekem van vérem – kezdek bele, és kikapok egy szikét apa táskájából, hogy illusztráljam
- Ne! – kiáltják mindketten egyszerre
- Ja, tényleg Bella te nem bírod a vért. – mondom, mintha mi sem történt volna. Carlisle megcsóválja a fejét, Bella pedig kíváncsian figyel – Szóval, én félig ember vagyok, és ezért van vérem, és megsérülhetek. Számtalanszor volt már zúzódásom, egyszer törésem, a bokám is kificamodott...
- És egyéb apró sérülések. – fejezi be a mondatomat apa
- Nem gondoltam volna. –Bella csodálkozik
- De mindegyiket hamar kihevertem. Megyek, megnézem a többieket! Szia, Bella!
Bellának kerítetünk egy új pólót, majd hazamegy. Én pedig elindulok aludni.