33. fejezet

33. fejezet

Egy újszülött előtűnt a semmiből, és rám ugrott. Leestem a földre. Éles fájdalom nyilallt a nyakamba, megharapott. Teljes erőmből lerúgtam magamról. Csak most néztem szembe a támadómmal. Egy tini lány volt. Valamikor... Most csupán egy tébolyult újszülöttet láttam, aki véremtől megvadulva az életemet akarta venni. Újra nekem ugrott, de én már talpon voltam. Hallottam, hogy Seth és Edward Victoriával, és egy másik vámpírral harcol. Nem számíthattam segítségre. Magamnak kellett boldogulnom. És ez élesben ment. Nem gyakorlás a bátyámmal, aki sohasem bántana. Nekivágtam egy fának. Eszeveszetten vicsorgott rám. Tudtam, hogy meg kell ölnöm. De képes leszek-e elvenni valakinek az életét? Valakinek, aki embereket ölt, valakinek, aki engem is meg akar ölni. Vagy ő, vagy én. Teljes erejéből letepert, így megint a földön voltunk. Fogai csupán néhány centire lehetek az ütőeremtől. Megfogtam egy követ, és fejbe vágtam. Felsikoltott, és nekem csak ez a pillanat kellett, hogy kiszabaduljak. Megint egymással szemben álltunk. Ez így nem mehet tovább, le kell tépnem a fejét. Még gondolatban is lehetetlennek tűnt, nemhogy igazából. Nekem rohant. Mikor elég közel volt kitértem az útjából, és a háta mögé kerültem. Teljes erőmből meglöktem. A földre került, én pedig rajta ültem. Teljes testsúlyommal ránehezedtem, miközben próbáltam letépni a fejét. Üvöltött, és biztos voltam benne, ha ezt túlélem, akkor sohasem felejtem el azt az üvöltést. És ekkor megjelent Seth. Leharapta az újszülött fejét, aki már nem sikoltott többé. Nem tudtam mozdulni. Seth óvatosan arrébb lökött, majd feldarabolta a testet és darabonként elvitte. Én meg csak ültem a földön. Egyszerűen lefagytam. Könnyek kezdek el hullani a szememből. Lépések zaját hallottam, majd Edward guggolt le mellém.
- Jól vagy? – kérdezte.
Bólintottam. Észrevette, hogy vérzik a nyakam. Kivette a sálat a kabátomból és letörölte vele a vért. Mikor látta, hogy nem mély a seb, megnyugodott. Segített felállni. A nyakamhoz szorítottam a sálat. Edward a szemembe nézett, s nem tudom mit láthatott rajtam, de nagyon megijedt. Seth emberalakban odafutott hozzám, majd óvatosan megölelt.
- Nem esett semmi bajod?
Megráztam a fejemet.
- Seth, te tényleg egy szál gatyában vagy mínusz nemtomhány fokban? –csodálkoztam, hogy megtaláltam a hangomat.
Seth arcán hatalmas vigyor terült el, amitől nekem is mosolyognom kellett. Edward megnyugodott, amikor látta, hogy képes vagyok beszélni.
- Lana menj haza Sethtel! – mondta.
- A többiek? – kérdeztem aggódva.
- Mindenki jól van – felelte.
- Miért nem mehetek veled?
- Mert a Volturi még nem látott félig vámpír, félig ember gyereket.
- Jó.
Túlfáradt voltam ahhoz, hogy vitatkozzak vele, és különben is igaza volt. Megöleltem, majd elindultam Sethtel.
- Sietnünk kell. Én elmegyek átváltozni, aztán felülsz a hátamra, és hazaszaladunk. Jó? – kérdezte. Bólintottam.
Pár pillanat múlva már száguldottunk is visszafele. Nagyon szuper volt. Hamar megérkeztünk a Cullen házhoz. A gyomrom remegett, mivel a családom éppen a Volturival beszél, ami rosszul is elsülhet. Seth elszaladt visszaváltozni, még én kinyitottam az ajtót, majd bementünk. Levettem a kabátomat, és a cipőmet. Egyből a fürdőszobába mentem, ahol lemostam az alvadt vért. Szomorúan néztem tükörbe. Seth bejött, ás átkarolt hátulról.
- Szerinted megmarad a nyoma? – kérdeztem, miközben a sebhelyre néztem.
- Nem tudom. De ha odafésülöd a hajadat, akkor nem látszik. – próbált vigasztalni, és óvatosan megcsókolta a nyakam ép oldalát. Meleg érzéssel töltött el a közelsége. Észrevettem, hogy a hajam is véres.
- Seth szükségem van egy zuhanyra. – mondtam.
- Oké, megvárlak a szobádban.
Felmentünk együtt. Előszedtem magamnak ruhát, majd bementem a fürdőszobámba. Lezuhanyoztam. Kifejezetten jólesett a meleg víz az után a hideg idő után. Hajat is mostam. Felöltöztem, és rácsavartam egy törölközőt a fejemre. Megpillantottam a sebhelyemet. Reméltem, hogy eltűnik, mert el akartam ezt a napot felejteni örökre.
Seth a kanapémon ült. Lefeküdtem az ágyamra, és ő odajött hozzám. Fejemet a mellkasára hajtottam.
- Jól vagy? – kérdezte.
Megráztam a fejemet.
- Nagyon féltem. Elkezdtem futni, de rájöttem, hogy nem lehetek ilyen gyáva, így visszafordultam. Megtámadott egy újszülött. Egy tini lány volt. Megharapott. – könnyek kezdtek el lecsordulni az arcomon. – Borzalmas érzés volt, amikor rájöttem, hogy meg kell ÖLNÖM. Egyszerűen szörnyű. És már majdnem sikerült. Már majdnem letéptem a fejét. Istenem, azt a sikítást sohasem felejtem el.
Kitörtek belőlem a könnyeim. Az érzések, amiket elfojtottam, most előjöttek. Seth a hátamat simogatta, és azt mondogatta, hogy biztonságban vagyok. Nagyon kimerültem, így elaludtam.
Mikor felébredtem már reggel volt. Seth még mindig ott feküdt velem.
- Jó reggelt, álomszuszék! – köszöntött, majd megpuszilta a homlokomat.
- Mióta vagy fent? – kérdeztem.
- Csak egy órája...
- És akkor miért nem ébresztettél fel?
- Még csak az kellett volna! Megérdemelted a pihenést. De nekem sajnos mennem kell.
Lekísértem Sethtet. Rövid csókot váltottunk, majd elment. Megígérte, hogy amint tud, visszajön. Bementem a nappaliba, és megöleltem az első embert, aki az utamba került. Ez Jasper volt.
- Jól vagy? –kérdezte. – Edward elmondta mi történt.
- Már igen.
Pillantása a nyakamra tévedt. Eszembe jutott, hogy neki mennyi sebhelye van a kezén.
- Már érted, hogy miért nem akartam, hogy harcolj?
- Igen. De ha tudtam volna, hogy ez történik, akkor is visszafordultam volna.
Megöleltem a többieket is. Szerencsére nem kellett részleteznem a csatámat. Túléltem is kész.

Most végre minden rendbe jött. Az újszülötteket és Victoriát megöltük. Mindenki túlélte.
Sethtel boldog vagyok. Bella hamarosan hozzámegy Edwardhoz. Már nagyon várom az esküvőt!