37. fejezet

37. fejezet

Már mérföldekről kiszagoltam Seth szagát, Jacob is vele volt. Az a fura érzés fogott el, hogy valami baj van. Edward hirtelen felkapta a fejét. Odasiettem hozzá, és amikor megérintettem a vállát, meghallottam Jacob gondolatát.
- Hé, Edward! Ha hallasz engem, kösd fel a gatyád, vérszívó! Bajban vagytok!
- Bajban vagyunk! - tette hozzá Seth.
Edward szólt Jaspernek, és Emmettnek, hogy menjenek vele. Felpattantam, és követtem őket a verandára.
- Menj be Lana! – utasított Edward.
- Seth – csak ezt az egy szót mondtam, mire sóhajtott.
A két farkas pillanatokon belül megérkezett. Gondolataikban végigfutottak a Sammel folytatott vitáikon. Az egyik résznél fájdalom hasított belém. 
De akkor sem támadhatjuk meg őket! Belevésődtem Lanába, nem bánthatjátok – gondolta kétségbeesettem Seth. 
Vidd el őt innen – válaszolt Sam  
Nem jönne velem, ha megtámadjátok a családját. Akkor ne mondd el neki.
Sohasem bocsájtaná meg nekem.
Ez a parancsom – az alfa döntött, Seth pedig nyüszítve visszavonult. Éreztem a fájdalmát. Választania kellett a falka és közöttem. De ez nem csak rólam szólt. Edward a barátja volt, Bella babája pedig olyan, mint én. Nem veszélyes. A falka rosszul döntött, ő pedig tudta mi a helyes út. Mégis úgy érezte, elárulta a falkát.

Odarohantam hozzá, és megöleltem. Beletúrtam puha bundájába, ő pedig rám hajtotta nagy fejét.
- Köszönöm – suttogtam neki.
Jacob kissé hátrahőkölt hirtelen reakciómtól.
- Meg akarják ölni Bellát? – vicsorogta Edward pont abban a pillanatban, miközben ez lejátszódott.
Emmett és Jasper a kérdést állításnak vették, és kivillanó fogakkal közeledek a farkasok felé.
Hékás – gondolta Seth.
- Em, Jazz nem ők! A többiek. Közeledik a falka – mondta Edward, mielőtt megszólalhattam volna. A testvéreimnek leesett az álluk.
- Nekik meg mi bajuk? – tudakolta Emmett.
- Ugyanaz, ami nekem. De saját tervük van a megoldásra. Szóljatok a többieknek! Hívjátok fel Carlisle-t! Azonnal haza kell jönnie Esmével! – válaszolta Edward.
Jake felnyüszített, én pedig nyeltem egy nagyot. Reméltem, hogy anyáéknak nem esik semmi bajuk.
- Még szerencse, hogy nem mentek messzire – mondtam nyugtatásképp. 
Megyek és körülnézek – ajánlotta Seth. – Futok egyet a nyugati határon.
- Ne! – tiltakoztam.
- Veszélyben leszel, Seth? – kérdezte Edward.  
Nem hiszem, hogy belém kötnének. Nekik én csak egy gyerek vagyok –válaszolta a farkasom. 
Nekem is csak egy gyerek vagy, öcsi – tette hozzá Jake.
- Nekem viszont sokkal több. Úgyhogy ajánlom, hogy vissza gyere! – figyelmeztettem, mire kuncogott. 
Rohanok! Te pedig maradj itt, de tényleg! Na, mentem!

Emmett felhívta anyáékat, én pedig, Jasperrel egyetemben azt a helyet figyeltem, ahol Sethet elnyelte az erdő.
 
- Nem először tartozom neked hálával, Jacob – suttogta Edward, de én még épp, hogy meghallottam. - Sohasem kértem volna ilyet tőled. 
Dehogynem kértél volna – gondolta a farkasfiú.
- Azt hiszem, ebben igazad van – felelte Edward némi gondolkodás után. 
Hát, nem ez volt az első alkalom, hogy nem érted tettem.
- Az igaz. 
Bocs, hogy nem vetted hasznomat. Megmondtam, hogy nem fog hallgatni rám.
Erre már felkaptam a fejemet. Kíváncsi voltam, hogy miről van szó.
- Tudom, valójában sosem hittem, hogy fog. De...  
Meg kellett próbálnod. Értem én. Jobban van?
- Rosszabbul.
- Valaki elmagyarázná, hogy mi folyik itt? – értetlenkedett Alice, akit idáig észre sem vettem. Túlságosan elmélyültem az erdő kétségbeesett bámulásával.
- A falka úgy véli, hogy Bella problémává vált. Potenciális veszélyforrásnak tekintik amiatt, amit a méhében hord. Kötelességüknek érzik likvidálni a veszélyforrást. Jacob és Seth kivált a falkából, hogy figyelmeztethessen bennünket, A többiek úgy tervezik, hogy az éjjel megtámadnak. – magyarázta Edward és meglepődtem, hogy hogyan tud ennyire érzelemmentes maradni.
Megkönnyebbültem, amikor Seth visszatért. Megöleltem.
Nem jár senki a közelben – jelentette. – Nyugaton a helyzet változatlan. Talán körbe mennek.
- Carlisle és Esme úton van – szólt Emmett – Max. húsz perc.
- Fel kéne készülnünk a védekezésre! – javasolta Jasper.
Edward bólintott:
- Menjünk be!

 
Görcsbe rándult a gyomrom. Eszembe jutottak az indiánfiúk, akikkel még egy hónappal ezelőtt vidáman nevetgéltünk a parton. Nem harcolhatunk velük. Nem viselném el, ha valakit a családomból elveszítenék. ÉS azt sem akarom, hogy ők megsebesüljenek. Ráadásul itt van Seth és Jake, nem küzdhetnek meg a fivéreikkel. Ellenszegülni egy dolog, de még támadni is. Sam téved, a magzat nem veszélyes. Elkerülhető az összecsapás. Valakinek el kell neki magyarázni. És ki lenne erre alkalmasabb, mint aki olyan, mint a magzat. Vagyis én.
- Nem! – állt meg Edward.
- Mi történt? – kérdezte Jasper.
- Lana el akar menni Samhez.
- Elment az eszed? Meg akarnak minket támadni? – szólt közbe Emmett.
- De ha elmagyarázom Samnek, hogy a baba nem veszélyes, akkor nem kell megölniük Bellát.
A többiek gondolkoztak.
- Talán sikerülhet - mondta Jasper - De nem te mész!
- De nekem KELL mennem. Én olyan vagyok, mint a magzat. Én tudnám a legjobban elmagyarázni neki. És engem nem bánthat, mivel Seth belém vésődött. Ezért mehetek csak én.
- Ezt a döntést nem hozhatjuk meg Carlislék nélkül – jelentette ki Alice.
- De nincs húsz percünk. Bármikor megtámadhatnak. Meg akadályozhatom a harcot. Mennem kell! Seth velem jön, és majd ő vigyázz rám. Ugye? – fordultam a farkasom felé. Aggodalom és büszkeség tükröződött a szemében, majd bólintott.
Szerintem jó ötlet! Lanát nem bánthatják, Sethet pedig nem fogják! Egy próbát megért! – gondolta Jake.
A többiek összenéztek, majd keserűen bólintottak.
Mindenkit megöleltem mielőtt elindultam. Felültem Seth hátára, majd belevágtunk az erdőbe.

36. fejezet

 (Lana : "Meg fogja ölni")

36. fejezet

Gondolatimba merülve néztem ki a busz ablakán. A fák gyorsan suhantak el mellettem, de közel sem olyan gyorsan, mint amikor vadászni szoktam. Nem rég ért véget a tanítás és hazafele tartottam. Már több mint két hét telt el Belláék esküvője óta, és véget ért a nyári szünet. Elkezdtem második évemet a gimiben. Immár egyedüli Cullenként, mivel Alice, Bella és Edward már leérettségizett. Titkon kicsit örültem, hogy elkezdődött a suli, mivel hiányzott a nyüzsgés. Az osztálytársaim, a barátaim, az órák, amiket végighülyültünk. A tanulás nem annyira, bár nem panaszkodhattam, hisz a vámpírmemóriámnak hála elég volt egyszer elolvasnom bármit, és már meg is tanultam.

- Hello Cullen! – huppant le mellém Jason.
- Szia – köszöntem, majd egy kicsit arrébb csúsztam, mivel nagyon közel ült hozzám.
A szőkésbarna hajú, sötétkékszemű, magas, izmos, és jóképű Jason. Már tavaly óta jóban voltam vele, de ő többet akart, mint egyszerű barátságot.
 - Most játsszák azt az új filmet a moziba, nincs kedved megnézni velem? – kérdezte egy elbűvölő mosoly keretében, ami nem igazán fogott meg. Sóhajtottam egyet.
- Jason, már mondtam neked, hogy van barátom – válaszoltam neki.
- De még sohasem láttam azt az indián fiút.
- Addig örülj. Nem igazán tetszenél neki.
- Félnem kéne tőle? – kérdezte kihívóan.
- Nem, amíg nem próbálkozol. Kiengedsz?
- Hát nem is tudom –szórakozott, de végül felállt, én pedig odamentem az ajtóhoz.
- Az ajánlatom még áll! – kiáltott utánam.
- Szia Jason! – mondtam, majd leszálltam.

Mosolyogva sétáltam hazafele. Kedveltem Jasont, de csak barátként. Seth nyomába sem érhetett. Kinyitottam az ajtót, és beléptem. Nagy meglepetésemre apa már az előszobában várt. Az arca komor volt és ijedt. Egyből elszállt a jókedvem. Megéreztem Bella és Edward szagát. Hazajöttek, valami baj történt.
- M-mi történt? – kérdeztem félve.
- Beszélnünk kell – válaszolta apa.
Követtem a dolgozószobája felé. A nappaliban megláttam a többieket. Bellának első látásra nem volt semmi baja, amitől kissé megnyugodtam. Furcsálltam, hogy Rosalie ott ült közvetlenül mellette. Mindenki némán állt, és idegesen figyelte Bellát. Nem értettem mi történt.

Becsuktam az ajtót, és leültem a doktorral szemben.
- Miért jöttek haza? – kérdeztem.
Apa összeráncolta a szemöldökét. Vett egy mély levegőt.
- Bella terhes – mondta röviden.
- Mi? – döbbentem meg. Villámcsapásként sújtott le rám a hír. Hát megtették, lefeküdtek egymással. És Bella most terhes.
- Nem, nem, nem ez nem történhet meg – ráztam meg a fejemet, majd a kezeimbe temettem az arcomat. Tudtam ez mit jelent. Egy olyan gyereket, mint én. És Bella halálát.

- Lana, kérlek, mondj el mindent, amire emlékszel édesanyádról.
Összerezzentem. Fájó emlékek törtek felszínre. Nem tudtam megszólalni.
- Bella nem fogja túlélni a szülést – mondtam halkan. – Az egyetlen esély, ha kiszeded belőle a babát. Meg fogja ölni.
- Bella nem akarja. És Rosalie, és Esme sem. Emmett pedig támogatja őket.
Fájt a fejem. Nem akartam én sem a baba halálát, de Belláét sem.
- Nem emlékszem sokra. Mikor anyám megszült borzalmasan le volt gyengülve. Max pedig soha nem beszélt róla.
Carlisle gondolkodva hátradőlt a székében.
- Abból kiindulva, hogy te milyen rohamosan nőttél, valószínűleg a magzat is ilyen gyors ütemben fog fejlődni. Így Bella szervezete nagyon le fog gyengülni. Nem éli túl a szülést.
Apa megölelt.
- Köszönöm. Tudom, hogy mennyire nehéz erről beszélned, de már ezzel is sokat segítettél. Hátha sikerül meggyőzni Bellát.
Hamis mosoly jelent meg az arcomon. Bella makacs, nem fog lemondani a babáról, főleg azért nem, mert Edwardé.
- Mit mondunk Charlienak? – jutott eszembe a bajuszos rendőr.
- Azt, hogy Bella elkapott egy betegséget, és karanténban kell lennie. Ami viszont még fontosabb, mindenkinek ezt kell hinnie.
- Persze, ezt mondom majd, ha kérdeznek. – sóhajtottam egyet.
- Még Sethnek is.
Felkaptam a fejemet.
- Azt kéred, hogy hazudjak neki? Nem bízol benne?
- Ha Sethnek elmondod, tudni fog róla az egész falka.
- Rendben, értem. – mondtam megadóan.

Az elkövetkező hetek borzalmasan teltek. Bella egyre gyengébb lett. Szörnyű állapotban volt. Lefogyott, alig tudott mozogni, a hasa foltos volt, ő pedig egyre erőtlenebb. Rosalie minden lépését követte. Edward pedig megörült. A pillantása tébolyult volt. Nehéz napokat éltem át. látva Bellát, eszembe jutott édesanyám, hogy neki is ezeken kellett keresztül mennie. És nem volt mellette egy szerető család. Max hagyta meghalni. Fájdalom és düh kavargott bennem, akárhányszor láttam Bellát napról napra leépülni. Szinte váram már az iskolában töltött időt, de ott sem tudtam megszabadulni a gondolataimtól. Seth is észrevette, hogy baj van. Nem engedtem neki, hogy átjöjjön. Próbáltam kerülni. Ha vele voltam bűntudatot éreztem, amiért hazudok neki. Azt mondtam, hogy Belláért aggódom, mert beteg. De nem hitte el teljesen. Tudta, hogy valami baj van.

Az egyik nap viszont történt valami. A nappaliban voltam a többiekkel együtt. Megéreztem a jellegzetes farkas szagot. Ez azonban nem Seth volt, hanem Jacob. A többiek is felkapták a fejüket.
- Mit keres itt Jacob? – kérdeztem.
Apa ment ajtót nyitni.
- Szervusz Jacob! – hallottam meg a hangját. – Hogy vagy?
- Hallottam, hogy Bella élve ért haza – mondta a fiú idegesen. Lehunytam a szemem. Élve, még. Edward arca eltorzult, mire megbántam gondolatomat.
- Nos, Jacob, ez nem a legmegfelelőbb időpont. Beszélhetnénk később?
- Engedjük be! – kérte Bella.
- Bella, ez nem igazán jó ötlet – felelte Alice.
- Miért ne? Jacob előtt is titkolózunk? Mi értelme? – kérdezte a lány – Jacob, légy szíves, gyere be!
A farkasfiú besétált a nappaliba és körbenézett. Amint meglátta Bellát megkönnyebbült. Még ember volt. De aztán egyből eltorzult az arca, hisz a lány borzalmas állapotban volt.
Rosalie éppen időben tartotta Bella elé a lavórt, majd Bella belehányt.
- Bocs – suttogta.
Edward arca felesége ölébe hullott, aki vigasztalta. Borzalmas volt mindkettőjüket így látni.
Jacob közelebb ment, Rosalie pedig egyből útját állta.
- Bella, mi a baj? – kérdezte a farkasfiú. Két tenyerébe fogta Bella kezét. – Jól vagy?
Hülye kérdés volt, egyértelműen nem volt jól.
- Annyira örülök, hogy eljöttél meglátogatni, Jacob.
- Mi van Bella?
- Segíts felállni Rose! – kérte a lány. Nővérem dühösen méregette Jacobot. – Rose, légy szíves!
- Ne! – tiltakozott a farkas – Ne állj fel!
De Bella felállt, így Jacob is megláthatta a hasát. A szeme elkerekedett. Rájött, hogy mi történt.  Úgy tűnt émelyeg, majd gyűlölködő pillantásokat vetetett Edwardra.
- Kifelé, Jacob! – mordult rá Edward.
- Lássuk a medvét! – lelkesült fel az indián fiú.
Jasper és Emmett Edward oldalára állt. Jacob vakmerően nézett rájuk, majd pillantása felénk, lányok felé irányult, és akkor megváltozott az arckifejezése. Tudtam, hogy Edwardot képes lenne megölni, de minket nem. Egy pillanatra megijedtem, hogy harcra kerül a sor, de ekkor Bella megszólalt:
- Ne!
- Csak beszélnem kell vele, Bella – mondta Edward, és megsimogatta a felesége arcát – Ne erőltesd meg magad! Szeretném, ha pihennél! Mindketten visszajövünk, csupán néhány perc az egész.
Bella bólintott, majd Jacobra pillantott:
- Viselkedj rendesen! Aztán gyere vissza!
Jacob és Edward kimentek. Megkönnyebbültem, nem fognak harcolni. Összekuporodtam a fotelben és anyámra gondoltam. Vajon megérte ez a sok szenvedés?