2013. május 11., szombat

36. fejezet




 (Lana : "Meg fogja ölni")

36. fejezet


Gondolatimba merülve néztem ki a busz ablakán. A fák gyorsan suhantak el mellettem, de közel sem olyan gyorsan, mint amikor vadászni szoktam. Nem rég ért véget a tanítás és hazafele tartottam. Már több mint két hét telt el Belláék esküvője óta, és véget ért a nyári szünet. Elkezdtem második évemet a gimiben. Immár egyedüli Cullenként, mivel Alice, Bella és Edward már leérettségizett. Titkon kicsit örültem, hogy elkezdődött a suli, mivel hiányzott a nyüzsgés. Az osztálytársaim, a barátaim, az órák, amiket végighülyültünk. A tanulás nem annyira, bár nem panaszkodhattam, hisz a vámpírmemóriámnak hála elég volt egyszer elolvasnom bármit, és már meg is tanultam.


- Hello Cullen! – huppant le mellém Jason.
- Szia – köszöntem, majd egy kicsit arrébb csúsztam, mivel nagyon közel ült hozzám.
A szőkésbarna hajú, sötétkékszemű, magas, izmos, és jóképű Jason. Már tavaly óta jóban voltam vele, de ő többet akart, mint egyszerű barátságot.
 - Most játsszák azt az új filmet a moziba, nincs kedved megnézni velem? – kérdezte egy elbűvölő mosoly keretében, ami nem igazán fogott meg. Sóhajtottam egyet.
- Jason, már mondtam neked, hogy van barátom – válaszoltam neki.
- De még sohasem láttam azt az indián fiút.
- Addig örülj. Nem igazán tetszenél neki.
- Félnem kéne tőle? – kérdezte kihívóan.
- Nem, amíg nem próbálkozol. Kiengedsz?
- Hát nem is tudom –szórakozott, de végül felállt, én pedig odamentem az ajtóhoz.
- Az ajánlatom még áll! – kiáltott utánam.
- Szia Jason! – mondtam, majd leszálltam.


Mosolyogva sétáltam hazafele. Kedveltem Jasont, de csak barátként. Seth nyomába sem érhetett. Kinyitottam az ajtót, és beléptem. Nagy meglepetésemre apa már az előszobában várt. Az arca komor volt és ijedt. Egyből elszállt a jókedvem. Megéreztem Bella és Edward szagát. Hazajöttek, valami baj történt.
- M-mi történt? – kérdeztem félve.
- Beszélnünk kell – válaszolta apa.
Követtem a dolgozószobája felé. A nappaliban megláttam a többieket. Bellának első látásra nem volt semmi baja, amitől kissé megnyugodtam. Furcsálltam, hogy Rosalie ott ült közvetlenül mellette. Mindenki némán állt, és idegesen figyelte Bellát. Nem értettem mi történt.


Becsuktam az ajtót, és leültem a doktorral szemben.
- Miért jöttek haza? – kérdeztem.
Apa összeráncolta a szemöldökét. Vett egy mély levegőt.
- Bella terhes – mondta röviden.
- Mi? – döbbentem meg. Villámcsapásként sújtott le rám a hír. Hát megtették, lefeküdtek egymással. És Bella most terhes.
- Nem, nem, nem ez nem történhet meg – ráztam meg a fejemet, majd a kezeimbe temettem az arcomat. Tudtam ez mit jelent. Egy olyan gyereket, mint én. És Bella halálát.

- Lana, kérlek, mondj el mindent, amire emlékszel édesanyádról.
Összerezzentem. Fájó emlékek törtek felszínre. Nem tudtam megszólalni.
- Bella nem fogja túlélni a szülést – mondtam halkan. – Az egyetlen esély, ha kiszeded belőle a babát. Meg fogja ölni.
- Bella nem akarja. És Rosalie, és Esme sem. Emmett pedig támogatja őket.
Fájt a fejem. Nem akartam én sem a baba halálát, de Belláét sem.
- Nem emlékszem sokra. Mikor anyám megszült borzalmasan le volt gyengülve. Max pedig soha nem beszélt róla.
Carlisle gondolkodva hátradőlt a székében.
- Abból kiindulva, hogy te milyen rohamosan nőttél, valószínűleg a magzat is ilyen gyors ütemben fog fejlődni. Így Bella szervezete nagyon le fog gyengülni. Nem éli túl a szülést.
Apa megölelt.
- Köszönöm. Tudom, hogy mennyire nehéz erről beszélned, de már ezzel is sokat segítettél. Hátha sikerül meggyőzni Bellát.
Hamis mosoly jelent meg az arcomon. Bella makacs, nem fog lemondani a babáról, főleg azért nem, mert Edwardé.
- Mit mondunk Charlienak? – jutott eszembe a bajuszos rendőr.
- Azt, hogy Bella elkapott egy betegséget, és karanténban kell lennie. Ami viszont még fontosabb, mindenkinek ezt kell hinnie.
- Persze, ezt mondom majd, ha kérdeznek. – sóhajtottam egyet.
- Még Sethnek is.
Felkaptam a fejemet.
- Azt kéred, hogy hazudjak neki? Nem bízol benne?
- Ha Sethnek elmondod, tudni fog róla az egész falka.
- Rendben, értem. – mondtam megadóan.



Az elkövetkező hetek borzalmasan teltek. Bella egyre gyengébb lett. Szörnyű állapotban volt. Lefogyott, alig tudott mozogni, a hasa foltos volt, ő pedig egyre erőtlenebb. Rosalie minden lépését követte. Edward pedig megörült. A pillantása tébolyult volt. Nehéz napokat éltem át. látva Bellát, eszembe jutott édesanyám, hogy neki is ezeken kellett keresztül mennie. És nem volt mellette egy szerető család. Max hagyta meghalni. Fájdalom és düh kavargott bennem, akárhányszor láttam Bellát napról napra leépülni. Szinte váram már az iskolában töltött időt, de ott sem tudtam megszabadulni a gondolataimtól. Seth is észrevette, hogy baj van. Nem engedtem neki, hogy átjöjjön. Próbáltam kerülni. Ha vele voltam bűntudatot éreztem, amiért hazudok neki. Azt mondtam, hogy Belláért aggódom, mert beteg. De nem hitte el teljesen. Tudta, hogy valami baj van.


Az egyik nap viszont történt valami. A nappaliban voltam a többiekkel együtt. Megéreztem a jellegzetes farkas szagot. Ez azonban nem Seth volt, hanem Jacob. A többiek is felkapták a fejüket.
- Mit keres itt Jacob? – kérdeztem.
Apa ment ajtót nyitni.
- Szervusz Jacob! – hallottam meg a hangját. – Hogy vagy?
- Hallottam, hogy Bella élve ért haza – mondta a fiú idegesen. Lehunytam a szemem. Élve, még. Edward arca eltorzult, mire megbántam gondolatomat.
- Nos, Jacob, ez nem a legmegfelelőbb időpont. Beszélhetnénk később?
- Engedjük be! – kérte Bella.
- Bella, ez nem igazán jó ötlet – felelte Alice.
- Miért ne? Jacob előtt is titkolózunk? Mi értelme? – kérdezte a lány – Jacob, légy szíves, gyere be!
A farkasfiú besétált a nappaliba és körbenézett. Amint meglátta Bellát megkönnyebbült. Még ember volt. De aztán egyből eltorzult az arca, hisz a lány borzalmas állapotban volt.
Rosalie éppen időben tartotta Bella elé a lavórt, majd Bella belehányt.
- Bocs – suttogta.
Edward arca felesége ölébe hullott, aki vigasztalta. Borzalmas volt mindkettőjüket így látni.
Jacob közelebb ment, Rosalie pedig egyből útját állta.
- Bella, mi a baj? – kérdezte a farkasfiú. Két tenyerébe fogta Bella kezét. – Jól vagy?
Hülye kérdés volt, egyértelműen nem volt jól.
- Annyira örülök, hogy eljöttél meglátogatni, Jacob.
- Mi van Bella?
- Segíts felállni Rose! – kérte a lány. Nővérem dühösen méregette Jacobot. – Rose, légy szíves!
- Ne! – tiltakozott a farkas – Ne állj fel!
De Bella felállt, így Jacob is megláthatta a hasát. A szeme elkerekedett. Rájött, hogy mi történt.  Úgy tűnt émelyeg, majd gyűlölködő pillantásokat vetetett Edwardra.
- Kifelé, Jacob! – mordult rá Edward.
- Lássuk a medvét! – lelkesült fel az indián fiú.
Jasper és Emmett Edward oldalára állt. Jacob vakmerően nézett rájuk, majd pillantása felénk, lányok felé irányult, és akkor megváltozott az arckifejezése. Tudtam, hogy Edwardot képes lenne megölni, de minket nem. Egy pillanatra megijedtem, hogy harcra kerül a sor, de ekkor Bella megszólalt:
- Ne!
- Csak beszélnem kell vele, Bella – mondta Edward, és megsimogatta a felesége arcát – Ne erőltesd meg magad! Szeretném, ha pihennél! Mindketten visszajövünk, csupán néhány perc az egész.
Bella bólintott, majd Jacobra pillantott:
- Viselkedj rendesen! Aztán gyere vissza!
Jacob és Edward kimentek. Megkönnyebbültem, nem fognak harcolni. Összekuporodtam a fotelben és anyámra gondoltam. Vajon megérte ez a sok szenvedés?


2 megjegyzés:

  1. szia :) nemrég találtam rá a blogodra és őszintén szólva nagyon tetszik :) annyira érdekesnek találtam, hogy jó gyorsan elolvastam :D nem mentem el a gép elől, amíg idáig nem értem :D írtóra tetszik, hogy Lana és Seth együtt vannak :) remélem Bellának nem lesz semmi baja :)
    UI: nekem is van egy Alkonyatos sztorim :) ha gondolod olvass bele :) http://eletazencsaladomban.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Köszönöm szépen ezt a sok dicséretet!
    Benéztem hozzád, kommenteltem is! :D

    VálaszTörlés