Álom

 Különkiadás: Az álom

A minap igen furcsa álmom volt. Macskaköves, vékony, magas házak szegélyezte utcán sétáltam Londonban. Ráadásul az 1800-as években. És találkoztam Cullenékkel! Így gondoltam, írok egy mini fejezetet, ahol Lana is hasonlót álmodik.Előre szólok, nem olvastam egy Jane Austen könyvet sem, és e korról nem rendelkezem túl sok ismerettel. Kicsit utána olvastam a neten és kérdezősködtem. De előfordulhat, hogy nem lesz minden korhű, ezért előre is bocsánatot kérek!

- Aú! – kiáltotta halkan Isabella, bátyám, Edward felesége. – Elnézést kérek.
Első gyermeküket várta, de meglehetősen legyengítette a terhesség. Edward módfelett aggódott feleségéért.
- Ne aggódjon, kedvesem. Mikor Lanával voltam terhes engem is hasonló görcsök kínoztak, de végül minden jól sikerült– mosolygott rá kedvesen édesanyám, Esme.
- Jasper, Elizabeth és Charles jó egészségnek örvend? – kérdezte édesapám legidősebb bátyámtól.
- Igen, apám, biztosíthatom, hogy gyermekeink egészsége kitűnő – felelte Jasper, miközben bájos feleségére, Alice-re mosolygott.  Jasper igen karizmatikus személyiség volt, hallgattak rá az emberek. Apám helyeslően bólintott.
- Josephine és Charlotte minap látogatta meg apánkat, aki rendkívül meg volt velük elégedve – büszkélkedett leányaival gyönyörű nővérem, Rosalie.
- Igen, Rosalie, valóban így vélekedem – helyeselt apám, Carlisle.
- És neked, Lana, van már udvarlód? Én a te korodban vettem el Rosaliet – kérdezte Emmett, nővérem férje. Biztosra vettem, hogy szándékában állt felbosszantani, mivel tudta, hogy ódzkodom e témától.
- Módfelett örülök, hogy újfent erről kérdez – feleltem bosszúsan.
- Lana! – rótt meg apám.
- Elnézést – mondtam.
- Lanának számos kérője akad, de édesapja még nem döntött – vett védelmébe anyám.
- Lana konokul gondolja, hogy még nem találta meg a megfelelő férfit – mondta Edward. Bátyám félelmetes módon ismerte gondolataimat. Olyan volt, akár egy gondolatolvasó. De ez badarság.
- Úgy érzem, hamarosan megtalálja – mosolygott rám Alice. Igen örültem neki, mivel Alice megérzései gyakorta helyesnek bizonyultak.

Apám intett, és a szolgálók behozták a teát. Két indián fiú volt. Az idősebbik csodálattal nézet Isabellára. Szerencsére, rajtam kívül senki sem észlelte. A fiatalabbik magas volt, izmos és éjfekete hajú. Egészen biztos voltam benne, hogy a szobalány öccse, mivel könnyen megfigyelhető volt a hasonlóság köztük. Nem értettem, miért pazarlom figyelmemet erre a fiúra. Valami megmagyarázhatatlanul vonzott benne. Ekkor rám pillantott. Éjfekete szeme összeolvadt az enyémmel.  Lepkék ezreit éreztem csapkodni a gyomromban és elöntött a forróság. El kellett kapnom a tekintetemet és fülig elvörösödtem.
- Húgom! – figyelmeztetett halkan Jasper. Rosszallóan megrázta a fejét. Azonnal észrevette, hogy mi történt.
- Bocsánat, bátyám – suttogtam csöndesen, és hálás voltam érte, amiért a többeknek nem szólt.

A következő pillanatban a szobámban gyönyörködtem Londonban. Az ablakon át beszűrődött némi napfény, ami ritka volt itt, e városban. Az indián fiú mellettem állt. Gyengéden fogta a kezemet.
- Seth, ez nem helyes. A családjaink különbözőek. Én arisztokrata vagyok, te pedig egy szolgáló. Számunkra nem létezik közös jövő.
- Tudom. De engedd, had lopjak egy csókot.
Meleg ajka az enyémhez ért, és jóleső bizsergés futott végig a gerincemen. A lepkék a gyomromban feléledtek és apró szárnyaikkal hatalmasakat verdestek. Belemarkoltam Seth éjfekete hajába, mintha sosem akarnám elengedni. Végtelennek tűnő pillanatunkat egy riadt kiáltás szakította meg:
- Isabella meghalt! Segítség! Nem élte túl a szülést!

 
Zihálva ültem fel az ágyamban. Körbenéztem, és rájöttem, hogy a szobámban vagyok. A plazmatévé biztosította, hogy a XXI. században vagyok, és nem a XIX. században.  Lentről gyenge lélegzést hallottam, így tudtam, hogy Bella még él. Erősen koncentrálva a farkasok egyenletes lépéseit is ki tudtam venni. Ők is jól vannak. Visszadőltem az ágyamra és félredobtam a 1800as évekbeli romantikus regényt. Ezt sem nyitom ki többet.