Látogassátok meg Sissyt (másik blogom)

Sziasztok, Kedves Olvasóim!
Írok egy másik blogot is már egy éve, de nagyon kevés az olvasóm.
Ha van kedvetek (és akkor nagyon boldog lennék) olvassatok bele! :)
Ez vámpírakadémiás, de nem baj, ha nem ismeritek, mert írtam oldalra egy rövid összefoglalót.
A könyvektől függetlenül írok nagyjából, szóval nem fontos tudni a sztorit.
A blogom egy lány, Sissy és barátai gimis életéről szól (mind vámpírok). Szerelem, barátok, bulik.
De Sissy szüleit megölik és felbukkan 10 éve nem látott nagybátyja, aki valamit titkol előle, illetve imádott unokatesója, Adrian. A főszereplőm hétköznapjai átlagosak, de különleges szereplőkkel és rengeteg titokkal megfűszerezettek.
Ha van kedvetek és időtök, olvassatok bele, hátha tetszik. Ha nem, akkor sincs semmi.
Köszönöm! :*
Lana

http://sissyivashkov.blogspot.hu/

45. fejezet

45. fejezet

- Dehogy is, kincsem! Hogy juthat ilyen az eszedbe? – riadt meg anya és kétségbeesetten apára pillantott.
- De miért? – kérdezte nyugodt hangon  apa.
- Az mégis mire lenne jó? – tudakolta Rose.
- Te megbolondultál – mondta Emmett, mire kapott nővéremtől egy tockost.
- Lana, ezt komolyan gondolod? – csodálkozott Bella.
- Nem mész sehova – jelentette ki sziklaszilárd elhatározással Edward.
Széttártam a tenyereimet védekezésként:
- Mielőtt bárki is megpróbálna bezárni a házba, vagy azt gondolnátok, hogy megőrültem, hallgassatok meg! – próbáltam viccelődni, de látván, hogy senki sem vevő rá, megkomolyodtam.
- Figyelünk – bólintott apa.
- Ha elmennék a Volturihoz
- De nem mész – vágott közbe Emmett, de a én csak folytattam.
- Tehát, ha ott lennék, el tudnám magyarázni Aronak, hogy mik vagyunk Nessie-vel. Én lennék az élő bizonyíték, hogy létezik vámpír-ember gyerek illetve, hogy meg tudom tartani a titkunkat az emberek előtt. Az emlékeimből láthatná, hogy Nessie-t Bella szülte és nem változtattuk át. Nem kellene veszélybe sodornunk a barátainkat, a farkasokat, vagy rettegnünk, hogy nem hallgatnak meg minket. Csak elrepülnék oda és meggyőzném Arot.
A másodperc töred részéig még mindenki emésztette a szavaimat. Az is meglepett, hogy nem szóltak közbe. De aztán kitört a káosz és a családom ellenérvei már zúdultak is a fejemre. Mindenki egyszerre beszélt, így semmit sem fogtam fel.
- Lana – kezdte nyugodt hangon a családfő, mire a többiek is elhallgattak -, nagyra értékeljük a bátorságodat és tudjuk, hogy segíteni szeretnél, de most nem tudsz.
- De! – vágtam közbe kétségbeesetten, de apa leállított, hogy most én hallgassam őt végig.
- Egyrészt, nem engednénk el egyedül, ez biztos. Seth nem mehetne veled, mivel farkas és mi sem, mivel azt hiszik, hogy bűnt követtünk el. Így nem marad senki, aki elkísérhetne. És nem tudjuk, Aro hogy reagálna rád. Lehet, sőt, nagyon valószínű, hogy megölne, hogy nem tudjanak rólad mások. Ha nem, akkor pedig megtartana téged különleges vámpírgyűjteménye tagjaként. Értékes lehetnél neki, ráadásul a képességednek is hasznát venné. De nekünk akkor sem kegyelmezne. Veszélyes és értelmetlen lenne odamenned. Úgy segíthetsz nekünk, ha itthon maradsz és elmagyarázod a tanúinknak, hogy mi vagy.
A többiek hevesen bólogattak, én pedig láttam, hogy elvesztettem a csatát. Apa döntött, nem mehetek. Jobban átgondolva szavait, igaza volt. És inkább haltam volna meg a családommal együtt, mintsem Aro egyik „díszvámpírja” legyek.
- Rendben, értem – mondtam, mire a többieknek nagy kő esett le a szívükről. Anya szorosan átölelt.
- Nem mehetek veletek? – kérdeztem.
- Nem, a legjobb az lesz, ha itt maradsz – mondta apa, de én már egy másik merész ötleten törtem a fejem.
- Ami azt illeti, nekem is vannak tanúim. Mi lenne, ha Seth-tel felkeresném Maxet– kérdeztem, de nem szívesen használtam az apa jelzőt Maxre. – Ráadásul még egy bátyám is van, állítólag.
- Azt hittem, az előzőnél rosszabb ötleted már nem lehet – esett le Rose álla.
- Nem, Lana, ennek semmi értelme nem lenne. Maxet legutóbb megpróbáltuk megölni, miután elrabolt téged. Kizárt dolog, hogy segítene, sőt! –ráncolta a homlokát apa.
- És a bátyám? Ő is „hibrid”.
- Kicsim, semmi oka nem lenne segíteni – mondta szomorúan anya.
- Ideje lenne indulnunk – pillantott az órájára Emmett.
- Csak maradj itt – ölelt meg apa, majd miután a többiek is elbúcsúztak tőlem, már rohantak is.

Csalódottan ültem le a kanapéra. Pedig én tényleg akartam segíteni. Nessie beleült az ölembe. Kis tenyerét az arcomra tette és megmutatta nekem a bátyáimat. Edwardot, Emmettet és Jaspert. Jazznél elkomorodtam.
- Ki az a Max? – kérdezte miközben csokoládébarna szemei kíváncsian csillogtak.
- Tudod, Nessie, én pont olyan vagyok, mint te. Max a vér szerinti apám. De én Carlisle-ra tekintek apaként.
- És akkor van egy testvéred, egy bátyád, akinek ő az apja? – vonta le nagyon okosan a következtetést.
- Igen. És őt szerettem volna megtalálni. Ő is olyan, mint mi.
- És nem keresed meg? – kérdezte egy hang, amit ezer közül is megismernék.
- Nem Sethie, itt kell maradnom – válaszoltam neki. Ő még nem is tudta, hogy az "apám" elrabolt pár éve. Talán ő eljönne velem megkeresni a bátyámat.
Edward figyelmeztetően rám pillantott, miszerint ne is gondoljak ilyenekre.
- Mennem kell őrjáratra – ásított Seth.
- Nem kérsz reggelit? – kérdeztem.
- Nem, köszi, majd vadászom.
- Délután kicsit átugorhatok hozzád? Úgyis régen láttam anyudat – pusziltam meg búcsúzásképp.
- Akkor délután.

Később Edwardék átmentek a házukba, Jacob pedig csatlakozott Seth-hez. Nekem sem kellett több. Felrohantam a szobámba és elővettem egy hátizsákot. Beledobáltam néhány ruhát és a félretett pénzemet. Nem volt vesztegetni való időm. Már küldtem Seth-nek egy smst, hogy csomagoljon ruhát és ne mondjon senkinek semmit. Az volt a tervem, hogy találkozom vele, majd fogunk egy taxit és megkeressük a bátyámat. Meg kellett találnunk. Tökéletes tanú lett volna. Eldöntöttem, hogy ha már úton vagyunk, akkor felhívom Maxet, majd küldök egy üzenetet Belláéknak, hogy ne aggódjanak. Úgy sem jönnek utánunk, nekik be kell avatniuk a tanúinkat. A családom többi tagja pedig már messze jár. Sajnos nem volt sok időm átgondolni a tervet, mivel Edward megállított volna.

Ahogy kiléptem az ajtón hideg szél fújt az arcomba és magával hozta bátyám szagát. Nem rég indultak el, mégis túl intenzív volt. Egy pillanattal később rájöttem, hogy miért.
- Mégis mennyire nézel hülyének? – kérdezte Edward, miközben utamat állta. Még sötétben is láttam, hogy dühös. Nem kicsit.
- Te nem ugyanezt tennéd, ha a helyemben lennél? Nem próbálnál meg minden lehetőséget megragadni, amivel segíthetsz a családodnak? – kérdeztem támadva.
- Úgy érted, elindulnék-e egy öngyilkos küldetésre, miközben a családom halálra aggódná magát, megakadályoznám-e őket tanuk toborzásában, mert utánam kellene jönniük és veszélybe sodornám a fiúm életét? – vágott vissza.
Mérgesen összeszorítottam a fogaimat:
- Honnan tudtad, hogy mire készülök?
Odadobta a mobilját, amin egy sms volt megnyitva, amit Alice küldött.
Állítsd meg Lanát
Ennyi. Semmi több. De ez a három szó mégis feldobott. Alice most is törődik velem. Magamhoz öleltem a telefont, mintha csak nővérem lenne.
- Nos, talán, ha megpróbálok leugrani egy szikláról, akkor hosszabb üzenetet ír – viccelődtem, és tényleg megtettem volna, ha ezzel viszontláthatom nővéreméket.
Edward arcán keserű mosoly játszott.
- Menjünk – mondta megenyhülve.
- Hova? – kérdeztem.
- Hozzám.
- Most akkor házi őrizet alatt leszek?
- Voltaképpen igen.
- Ne csináld Edward. Tudom, hogy szívesebben töltenéd az éjszakát- főleg most- Bellával, mint az őrzésemmel.
- Majd biztos elengedlek, hogy Max után mehess.
- Nem megyek. Nem szívesen mondom ezt, de igazad van. Ráadásul még Alice sem tartja jó ötletnek. De ha így sem hiszel nekem, írd meg Sethnek, hogy Max elrabolt és máris megvan a testőröm.
Visszadobtam neki a mobilját. Gondolkodva forgatta.
- Nem megyek sehova, megígérem.
- Rendben – döntött végül. – Csak annyit írok Sethnek, hogy jöjjön át, a többit meg mondd el neki, ha akarod.
- Köszönöm – öleltem meg.
- És öm, okosan – ráncolta össze a szemöldökét. Elbúcsúztam tőle, majd hazamentem.

Seth hamarosan már az ajtóban állt.
- Szia – puszilt meg, amikor beengedtem. – Mondhattad volna, hogy csak annyiról van szó, hogy jöjjek át.Azt hittem, azért kell ruhákat pakolnom, mert meg akarjuk keresni a bátyádat.
- Seth, valamit el kell mondanom – ültem le a kanapéra, mire aggódva átölelt.
- Nem voltam veled őszinte. Max, a vérszerinti apám pár éve elrabolt. A testvéremhez akart vinni. Megálltunk vadászni és azt mondta, ha megpróbálom átverni, megöl. Szerencsére a családom megmentett. Őt majdnem megölték, de nem engedtem nekik. A bátyám miatt.
Csöndben hallgatott végig és nem tudtam semmit sem leolvasni az arcáról.
- Tehát el akartál szökni velem és megkeresni a testvéredet. Anélkül, hogy elmondtad volna nekem, hogy az apád elrabolt – éjfekete szemeiben láttam a dühöt, de leginkább az aggodalmat.
- Sajnálom. El kellett volna mondanom, mielőtt megkértelek volna, hogy gyere velem.
- Most egy részem dühös rád, amiért fejjel mész a falnak. De nagyobb részem büszke rád, amiért ezt megtetted volna a családodért.
Elmosolyodtam, mire nem bírta ki és ő is felderült.
- És megszöktél volna velem, ha ezt tudod? – kérdezem.
- Igen. Támogattalak volna ebben az őrült ötletedben is. ÉS ha másért nem is, hát azért, hogy behúzzak egyet Maxnek.
Nevettem, majd nyaka köré fontam a karjaimat. Homlokunk összeért mire forróság járt át.
- Szeretlek – mondtam neki.
- Én is – felelte, majd megcsókolt.

44. fejezet

 44.fejezet

Apáék nem érték utol Irinát. A napok múlásával azonban ez vesztett a jelentőségéből. Már terveztük az utat Dél-Amerikába. Amint Bella visszajött Olaszországból már mentünk volna is. Az Amazonas vidéke volt a cél, ahol még szólnak legendák a félvérekről. Minél többet meg akartunk tudni.
- Egy jaguárt szívesen megkóstolnék – mondtam Jazznek és Emmettnek, miközben Amazónia zsákmányállatairól beszéltünk. Jasper összevonta a szemöldökét:
- Nem szívesen látnálak harcolni egy jaguárral – mondta, mire én mérgesen néztem rá.
- Az semmi – vert mindkettőnket hátba Emmett, amitől majdnem orra buktam. – Én egy anakondával akarok birkózni!
Már készültem volna „megdicsérni” eszetlen ötletéért, mikor gyémántszilánkok robbanását hallottam. Odakaptam a fejem és láttam, hogy Alice kiejtette a kezéből a vázát. Anyáék kővé dermedtek, Emmett morgott, Jazz pedig egy szempillantás alatt nővérem mellett termett, hogy megtudja, mi történt. Odaszaladtam Edwardhoz, és megérintettem, hogy tudjak gondolatot olvasni. Sajnos Alice látomásnak csak a végét kaptam el, de az is bőven elég volt. Félelem nyilallt belém és éreztem, hogy nem tudok mozdulni. Minden rémálmom valóra vált. Szertefoszlott a tökéletes kis világom, amiben eddig éltem. Szinte fuldokoltam a kétségbeeséstől. Halottak vagyunk. Irina a Volturihoz ment. Azt hitte, vámpír gyereket látott.
- A Volturi – nyögte ki Alice.
- Mindannyian – hördölt fel Edward.  

A többiek kérdései már záporoztak is rájuk, de én már nem figyeltem. Belegondoltam, hogy változhat meg minden egy pillanat alatt. Rájöttem, mit veszthetek. Nem beszélgethetek többet apával. Apával, aki befogadott a családjába, és értelmet adott az életemnek. Nem ölelhetem meg anyát. Anyát, aki saját gyermekeként szeret. Emmett többé nem fog megkergetni. Az idegesítő, de mégis védelmező Em. Rosalie nem csinosíthat ki többet. Rose, a nővérem, aki szinte lányaként szeret. Jasper nem mesélhet már nekem háborús történeteket. Jazz, akit az egyik legjobban szeretek. Alice és én nem szervezhetünk többet semmit, a többieket meglepő energiával. Drága Alice, az idősebb kiadásom. Edward nem húzhatja fel többé kérdőn szemöldökét vakmerő és vicces gondolataimra. Ed, az én mindenttudó bátyám. Nem mosolyoghatunk össze többet Bellával. A lány, aki beférkőzött családom és az én szívembe. Renesmeevel nem játszhatok többet. Nessie, a pici lány, akit testvéremként imádok. Jacob nem szórakozhatunk együtt. Jake, az idióta, de remek barátom. És végül Seth.  A fiú, aki szembeszállt a falkájával értem, aki belém vésődött, az én farkasom.

Nem! Döntöttem el. Nem fogom mindezt elveszíteni. Foggal, körömmel kapaszkodom a családomba, és ha kell, mellettük harcolok majd. Megszületett bennem az elhatározás, amitől nem tágítok.
Mikor felnéztem, láttam, hogy Edward engem vizsgál. Szeme égett, ha tudott volna sírni, egy könnycsepp biztos gyöngyözne a szemében. Meghatott volt, mivel halotta a gondolataimat. Ugyanakkor már láttam rajta is, hogy nem adja fel. A többieket eközben már meg is találták a megoldást. Megkérjük a barátainkat, hogy tanúskodjanak mellettünk.  
- Mennem kell. Gyere Jasper, nincs vesztegetni való időnk – kaptam el Alice utolsó mondatát. Rám villant egy pillanatra a tekintete, és fájdalmat láttam tükröződni benne. De a következő másodpercben már ott sem voltak.
- Hova mentek? – kérdeztem apát.
- Alice nem lát Jacobtól – felelte apa, a farkasfiú pedig abban a pillanatban lépett be az ajtón.
- Valami nincs rendben.
- Miből gondolod?
- Csak érzem.
De apa már nem figyelt rám, mert elmagyarázta Jakenek a helyzetet.

Seth 10 perc múlva már az ajtóban volt. Jake riasztotta. Ijedten nézett végig a családomon, és a hangulat csak még jobban rá hozta a frászt. Amint meglátott, odaszaladt hozzám, és megölelt. A közelsége vigaszt nyújtott, de Alicék miatt a görcs még továbbra sem akart elmúlni a gyomromban.

Az este nagy részében fel alá járkáltam a nappaliban. Az agyam kattogott, vártam, hogy Jazzék visszajöjjenek. A többiek szoborként ültek, arcukon eluralkodott az idegesség. Hogy tudtak ilyen nyugodtan egyhelyben maradni? Hát persze, vámpírok. Seth egy idő után megunta nézni, idegösszeomlásomat.
- Menj inkább aludni Lana – tette a vállamra a kezét.
- Nem tudnék – feleltem neki. Éjfekete szemeiben viszontláttam magam és rémesen festettem.
- Tényleg jót tenni egy kis pihenés kincsem. Majd felébresztünk, ha visszajöttek – ígérte meg anya és megpuszilta a homlokomat.  

Gyorsan lezuhanyoztam és belebújtam a pizsimbe, miközben Seth a szobámban várt.
- Jó éjszakát – puszilt meg és már ment volna, de én nem engedtem.
- Maradj itt velem – kértem.
- Szívesen tenném, de a szüleid
- Megbíznak bennünk. És csak legyél mellettem, szigorúan csak ennyi.
Seth bebújt az ágyamba, és pedig ráhajtottam a fejemet a mellkasára. Biztonságérzettel töltött el jelenléte és megnyugtatott.
- Olyan fura érzésem van Alicékkel kapcsolatban.
- Ne aggódj, reggelre itt lesznek – mondta, majd a fülem mögé tűrte a szemembe lógó tincsemet. – Addig is pihenj. Vigyázok rád.
- Köszönöm – súgtam halkan, majd miután adott egy jóéjt-puszit elaludtam.

Reggel mikor felébredtem Seth még ott durmolt mellettem. Olyan békésen aludt, szinte már kisfiús volt. De a következő pillanatban eszembe jutott a tegnap. Fülemet csomagolás zaja csapta meg. Hova készülnek a többiek? Egy szempillantás alatt a földszinten voltam, egyszerűen, kócosan, pizsamában.
- Megjöttek Alicék? – kérdeztem derűsen.
Egy pillanatra mind felfüggesztették a pakolást, és apa odajött hozzám. Fájdalom tükröződött az arcán, amitől tíz évet öregedett.
- Alice és Jasper elhagyott bennünket – mondta elhaló hangon.
- Nem, nem az kizárt. Ők sose tennék ezt – apa kezembe adott egy levelet, amint Alice gyöngybetűi szerepeltek. Nem jönnek vissza. Könnyek gyűltek a szemembe, és ha nem olvastam volna a levelet, akkor nem hiszem el. Apa megölelt és próbált megnyugtatni.

Fejvesztve futottam le a lépcsőn és a végén természetesen el is estem. Ezt nem először játszottam el. Szerencsére Jasper elkapott:
- Komolyan mondom, egyszer még a sürgősségin kötsz ki – csóválta rosszallóan a fejét.
- Még szerencse, hogy Carlisle orvos – tette hozzá csilingelve Alice.
- Srácok, annyira örülök, hogy még itt vagytok. Azt hittem, amíg aludtam elindultatok – mondtam nekik, ugyanis Jazz és Alice Európába készült egy hétre.
- Sohasem mennénk el úgy, hogy nem köszöntünk el tőled – felelte bátyám, miközben megölelt.
- Megígéritek? – kérdeztem és már Alice zárt a karjaiba.
- Meg – puszilt meg búcsúzóul.
– Aztán ne törd össze magad! – kacsintott rám Jazz, mire kinyújtottam rá a nyelvem.

A kanapén gubbasztottam, felidéztem magamban az emléket és csak még szomorúbb lettem.
- Megszegték az ígéretüket – motyogtam, miközben értelmet nyert Alice fájdalommal teli pillantása. Ő is emlékezett erre. De nem voltam rájuk mérges. Tudtam, hogy nem véletlenül mentek el. Valami cél vezérli őket. Valami, amit nem mondtak el nekünk, valami, amiről nem tudhatunk. Biztos voltam benne. Túl jól ismertem őket ahhoz, hogy azt higgyem, félelemből hagytak el minket.
Nem kell mindig, mindenről tudnod – visszhangzott a fejemben Edward mondata, mikor gondolatot akartam olvasni.
Alice nyilván nem véletlenül nem mondta el, hogy hova mennek és miért. Ezt most nem szabad kutatnom. De ez nem jelenti azt, hogy ne tehetnék semmit.
Tettre készen álltam fel a kanapéról és odasétáltam a családomhoz. Már készültek volna indulni tanúkat toborozni.
- Nem kell elmennetek megkeresni a barátainkat – mondtam, mire mindenki rám figyelt.
- Miért – kérdezte szemöldökét ráncolva anya. Edward már tudta mire készülök és elkomorodott, sőt még a fejét is megrázta.
- Azért, mert én elmegyek a Volturihoz – feleltem határozottan.

"Azért, mert én elmegyek a Volturihoz"