46. fejezet

 46. fejezet

Reggel boldogan ébredtem, sőt mi több, talán még sohasem voltam ennyire boldog. A fejem Seth mellkasán pihentettem, így hallottam egyenletes szuszogását. Felnéztem gyönyörű arcára. Nyugodt volt, már-már kisfiús. Nyomtam egy puszit a homlokára és halkan felkeltem, ügyelve arra, hogy véletlenül se ébresszem fel.

Felöltöztem majd kimentem a konyhába reggelit csinálni. Biztos voltam benne, hogy Seth farkaséhes lesz, amikor felkel. Vidáman dudorászva sütöttem meg a tojásokat. A testem ugyan kicsit fájt, de ugyanakkor bámulatosan boldog és elégedett volt. Minden porcikámmal szerettem Sethtet, ahogy ő is engem. Összeillettünk és testileg is annyira passzoltunk, mint minden más szempontból. Csodálatos volt az éjszakánk, minden perce elevenen élt bennem.
- Jó reggelt! – ölelt át hátulról és finoman megcsókolta a nyakamat.
- Szia – csókoltam meg, amitől a lepkék a gyomromban fürge táncba kezdtek.
- Máris talpon?
- Gondoltam, éhes leszel.
- Imádlak – mondta, mikor elé tettem a reggelit. Leültem mellé és lassan falatoztam. Mosolyogva néztem, hogy villámgyorsan befalja a tojást. Az étvágyával sosem volt baj. Megköszönte a reggelit, majd segített elmosogatni. Mondanom sem kell, újabb csókba bonyolódtunk bele. De ekkor nyílt ki a bejárati ajtó és Jake lépett be rajta:
- Srácok, ezért vannak itt kiskorúak is! – próbált komoly lenni, de még a hangjából is kihallatszott, hogy jól szórakozik.
Én fülig pirultam, főleg amikor megláttam Edwardot, Bellát és Nessie-t is, Jacob pedig röhögött rajtam. Seth csak szélesen vigyorgott. Belegondoltam, hogy amint átváltozik, a farkasok mindent tudni fognak. Tehát Leah is. Azt hittem, hogy nem utálhat jobban, de tévedtem.
- Na, srácok, kapjátok össze magatokat, mindjárt itt vannak Tanyaék – köszörülte meg a torkát Edward.

Fogat mostam és megfésülködtem, míg Seth – sajnálatomra - felkapott egy pólót. A Denali klán hamarosan megérkezett. Mivel már ismertek engem könnyen fogadták Nessie-t. Csak az volt kissé furcsa számukra, hogy Edward és Bella a szülei. A pici lány pillanatok alatt elbűvölte őket. Megígérték, hogy tanúskodnak mellettünk, és ha kell, harcba is szállnak. Örültem, hogy újra láthatom régi barátainkat, már hiányoztak. Különösen Kate, akivel szoros barátság fűzött össze minket. Aztán Eleazar rájött, hogy Bella egy pajzs. Ez nagyon meglepett, de összességében tökéletes magyarázat volt arra, hogy Edward miért nem tudta olvasni felesége gondolatait.
- Ezt miért nem vettük észre eddig? – húztam fel mindkét szemöldökömet csodálkozva.
- Ha valakinek, hát neked kellett volna kitalálnod, képesség-lopós! – ugratott Kate.
- Csak másolok, nem lopok – utánoztam gesztusát.

Az elkövetkező idő életem egyik legizgalmasabb időszaka volt. Ami nagy szó, mert eddig sem volt unalmas életem, főleg, mióta Edward megismerte Bellát. Sorra jöttek a vámpírok megnézni Renesmee-t és engem, a házunk pedig egyre zsúfoltabb lett. Az alapfelállás minden estben ugyanaz volt. Edward beszélt, én voltam az élő bizonyítéka annak, hogy létezik vámpír hibrid, majd miután engem szemügyre vettek és elfogadtak, Nessie megmutatta a vámpíroknak, hogy született meg. Seth természetesen árgus szemekkel figyelt és el nem mozdult mellőlem. Iszonyúan féltett a sok piros szemű között. Kissé elfogott a bűntudat, amikor belegondoltam, hogy valahol vadászniuk is kell.

A vendégek közül sokaknak különleges képességeik is voltak, ami rendkívül felvillanyozott. Többekkel össze is barátkoztam. Úgy látszik, nem csak Nessie nyerte meg magának könnyen az embereket. 

Peter és Charlotte Jasper régi barátai voltak. Néhány szót beszéltem velünk és megtudtam, hogy Jazznek milyen nehéz volt a múltja.

Az ír klán már érdekesebb volt. A vezetőjük, Siobhan impozáns megjelenésű, gyönyörű nő volt igéző mozgással. A párja, Liam kissé megijesztett kemény arcával. Viszont, a kis, csigás, vörös hajű Maggie-vel jól kijöttünk. Kissé Nessie-re emlékeztetett, de nem volt olyan szép. Kezet fogtunk és megkérdeztem, hogy van-e különleges képessége. Mikor azt felelte, hogy megérzi, ha valaki hazudik, megörültem. Tudtam, hogy igazat mond, mert amint megérintettem átvettem a tehetségét.
- Akkor játszunk kérdezz-feleleket – mosolyogtam rá – Fogadjunk, hogy kitalálom, TE mikor nem mondasz igazat, illetve, hogy tudok neked hazudni.
- Rendben, ha annyira veszíteni akarsz – egyezett bele.
- Írországban születtél? – kérdeztem. Bólintott.
- Hazudsz! – vágtam rá.
- Jó vagy. Most én jövök. Képes vagy emberi táplálékon is élni?
- Nem. Vér nélkül meghalnék – füllentettem és blokkoltam, hogy belém lásson.
- Ez fura. Nem érzem, hogy hazudnál, pedig tudom, hogy nem az igazat mondod.
Elmosolyodtam:
- Nos, be kell vallanom valamit. Amikor először találkoztunk, akkor lemásoltam a képességed. Ezáltal blokkolni is tudom.
- Cseles – csettintett elismerően.

Az egyiptomi klánban is találtam barátokat magamnak. A vezetőjük, Amun kifejezetten ellenségesnek tűnt, Renesmee-t sem volt hajlandó megérinteni. A társának, Kebinek sem engedte, aki csendes nő volt. A csapat legérdekesebb tagjának azonban Benjamin találtam. Magabiztos, mégis meggondolatlan és független volt. Kifejezetten tetszett a személyisége. Hasonlított rám. Párja, Tia szavaiból a komolyság és éleslátás áradt. Amun nem akart maradni, de Benjamin felbontotta volna a szövetségüket, ha elmegy, így végül sikerült meggyőznie. Később rájöttem, hogy miért ilyen fontos neki a fiú.
- Befolyásolni tudom a négy elemet – mondta, mikor feltettem szokásos kérdésemet.
- Tényleg? Igazából? Úgy, mint az Avatár? – kerekedett el a szemem.
- Igen – válaszolta mosolyogva. Helyes fiú volt. Kreol bőrével és éjfekete hajával emlékeztetett Seth-re.
- Akkor ezt ki kell próbálnom!
- Ezt hogy érted? – kérdezte, de máris megkapta a választ. Felgyújtottam az egyik bokrot. Jobban meggondolva, nem volt túl okos döntés pont ezt az elemet választani vámpírok között. Viszont arra figyeltem, hogy még véletlenül se sérüljön meg senki. Benjamin gyorsan reagált és egyből eloltotta a tüzet.
- Ez nagyon tuti! – kiáltottam fel boldogan.
- Hogy csináltad?
- Lemásoltam a képességedet – vigyorodtam el.
- Ügyes vagy, de azért legközelebb kicsit óvatosabban.
- Tényleg, köszönöm, hogy eloltottad.
- Szívesen.
- Azt hiszem, bajban leszek, ha a többiek észreveszik.
- Lana! – hallottam Edward mérges hangját.
- Most futok. Majd még beszélünk. Szia! – köszöntem el és már rohantam is.
- Szia! – nevetett jóízűen.

Garrett is megérkezett. Magas, karcsú, élénk rubinvörös szemű, hosszú, vörösesszőke hajú kalandor volt. Szimpatikusnak tűnt és kifejezetten érdekelt. Körbejárta a világot így érdekes történeteket mesélt. Hozzám hasonlóan vakmerő volt, így hamar megtaláltuk a közös hangot. De nem csak velem lett jóban. A Denalinővérekkel gyorsan összehaverkodott, különösen Kate-tel.

Aztán Maryvel és Randalall,a két nomáddal bővült a tanuk csapata.

Apáék és Emmették is hazajöttek. Már kezdtek hiányozni. Magukkal hozták apa egyik legrégebbi barátját, Alistairt. Magának való, mogorva, angol vámpír volt. Próbáltam vele kedves lenni, szívesen megismertem volna, de ő nem állt velem szóba. Csak fortyogott magában a padláson.
- Hát apa, a barátod nem valami kedves – fejeztem ki magam enyhén.
- Igen, ő elég zárkózott. De ne aggódj, összességében jó ember. Minden rendben ment, amíg nem voltunk itthon?
- Igen – csillant fel a szemem. – Már összebarátkoztam néhány vámpírral. Képzeld, Benjamin irányítani tudja a négy elemet. Én is kipróbáltam, és nagyon szuper képesség.
Mosolygott lelkességemen, de aztán belé nyilalt a felismerés.
- Gondolom, ez magyarázatot arra a szegény bokorra, amit az erdő szélén láttunk.
- Bocsi – motyogtam bűnbánóan.
-  A lényeg, hogy a tanúinkat ne gyújtsd fel – puszilt meg a homlokomon.

De az egyik legérdekesebb vendégeinkkel csak azután találkoztam. Zafrina és Senna magas, hórihorgas, vad nők voltak hosszú karokkal, lábakkal, és fekete hajfonattal. Ruhájuk csupán állatbőrből állt. Minden mozdulatukból sugárzott a vadság, karmazsinvörös szemük nyughatatlan volt, mozdulataik hevesek és cikázóak. Dél-Amerikából küldte őket Alice, kivéve egy társukat. Nem az Amazonas vidékén élnek még nomád törzsek, akik legendákat őriznek a félvámpír gyerekekről? Gondolataim azonban más vágányra terelődtek, amikor Zafrina megmutatta a képességét. Képes volt a legtöbb emberrel azt láttatni, amit akart. Bármit.

A családom lassan már félt a közelembe jönni, mert rajtuk próbáltam ki az új képességeimet. Emmettnek végre visszavághattam a sok évnyi piszkálásért. Bár tudtam, hogy nagy veszély elé nézünk, mégis boldog voltam. Sok új embert megismertem és barátokat is szereztem. Azonban Seth nem osztozott az örömömben. Szegény elhanyagoltam az utóbbi időben.
- Bocsi Seth, igyekszem veled is többet foglalkozni, csak elbűvöl ez a rengeteg új képesség, és a sok új barát – kulcsoltam össze a kezünket, miközben a háza felé tartottunk.
- Barát? Biztos vagy benne, hogy csak így tekintesz mindenkire? – kérdezte szomorúan.
- Ezt hogy érted? – ijedtem meg.
- Nagyon jóban vagytok Benjaminnal – tekintete a földet pásztázta és idegesen rúgta a port.
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt:
- Benjamin csak egy barát. Nagyon kedves fiú, hasonlít a személyiségünk. De csak ennyi. Tudod ki jut róla eszembe? Te!
- Én?
- Igen. Különben is, Bennek van barátnője. Nekem pedig farkasom van, akit imádok és mindennél jobban szeretek.
Éjfekete szemeibe visszatért a jókedv és szélesen mosolygott.
- Akkor megnyugodtam.
- Örülök – csókoltam meg hogy elhiggye, csak őt szeretem. Karjait birtoklóan körém fonta, majd felkapott és bevitt a házba.