2014. január 12., vasárnap

49. fejezet 1. rész

49. fejezet. 1. rész


A szívem a torkomban dobogott. Olyan heves ütemben vert, hogy azt hittem, kiugrik. Félelem járta át minden porcikámat, a lábujjhegyemtől a fejem búbjáig. Remegtem, mint a nyárfalevél. Minden egyes másodperc éveknek tűnt. A tenyerem izzadt és apának figyelmeztetnie kellett, hogy lélegezzek. Seth a vállamra hajtotta hatalmas fejét, hogy megnyugtasson, de éreztem, hogy ő még nálam is idegesebb. Idegeink pattanásig feszültek, Seth ugrásra készen mögöttem állt.

Farkasom halkan és mélyen vicsorogni kezdett, mire felkaptam a fejemet. A távolban kirajzolódott egy hadsereg sziluettje. Megfagyott a vér az ereimben. Mégis, el kellett ismernem, hogy volt valami lenyűgöző szépség abban, ahogy közeledtek. Merev, szabályos alakzatban, lassan, feszültség és sietség nélkül. Egyszerre léptek, tökéletes összhangban. Az egész annyira teátrális volt, hogy keserű mosolyra húztam a számat. A védelem legszéle szürke volt, befelé haladva pedig egyre sötétült a csuklyák színe, míg végül éjfekete nem lett. Fekete, ideális szín a Volturinak. Sötét, tekintélyt parancsoló, kegyetlen. Hirtelen katonásan és szögletesen szétnyílt az alakzat, a szürke köpönyeges alakok hátrébb húzódtak utat adván a sötétebbeknek.

A Volturi fegyelmezett volt, semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni az arcukról. Túlerőben voltak. Miután gyorsan megszámoltam őket, beláttam, hogy esélyünk sincs harminckettőjük ellen. Ők képzettek voltak, harcosok, hozzájuk képest szedett-vedett gyülekezetnek tűntünk. Beleborzongtam a felismerésbe, hogy ezt a csatát nem nyerhetjük meg. Aztán, hogy még jobban kétségbe essek, a Volturi háta mögött még több vámpír lépett elő. Ők voltak a tanúk, akik majd hírét viszik a Volturi győzelmének, hogy elpusztították a gonosztevőket. Dühős, őrjöngő csőcselék volt, aki nem akart mást, csak életünket venni, igazságot szolgáltatni.
Túl sokan voltak. Még a képesességeinkkel sem tudtuk volna legyőzni őket. Ha harcra kerül a sor, nem éljük túl. A vállam előreesett az elkeseredettségtől.

- Caius és Aro ölni és harácsolni jött- válaszolta valakinek Edward. Feszülten figyeltem, ahogy a halálsereg minden lépéssel közelebb kerül hozzánk. Eljutottam addig a pontig, hogy a szívem már nem bírt volna hevesebb ütemet. Váratlanul a menet megállt úgy százlépésnyire tőlünk. Egy pillanatra feléledt bennem a remény. Körbe néztem, és láttam, hogy a hatalmas farkasok csatlakoztak hozzánk. Néhányukat felismertem, Quilt, Embryt, Leaht. Megszámoltam őket, Sethen és Jake-en kívül tizenöten voltak. Sokuk azonban ismeretlen volt számomra. Méretükből ítélve gyerekek voltak. Ártatlan gyerekek, alig tizenhárom évesek, akik egy hatalmas félreértés miatt fognak meghalni.

Ekkor a félelem helyét egy másik érzés vette át. Színtiszta gyűlölet és düh. Ökölbe szorítottam a kezemet és vad morgás tört fel a mellkasomból. Teljes szívemből utáltam a Volturit az ostoba és vérszomjas tanúikkal együtt. A vérem felforrt és még eddig nem tapasztalt érzést, elsöprő vágyat éreztem arra, hogy széttépjem az előttünk álló vámpírokat.
Seth megbökött az orrával, nyugtatni próbált, de nem sikerült.

A Volturi megállt tanácskozni. Ez kissé lecsillapított, talán meghallgatnak minket. Aro és Caius keze összeért, beszélgettek. A többiek arca még mindig kifejezéstelen volt. Marcus azonban mélységesen unottnak tűnt. Ez újra felébresztette bennem a vadállatot. Aro vörös szemei végigszántottak a sorainkon, de csalódottságot olvastam le róluk. Nem találta Alice-t. Ez-amennyire ebben a helyzetben lehetséges volt- örömmel töltött el. Aztán a szemeit rajtam pihentette egy ideig. Bár Irina csak Nessie miatt ment el a Volturihoz, Aro engem is látott az emlékeiben. Nem leptem meg. Mosolygott, amitől kirázott a hideg.

Apa kihúzta magát, elindult és több lépéssel előttünk állt meg. Ez rossz érzéssel töltött el, így olyan védtelennek tűnt. Megolvasztottam a talpam alatt a havat, ellenőrizve a képességemet. Végül Benjamin választottam. A tűz tűnt a leghatékonyabb fegyvernek.
- Aro, öreg barátom! Évszázadok óta nem láttalak – mondta apa.
Aro kilépett a Volturi szabályos sorából, mire a többiek morogtak. Néhányan a gárda tagjai közül támadó testtartást vettek fel.
- Béke! – tartotta fel Aro a kezét. – Szép szavak, Carlisle. De mintha nem lennének megfelelőek, tekintve a sereget, amit összegyűjtöttél, hogy megölj engem, és megöld a szívemnek kedveseket.
Apa a kezét nyújtotta:
- Csupán a kezemet kell megérintened, hogy tudd, nem ez volt a szándékom.
Miközben idegesen figyeltem a beszélgetés minden részletére, elgondolkoztam. Ha Aro látott Irina gondolataiban, vajon egyáltalán felmerült benne az, hogy Renesmee és olyan, mint én? Vagy teljesen mindegy volt számára, mert csak egy indokra várt, hogy megszerezhesse Alice-t? Ha már itt tartunk, Irina nem gondolt rá, hogy Nessie is hibrid? Biztos elvakította a félelem és gyűlölet, amit a halhatatlan gyermekek iránt érzett. Mégis, dühös voltam rá, ez mind az ő hibája volt.
Ekkor Marcus hívatta Irinát, aki bizonytalan lépésekkel odasétált hozzá. Caius pofonvágta. Bár mérges voltam a vámpírra, ez feldühített. Nőtt bennem a gyűlölet Caius iránt.
- Ezt a gyermeket láttad? Ő az, aki nyilvánvalóan több mint ember?
Irina hezitált, mielőtt válaszolt volna.
- Én...nem vagyok biztos benne. Ez a gyermek nem ugyanolyan, mint amikor először láttam. Nagyobb, de– mondta, majd bocsánatkérően ránk nézett.
Caius keze megrándult, mintha megint meg akarná ütni, de Aro közbelépett. Irina felé nyújtotta a kezét, hogy elmagyarázhassa neki, amit mondani próbált.
- Ezek szerint, ez a gyermek is egy új fajhoz tartozik. De nem egyedülálló, mivel köztetek van még egy ilyen különleges vámpír – fordult felénk Aro és kíváncsian rám pillantott. Kellemetlenül éreztem magam már csak attól is, hogy néz. Előreléptem, felkészülve, hogy Aro beszélni akar velem.
- Pontosan ezt próbálom megmagyarázni – apa hangjából kihallottam a megkönnyebbülést.
- Jobb szeretném olyasvalakitől hallani a magyarázatot, aki közelebb áll a történet lényegéhez, barátom – egy másodperce lehunytam a szemem,felkészülve, hogy odahív magához – És ennek a legjobb módja, ha egyenesen tehetséges fiadtól kapok meg minden információt.
Meghökkentem. Biztos voltam benne, hogy Aro tőlem akarja hallani az igazságot. De ugyanabban a pillanatban belém hasított a felismerés. A gondolatolvasón keresztül mindenki gondolatait megismerheti.

Edward sietve homlokon csókolta Bellát és Nessie-t, majd elindult. Megveregette apa vállát, amikor elhaladt mellette. Anyából kitört a rettegés. Átöleltem, és közben minden idegszálammal Edwardra összpontosítottam. Ha bárki megpróbálná bántani, azonnal felgyújtanám az ellenséget. Bella felnevetetett, ami elég hátborzongató volt. Seth halkan morgott mögöttem, nem tetszett neki, hogy Edward védtelen. Bátyám pökhendien odanyújtotta Aronak a kezét, aki zavartalan mosollyal fogadta azt. Majd válla meggörbült az információáradattól. Düh cikázott végig rajtam, tudván, hogy mindenki gondolata már az öreg vámpíré. Stratégiai tervek, személyes gondolatok, érzések, minden. Bella ugyanezt érezte.
- Ugye láttad? – kérdezte Edward idegtépő percekkel később.
- Igen, valóban látom. Kétlem, hogy akadna akár az istenek, akár a halandók között, aki valaha is ilyen élesen látott. Sok mérlegelni valót adtál nekem, ifjú barátom.
Kissé megkönnyebbültem, most, hogy Aro tudja az igazat. De a kétely újra felütötte fejét bennem. Változtat ez valamin?
- Megismerkedhetek vele? – kérdezte hirtelen támadt kíváncsisággal a vörös szemű vámpír – Évszázadaim során soha még nem is álmodtam hasonló lény létezéséről. Micsoda gyarapodás ez a mi történelmünknek.
Caiusnak nem tetszett az ötlet (őszintén, van valami, amiben kedvét leli?) és Edward sem repesett az örömtől.

Nagyot nyeltem. Nem akartam, hogy Nessie közelebb kerüljön az ellenséghez. Épp készültem volna felajánlani magam helyette, de Edward alig észrevehetően megrázta a fejét. Biztos voltam benne, hogy ez nekem szólt. Beletörődtem, hogy itt most nem tehetek mást, csak tehetetlenül várok.
Eközben Aroval megegyeztek, hogy félúton találkoznak majd Nessievel, úgy, hogy minkét fél hoz testőröket. Bella Jacobot és Emmettet választotta.
Seth közelebb lépett hozzám. Sejtette, hogy nem sokára én is sorra kerülök. Megsimogattam a bundáját, ami kissé lenyugtatta. Ez rajtam is segített. Már megszokottnak éreztem a görcsöt a hasamban. Észrevettem, hogy egyméteres körzetemben nincsen már hó, se vámpír. Vigyáznom kell a képességemmel.
Aroék látszatra kellemesen elcsevegtek arról, hogy Bellának jól áll a halhatatlanság, illetve az nyakláncról, amit viselt. Csupa felesleges dologról, amitől csak még türelmetlenebb lettem.
- Elragadó – fordította végre figyelmét Aro Nessire – Annyira hasonlít rád és Edwardra! Szervusz Renesmee!
- Szervusz Aro - felelte csilingelő hangján a pici lány, mire a vámpír zavarodottan nézett.
- Félig halandó, félig halhatatlan. Így fogant, és ez az újszülött vámpír hordta ki, aki akkor még halandó volt.
Caius felhorkant:
- Lehetetlen!
- Ezek szerint úgy véled, a bolondját járatják velem? – Aro jól mulatott, de Caius összerezzent – A szívverés, amit hallasz, szintén csak trükk?
Caius dühös és bosszús volt, mire a másik vámpír folytatta:
- Nyugodtan és óvatosan fivérem! Idefelé jövet nem számítottunk másra, mint hogy igazságot kell szolgáltatnunk, és csalódottá tesznek majd a hamis barátok, de nézd, mit nyertünk helyette! Új, nagyszerű tapasztalatot magunkról, lehetőségeinkről.
Aro hívogatóan nyújtotta Renesmee felé a kezét, de Ness inkább megmutatta a saját képességét.
- Kérlek – mondta a csöppnyi lány.
- Természetesen nem szeretném bántani a szeretteidet, drága Renesmee.
Felhorkantam. Nem kellett Magginek lennem, hogy tudjam, a vörös szemű hazudik.
Aroban újabb gondolat merült fel, amire Edward elutasítóan válaszolt.
- Felkeltette a kíváncsiságát az... őrző-védő kutyák ötlete – világosított végül miket is fel bátyám. Az egész farka dühösen morgott. Seth még védelmezően közelebb is lépett hozzám. Hiába, ők minket védtek. Éles ugatás hallatszott, Sam parancsot adott, mire a farkasok elhalkultak.
- Azt hiszem, ez válasz a kérdésre – nevetett Aro – Ez a falka már választott.
Kárörvendően elmosolyodtam. Aro szemei hirtelen rám villantak. Egyből lefagyott a mosoly az arcomról. Seth dühösen vicsorgott, nem tetszett neki, ahogy a vámpír tanulmányoz.
- Szeretném megismerni a másik történetet is. Ide jönnél, kérlek, Lana? – megborzongtam, ahogy kimondta a nevemet. Seth vadul morgott mögöttem. Vettem egy mély levegőt, majd elindultam.

3 megjegyzés:

  1. Egyszerűen imádom ezt a blogot!!!! Nagyon gyorsan hozd az új részt!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett. Most aztán fel lettem csigázva. :D Mi lesz még itt? :O Alig várom, hogy olvashassam a folytatást. :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Eszti és Alyssa!
    Köszönöm szépen! Nagyon jól esett ez a sok dicséret, így megpróbálom még ezen a héten hozni a frisset! :)
    Lana

    VálaszTörlés