49. fejezet 2. rész

49. fejezet 2. rész

Határozott léptekkel haladtam előre. Igyekeztem magabiztosnak látszani, nehogy bárki is felfedezze a félelem legapróbb szikráját rajtam. Aztán belegondoltam, hogy Aro perceken belül minden gondolatomat, emlékemet, érzésemet ismerni fogja. Összeszorult a torkom és tehetetlen düh fogott el. Már félúton voltam, amikor észrevettem, hogy a gárda tagjai nyugtalankodnak. Seth féllépésnyire követett.
- Edward, mit szólnál, ha visszajönnétek Emmett kivételével? Seth pedig felváltaná Jaket – javasoltam, látván, hogy az én testőrségem több főből áll. Jobban meggondolva nem volt a legjobb ötlet visszaküldeni őket, főleg nem a gondolatolvasót, de akit csak lehetett, távolabb akartam tartani a frontvonaltól. Emmett pedig jobban meg tudja magát védeni, mint mondjuk Nessie.
Edward vonakodva bólintott, majd elindultak velem szembe. Mikor találkoztunk, egy halvány mosollyal haladtunk el egymás mellett. Nem ölelhettek meg, mert akkor elveszítettem volna Benjamin képességét.

Néhány lépésnyire megálltam Arotól. Kissé kirázott a hideg, ahogy belenéztem kíváncsi, vérvörös szemeibe. Seth bizalmatlanul vicsorgott, Emmett izmai pedig megfeszültek.
- Micsoda szerencse, hogy a Cullen családnak nem csak egy, hanem kettő ilyen egyedülálló vámpír is a tagja! Örülök, hogy megismerhetlek Lana. Kérlek, láthatnám a te történetedet is?
Bólintottam, és felkészültem arra, hogy Aro minden megtudjon rólam. Felé nyújtottam a kezem, ő pedig mosolyogva megfogta. A képességem azonnal bekapcsolt és magam előtt láttam Aro gondolatait. Az információ áradata megrohamozott. A vállam előreesett és örültem, hogy talpon tudtam maradni. Több ezer év emléke zúdult rám. Zihálva vettem a levegőt, nehezen fogadtam be ennyi képet ilyen hirtelen. A történelem a szeme előtt játszódott le. Háborúk, hódítások, csaták, harcok. Vámpírok és ártatlan emberek halála. Szerelmesek, családok, klánok, népek pusztulása. Perzselő tűz és romok mindenhol. Kegyetlenség, mohóság, kapzsiság. Ugyanakkor fényűző élet, tengernyi szövetséges, alattvaló és szolga. A vacsora házhoz jön, szívességkérők a Volturi elé járulnak. Mekkora hatalom egyetlen ember kezében, aki bárki gondolatait ismerheti! Aztán, az emlékek közelibbek lettek. Láttam, hogy Aro régóta vár a lehetőségre, hogy valamit hibázzon a családom. Alice-t akarta. Hirtelen egy másik történetet láttam. Az enyémet. A kislányt, aki nem kellett senkinek, aki megölte az anyját születésekor, és kétségbe esve keresett valami célt az életének. Talált egy jószívű férfit, aki befogadta csodálatos családjába, aminek ő is része lett. Megtapasztalta, hogy milyen érzés az, ha szeretik, ha törődnek vele, ha vigyáznak rá. Kisebb-nagyobb bonyodalmak következtek, amiket megoldottak. A bátya, Edward megismerte élete szerelmét, amivel csak még bonyolultabbá vált a Cullen család élete. De ők ezt is átvészelték. Majd, amikor senki sem számított rá, a lány is megtalálta a párját, egy hatalmas szívű és tiszta lelkű fiút. Majd a lány felnőtt, miközben végtelenül hálás volt mindenért. De egy félreértés miatt a kegyetlen Volturi el akarta tőle venni mindazt, amiért élt. Teljes szívéből gyűlölte őket, Harag, félelem, elkeseredettség és düh kavargott benne, míg nem eljött a nap. Eljött az idő, hogy élete minden egyes percét megossza a vámpírral, aki az Cullen család életéről dönt.

Megráztak az emlékek, végignéztem a saját történetemet külső szemlélőként. Mikor véget ért, újra kezdődtek Aro gondolatai. Az idők végezetéig mehetett volna ez a kölcsönös gondolatcsere köztünk, de én nem lettem volna képes újra végigszenvedni az öreg vámpír élményeit, így megpróbáltam visszahúzni a kezemet, Aro pedig elengedte, mire elvesztettem az egyensúlyomat. Emmett elkapott, mielőtt eleshettem volna. Magában a mozdulatban nem volt nagy lendület, a végtelen sok információ fizikailag is kifárasztott. Seth aggódva felmordult, de megnyugtattam, hogy jól vagyok. Kibontakoztam Emmett karjaiból és a saját lábamra álltam.

Nem figyeltem a Volturi, vagy a családom reakciójára, csak az előttem álló vámpírra koncentráltam. Aro vérvörös szemei tanácstalanul bámultak rám. Nem tudta, mihez kezdjen. Láttam az egész életét, minden gondolatát, tervét, legféltettebb titkait. Senki sem tudhat ennyit. Azért jött, hogy megöljön minket és megszerezze Alice-t. Azonban ő nem volt itt. Helyette fél tucat tehetségesebbnél tehetségesebb vámpír. Ha megszerezhetné mindet... Én is kellettem neki. Micsoda lehetőséget látott bennem! Bárkinek a képességét átvehetem. Jane-ét, Alec-ét, az övét. Bárkit helyettesíthetek akár rövid, akár hosszú távon. Viszketett a tenyere egy ilyen tehetséges vámpírért. Ugyanakkor valami új voltam, amit nem ismert, amitől félt. Egy hiba, amit ki kell iktatni az egész Cullen családdal együtt. Viszont ez az új faj különleges volt, egyedi, amit szeretett. Kellettem neki. Talán, nem éri meg csatába kezdeni, mert most az egyszer a Volturi veszíthet. Már a gondolat is vérig sértette, de nem volt bolond és tudta, hogy megtörténhet. De nem fog üres kézzel távozni.
Elégedetten elmosolyodott, mikor meghozta döntését. Kirázott a hideg. Inkább lett volna olyan kegyetlen, mint Caius, mintsem ilyen szívélyes.

Elővette az aduászt:
- Sajnálatos módon Lana még mentálisan és fizikailag is fejlődésben van. Mi garantálja, hogy nem veszti el önuralmát később, nem fedi fel a titkunkat, vagy éppen, hogy halhatatlan lesz? Nincsenek tapasztalataink, titkokat rejt ez az új faj, amiket tanulmányozni kell. Tehát az egyik félig vámpír, félig ember hibridnek velem kell jönnie Volterrába, hogy felügyelhessem e új faj fejlődését.

Megfagyott a vér az ereimben. A térdeim megremegtek és hatalmas erőfeszítésembe telt, hogy ne rogyjanak össze, vagy kétségbeesetten visszafussak a családomhoz. A külvilág megszűnt körülöttem és csak Aro kegyetlen szemei léteztek és önelégült vigyora. Tisztában volt vele, hogy nem hagyom, hogy Nessiet vigye. Én is tudtam, hogy engem akart, csak így fenn tarthatta azt a látszatot, hogy hagy minket választani. A pillanatnyi ijedtséget leráztam magamról és összeszedtem magam.
Mindig is kész voltam feláldozni magam a családomért. Annyi mindent tettek értem, ennyivel tartoztam. A kötelességem volt. Kisimítottam a vonásaimat és határozottan Aro szemébe néztem. Egy könnycsepp legördült az arcomon, de nem tántorodtam vissza.
- Ha veled megyek, azzal garantálod a többiek biztonságát, igaz? – bár a mondat maga kérdés volt a hangsúly mégis kijelentő volt. Nem adtam ingyen magam.
Hallottam, ahogy Rose felsikít anya pedig zokogásban tör ki. Emmett káromkodott, Garrett pedig vadul morgott. Seth veszetten vonított, mancsai elrugaszkodtak a talajtól. Hangos puffanást hallottam, Emmett ráugrott, hogy megállítsa. Gondolataimban megköszöntem neki. Megszakadt a szívem a többiekért, de erős maradtam, értük.
- Igen – mosolyodott el Aro.
- Szavadat adod? – kérdeztem, miközben a hangom egy pillanatra sem remegett meg.
- Igen – felelte kissé türelmetlenül. Maggie felhorkant, amitől elbizonytalanodtam.
- Akkor, azt hiszem
- Várj!– szakított félbe Edward.
- Nem, Edward, itt nincs más megoldás! Nem hagyom, hogy Nessie menjen – mondtam, anélkül, hogy megfordultam volna. Tudtam, hogy akkor elszakadna a cérna.
- Kérlek Lana, beszéljük meg! Csak most az egyszer hallgass rám – sziszegte dühösen az utolsó mondatot. Megráztam a fejem, de ekkor eszembe jutott, hogy Edward gondolatolvasó. Bár én láttam Aro tervét, miután elengedtem a kezét, nem tudom, mit eszelt ki.
- Megbeszélhetném ezt a családommal, mielőtt döntenék? – kérdeztem végül.
Hallottam, ahogy Edward megkönnyebbülten sóhajt. Aro szája megremegett, de mosolyt erőltetett magára.
- Persze, ez csak természetes – mondta.

Elindultunk visszafelé. Seth majdnem fellökött, annyira örült. Nem akartam lelombozni, miszerint a döntésem nem változott. Emmett megölelt, ami igen ritkának számított nála:
- Akkora idióta vagy. Nem mész sehova, ugye tudod? – bújt elő az igazi bátyám.
Amint odaértünk a többiekhez anya a nyakamba ugrott, apa pedig mindkettőnket átölelt.
- Remélem, tudjátok, hogy nem változtatok a döntésemen – mondtam.
- Ó, fogd már be és ne játszd a hőst! Tudod, hogy senki sem enged el a Volturival – bokszolt vállon szeretete jeléül Kate.
- Ha ez garantálja a biztonságotokat, akkor megteszem – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
- Lana, figyelj! – kezdte Edward – Aro kitalált egy új tervet. Caius még tartogat valamit a tarsolyában, és biztosra veszi, hogy ezzel eléri, hogy mi támadjunk. Ha beleegyeztél volna, hogy vele mész, az mit sem változtat ezen. Csupán eléri azt, hogy a tanuk úgy lássák, önszántadból választottad azt.
Suttogta, olyan halkan, hogy szinte én sem hallottam meg. Biztosra vettem, hogy a Volturi nem tudja, mit mondott nekem.
Leesett az állam és örültem, hogy életemben talán először nem a saját fejem után mentem. Edward nyakába ugrottam. Megmentett attól, hogy belesétáljak Aro csapdájába. Ugyanakkor mérhetetlen düh fogott el, mivel már így is szorult helyzetben voltam. Ha igent mondok Aronak, akkor ugyanott vagyok, ahonnan indultunk. Nemleges választ azonban nem adhatok, mert azzal szembe szegülnék a Volturival. Vad gyűlölettel feléjük néztem és láttam, hogy ők is tanácskoznak.
Pillantásom találkozott Aroéval, aki bizonyára kiolvasta gondolataimat a szemeimből és csalódottan lehajtotta a fejét. Edward beszélt velem, ő már nem tehet semmit. Majd felcsillant a szeme és halkan valamit Caius fülébe súgott.

- Beszélni akarok az informátorral! – csattant fel Caius.
Irina félelemmel telve ment oda hozzá.
- Nos, úgy tűnik, meglehetősen nagyot tévedtél – mondta neki a vámpír.
- Sajnálom – suttogta a lány – Meg kellett volna bizonyosodnom arról, amit láttam. De fogalmam sem volt.
- Mindannyian tudjuk, hogy hibáztál. Én az indítékról akartam beszélni. Valami bajod van Cullenékkel, nemde?
Irina bevallotta, hogy a vérfarkasok megölték Laurentet, mi pedig nem engedtük neki, hogy a farkasokon bosszút álljon. Caius megkérdezte tőle, hogy akar-e panasz tenni. Felhorkantam és egyre jobban nőtt bennem a gyűlölet. Irina kihúzta magát és nem akart panaszt tenni. Bocsánatot kért tőlünk és beismerte, hogy tévedett. Bár nehezteltem rá hirtelen döntése miatt, most megsajnáltam. Elmondta a tanuknak, hogy nem történt törvénysértés.

Minden olyan gyorsan történt, hogy szinte fel sem fogtam. Egy másodperc alatt történt az egész. Egy jelre három katona előugrott, fémes csikorgás hallatszott, majd Caius felgyújtotta Irina testét.

Elborzadtam a látványtól és felsikítottam. Éreztem, ahogy enyhébb sokkot kaptam. De a következő másodperc sem telt eseménytelenül.
- Így már valóban vállalta a teljes felelősséget a tetteiért – mosolygott fagyosan a gyilkos vámpír.
Ekkor belém hasított a felismerés. Erre készültek mindvégig! Ha most támadunk, akkor vége a tárgyalásnak. Elérik, hogy mi provokáljuk ki a harcot.
- Állítsátok meg! – kiáltott fel Edward. Odaugrott az eszeveszetten sikoltozó Tanyához és lefogta. Apa átölte a lány derekát, így megakadályozták a támadásban. Kate nehezebb eset volt.Vadul elrugaszkodott. Rosalie megpróbálta lefogni, de Kate olyan erővel sokkolta, hogy Rose a földre esett. Én voltam a legközelebb hozzá, így gondolkodás nélkül elé ugrottam. Lefogtam a karját, hogy ne tudjon elmenekülni. Abban a másodpercben, hogy hozzáértem, elektromosság cikázott végig a testemen. Minden porcikám fájdalomban égett. Az összes izmom összerándult és leestem a földre. Hiába küzdöttem, elsötétült minden.