50. fejezet 1. rész

50. fejezet 1. rész

A fájdalom újra végigcikázott testemen. Felpattantak a szemeim, de rögtön le is hunytam őket, mivel elvakított a hó. A levegő kiszorult a tüdőmből, így zihálva próbáltam visszanyerni.  Minden porcikám égett, a fejem iszonyatosan zúgott, a látásom homályos volt. Karok fonódtak körém, megkönnyebbült sóhajtások és halk zokogások vettek körül. Még nem voltam teljesen magamnál, kellett néhány másodperc, hogy felfogjam, mi történik.
- Visszatért a pulzusa!  Álljatok hátrébb, hagy kapjon levegőt – hallottam egy ismerős hangot, apáét.
- Működött! – kiáltotta önkívületben egy női hang.
- Lana, hallasz engem? – kérdezte az orvos.
Aprót bólintottam. Hunyorítottam, így a szemeim végre hajlandóak voltak újra működni. Apa aggódó alakja rajzolódott ki előttem.
- Mennyit mutatok? –kérdezte.
- Hármat – köszörültem meg a torkomat. Csodálkoztam, hogy megtaláltam a hangomat.
- Emlékszel, mi történt?
Szépen lassan visszanyertem az emlékeimet. Minden tökéletes volt, semmi probléma nem ütötte fel a fejét. Aztán belecsöppentem egy rémálomba. A Volturi eljött, hogy megöljön minket. Óvatosan oldalra billentettem a fejemet. A körénk gyűlt vámpíron keresztül is láttam a sötét alakokat a túloldalon. Felnyögtem, hát mégsem álom volt. Így már minden előttem volt. Irina meggyilkolása, majd Kate, ahogy eszeveszetten próbál áttörni rajtunk és megölni Caiust. Kate történt. Sokkoló élményben volt részem.
- Legalább, sikerült megállítanom Kate-et – mosolyogtam. Apa megkönnyebbülten nevetett, majd óvatosan magához ölelt. Segített felállnom, még kissé kótyagos voltam. Kate bocsánatkérések áradatával bombázott, miközben azt sem tudtam, éppen ki ölel magához. Anya el sem akart engedni, Emmett összekócolta a hajamat, csak hogy idegesítsen, Edward padig előjött a „hányszor megmondtuk, hogy az áram rád veszélyes, idióta vagy de örülök, hogy nincs bajod”  beszéddel. Sethet felismertem, azért annyira nem voltam kiütve, hogy egy farkast ne tudjak megkülönböztetni. A farkasom szószerint körülugrált, és úgy éreztem magamat, mint egy nyalóka.
- Lana, annyira sajnálom! Én egy akkora barom vagyok! Majdnem megöltelek! Elveszítettem a fejemet, de nem, erre nincs mentség. Meg tudsz nekem valaha is bocsátani? – Kate kétségbeesetten szabadkozott, de én érzelemmentesen néztem vissza rá. Megráztam a fejemet, mire tisztán látszott, hogy egy világ omlott össze benne. Ajkait szomorúan lebiggyesztette, és még mondani akart volna valamit, de nem jött ki hang a száján.
- Látnod kellett volna az arcod! – mosolyodtam el, bosszút állva egy korábbi csínyért még Belláék esküvőjén. Kate arcán ezer érzelem tükröződött, megkönnyebbülés, düh és egy cseppnyi öröm is.
- Ó te kis – sziszegte, mire a nyakába ugrottam.
- Persze, hogy megbocsátok. Hisz megmentetted az életemet, mikor újra sokkoltál!

- Lányok, nem akarom megzavarni az idilli pillanatot, de helyzet van – figyelmeztetett Emmett.
A Volturi is megállt egy pillanatra, mikor elájultam, de most, hogy újra eszméletemnél voltam, visszatért a vasfegyelem. Azonban, a tanúik nyugtalanul nyüzsögtek.
- Carlisle, Lanának nem esett baja? – kérdezte Aro (sajnos) nem megjátszott érdeklődéssel.
- Nem, még kissé sokk hatása alatt van, de jók az életjelei.
- Ezt örömmel hallom. Hatalmas veszteség lett volna, ha bármi történik vele – mosolygott rám, mire meg kellett állnom, hogy ne fintorogjak. Ha meghaltam volna, legalább Aro nem kaparinthatott volna meg. Ez örömmel töltött el.
- De térjünk vissza a napirenden lévő ügyhöz! Irina megkapta büntetését, amiért hamisan tanúskodott Renesmee ellen. Csak, hogy alaposak legyünk, szeretnénk beszélni néhánnyal a tanúitok közül.

Aro megállt kb. tízlépésnyire Amuntól és Kebitől. Eközben én odabotorkáltam Benjaminhoz, hogy visszanyerjem az erejét. Éreztem, ahogy megfeszül mellettem és levegőt sem vett. Frusztráltam néztem a vámpírok irányába és aggódtam, hogy Amun mit fog mondani. Nem sok jóra számítottam.
Aro könnyeden elcsevegett Amunnal, aki viszont fagyos válaszokat adott. Tanúsította, hogy Nessie nőtt, mióta találkozott vele. A vörös szemű vámpírnak azonban ez nem volt elég.
- És úgy gondolod, életben kellene hagynunk? – kérdezte.
Vad morgás tört elő a mellkasomból, körülöttem a többiek felszisszentek. Edwardnak le kellett fognia Bellát. Hát tervet változtatott? Nem elég neki az, ha egyikünk –természetesen én-vele megy? Hogy lehet valaki ekkora szörnyeteg. Éreztem, hogy izmaim a mély undortól megremegnek, majd támadó állásba rendeződnek.
- Hé, hé, nyugi – fogta meg a csuklómat Benjamin. Seth fogai a kapucnimba mélyedtek. Edward figyelmeztetően rám pillantott, mire sikerült kissé lenyugodnom. Ha Jasper itt lenne, már rég segített volna. Amint a két rég nem látott testvéremre gondoltam, szomorúság töltött el.
- Nem látok veszélyt a gyermek létezésében. Tanulni még gyorsabban tanul, mint ahogy növekszik – mondta Amun, majd miután Arotól engedélyt kért, távozott. Gyáva, de legalább tanúskodott.
Siobhan is hasonlóan válaszolt, és hozzátette, hogy Nessie érti a szabályokat. Az egészet feleslegesnek tartottam, hisz én voltam az élő példa arra, hogy mivé fog fejlődni a pici lány. Igaz, még én sem álltam meg a fejlődésben, ugyanakkor már alig nőttem. Mi történhetne? Hirtelen megvadulok, embereket gyilkolok le és felfedem a titkunkat? Nevetséges. Ha elmehettem volna megkeresni a bátyámat, akkor talán most nem lennénk ebben a helyzetben. Edward alig észrevehetően megrázta a fejét. Hát persze, akkor Aro talált volna más ürügyet! Öreg barátként köszöntöttem az újra felbugyogó dühöt.
- Nem történt törvényszegés – mondta az előbb említett vámpír – Azonban, következik-e ebből, hogy veszély nincs? Nem? Az már más kérdés.

Aro belekezdett egy hegyi beszédbe. Utálattal hallgattam minden szavát:
- Ez a két gyermek egyedülálló! Micsoda pazarlás lenne megsemmisíteni valamit, ami ilyen gyönyörűséges! De a veszély fennáll! Ezer és ezer éven át titoktartásunk inkább kényelmi kérdés volt, mintsem biztonsági. A legutóbbi nyers, dühödt évszázad, azonban olyan erejű fegyvereket szült, melyek még a halhatatlanokat is veszélyeztetik.

Miközben beszélt, én visszasétáltam Edwardékhoz. Idegesen hallgatták Aro beszédét, szinte érezhető volt a levegőben a feszültség. Mellettük akartam lenni, ha harcra kerül a sor. Bellát kell védenünk, ő a pajzsunk.

- Amennyiben tudatában lennénk e két elképesztő gyermek képességeinek, ha teljes biztonsággal tudhatnánk, hogy mindörökre rejtve maradhatnak, a bennünket védelmező ismeretlenség homályában. Csak az ismeretes dolgok biztonságosak. Csak az ismeretest tűrhetjük meg. Az ismeretlen...sebezhetőséget jelent- pillantott rám végtelenül szomorúan. Én amilyen megvetően csak tudtam, visszanéztem rá.
- Ne húzd az időt, Aro! – mondta apa komoran.
- Felvethetnék egy meggondolandó szempontot? – kérdezte Garrett, miközben előrébb lépett. Kíváncsian és félelemmel telve kaptam rá a tekintetemet.
Aro engedélyt adott, mire Garrett belekezdett az egyik legzseniálisabb és legmegfogóbb beszédbe, amit életemben hallottam:
- Én Carlisle kérésére érkeztem tanúskodni, úgy, mint a többiek. Azért maradtam is, hogy valami másnak a tanúja legyek. A ti tanútok. Makennát és Charles ismerem, és látom, hogy közületek sokan másik is vándorok, csavargók, mint én. Senki nem parancsol nekünk! Ezek a vének nem igazságot tenni jöttek, ahogy állították. Keservesen igyekeznek indokot találni valódi céljukra, arra, hogy ezt a családok kiirthassák. A Volturi azért jött, hogy eltörölje azokat, akiket versenytársaknak vél. Tanúja voltam annak, hogyan kötődnek egymáshoz e család tagjai. Eme szorosan kötődő család lényege áldozatos életük békés jellege, s ez az, ami létezésüket egyáltalán lehetővé teszi.

Elmélyedve hallgattam szavait. Ahogy nőtt a gyűlöletem a Volturi iránt, úgy szerettem Garrett-et egyre jobban. Kate jól választott.

- Amikor Carlisle elmondta, mi következik, valamennyiünket biztosított afelől, hogy nem harcolni hívott bennünket – folytatta a nomád – Néhányan azonban eltűnődtünk azon, hogy vajon az, hogy az igazság Carlisle oldalán van, elég lesz-e ahhoz, hogy megállítsa az úgynevezett igazságszolgáltatást. Miért jön a Volturi? Azért, hogy titkunkat és biztonságunkat védje meg, vagy saját hatalmát? Megelégszik-e vajon azzal, hogy a veszély nem volt több mint félreértés? Mindezekre a kérdésekre megkaptuk a választ, a Volturi gárdája lélektelen fegyver, eszköze uraik hatalmi harcának.

Elgondolkoztam azon, amit mondott. Régen, fel sem merült bennem, hogy a Volturi a saját érdekeit tartja szem előtt, és nem a vámpírokét. Azt hittem, hogy ők a jók, és aki ellenük szegül, az megérdemli a halált. Mekkorát tévedtem! Csupán egyetlen vámpír (Alice) miatt képesek lennének elpusztítani az egész családunkat. Most pedig hamis vádakat próbálnak meg ránk erőltetni, hogy valami ürügyet keressenek elpusztításunkra.

- Ki uralkodik felettetek, nomádok? Szabadon választhatjátok meg utatokat, vagy a Volturi fogja meghatározni, hogyan éltek? Talán elgondolkodtok azon, hogy csatlakozzatok-e hozzánk. De azt garantálom, hogy ha mi elbukunk, ti is – fejezte be beszédét, majd visszalépett Kate mellé.
- Szép beszéd volt, forradalmár barátom – „dicsérte” meg Aro.
- Forradalmár? – morogta Garrett – Ha megkérdezhetem, ki ellen lázadok? Tán királyom vagy? Szeretnéd, ha én uramnak szólítanálak, mint a talpnyaló gárdád?
- Béke Garrett! – mondta Aro szelíden. – Csupán születésed időpontjára akartam utalni. Látom, még mindig hazafi vagy.
A vén ekkor a szemtanukhoz fordult és megkérdezte az ő véleményüket.
- Nincs választásunk?- kérdezte egyikük. – Egyetértünk, vagy ellenetek harcolunk?
Aro azt válaszolta, hogy békében is távozhatnak.
Nos, ez rossz válasz volt, mivel ezt követően többen sietősen elhagyták a helyszínt. Ez kárörömmel töltött el. Emlékeztettem magam, hogy később gratuláljak Garrettnek.

Ezután a három vezető tanácskozott. A vállaim előreestek, a fejemet pedig szomorúan lehajtottam. Eljött az idő. Most dől el minden. Lehet, hogy ezek az utolsó perceink. A düh egy másik érzésbe váltott át. Megbánásba. Végtelen szomorúságba. Reményvesztettségbe. Miért? Miért velünk történik ez? De mellettem valami érdekes történt .
- Várj, amíg a figyelmünket teljesen leköti a megbeszélés, és fussatok. Vidd innen olyan gyorsan és olyan messzire, amennyire csak tudod. Ha elég messzire jutottatok, mindent megtalálsz nála, hogy repülőre szállhassatok – mondta Bella Jacobnak.
Akkor szakadt meg a szívem. Fájdalmat és ürességet éreztem a helyén. Borzalmos volt látni, ahogy a kiscsalád elbúcsúzik egymástól.
- Ezt titkoltátok előlem? – kérdezte Edward hullasápadt arccal.
- Aro elöl – felelte a felesége.
- Alice?
Edward megcsókolta Nessie homlokát, puszit adott mindkét arcára, majd Jacob vállához emelte.
- Te vagy az egyetlen, akire rábízhatjuk – motyogta a farkasnak Bella – Tudom, én is szeretlek Jake. Mindig is te leszel a legjobb barátom.
- Viszlát Jacob, öcsém ...fiam – búcsúzott el Edward is.

Ott álltam a hidegben és a hóban, megszakadt szívvel. Könnyeim fürgén peregtek le az arcomról, apró lyukakat hagyva maguk után a hótakaróban. Borzalmasabb fájdalmat éreztem, mint amikor elvesztettem az eszméletemet. Felemésztett a bánat. Hát itt a vége? Ennyi jutott nekünk? Kedvem lett volna ordítani, csapkodni, hisztizni, kiadni magamból a dühöt. Tehetetlen voltam, újra. Szinte megfojtott ez az érzés.

Egy óriási farkas fej nehezedett a vállamra. Megfordultam, mire Seth hátrált egy lépést. Gyönyörű, éjfekete farkasszemeiben emberi értelem tükröződött. Ó, mi minden játszódott le bennük! Úgy ismertem e szempárt, mint a tenyeremet. Harag, félelem és szeretet. Végtelen, elsöprő szeretet. Ha ezek az utolsó perceim, hát vele töltsem. Átkaroltam hatalmas nyakát és megöleltem. Átjárt a forróság és a kellemes, hasamat bizsergető érzés. Belekapaszkodtam selymes bundájába, mintha sosem akarnám elengedni. A könnyeim újra utat törtek maguknak, ezúttal sokkal hevesebben. Seth halkan nyüszített.
- Szeretlek – suttogtam a fülébe –, mindennél jobban. Ígérd meg, bármi is történik velem, te tovább harcolsz! Nem adod fel!
Vadul felnyüszített. Azt kívántam, bár halhatnám a gondolatait.
- Ó, és majd valahogy mondd meg Paulnak, hogy fogadjunk, hogy feleannyi vámpírt sem öl meg, mint mi ketten. Választhat valakit maga mellé – próbáltam felvidítani.
Seth kacagás szerű hangot adott ki, és mosolyra húzta a száját, ami jelen esetben vicsorgásnak tűnt.

- Készüljetek fel! Kezdődik – törte meg a pillanatot Bella.