14. fejezet

14. Fejezet: Az igazgató

Lana szemszöge:

A suli nagyon szuperül megy, szinte csak ötösöm van. Edward jól felkészített. Most technika van. A többiek már otthon vannak, nekem még van két órám.

Már csak 3 perc és kicsöngetnek. Az órának mindjárt vége. De ekkor baj történik. Michael, az egyik osztálytársam (egy paddal előttem) megvágja magát. A vér édes illata megcsapja az orrom. Csak a vérre tudok gondolni, olyan émelyítő. Sokkal jobb az illata, mint amit valaha éreztem. Milyen könnyű lenne megszerezni, csak egy mozdulat. Egy pillanat, olyan nagy a kísértés. De nem! Ez az egész család vesztét okozná. Visszatartom a lélegzetem, csak az a baj, hogy nem sokáig bírom levegő nélkül. Kicsöngetnek. Azonnal kirohanok a teremből (emberi tempóban). Egészen meg sem állok addig, amíg iskolán kívül nem vagyok. Itt már jobb. Csengetésre vissza kell érjek. Valaki jön velem szembe. Ismerős a szaga. Meglátom. Pont az igazgató az:
- Mit csinálsz te itt? Az óráidnak még nem lehet vége.
Ezt tényleg nem hiszem el. Sikerül uralkodnom magamon, és mi a jutalmam?! Itt ülök az igazgatónál. El kellett volna rohannom. Most már mindegy. Valaki jöhet be beszélni az igazgatóval miattam. Egyáltalán ki lesz az? Carlisle dolgozik, Esme pedig elment a lányokkal vadászni. Egyedül a fiúk vannak otthon. Ha Edward jön, nekem végem. Jasper egy fokkal jobb. És Emmett? Ő lenne a legjobb, biztos nagyon jól szórakozna. Megérzem Edward szagát. Persze, úgy látszik ma nincs szerencsém. Kopog.
- Szabad! – mondja az igazgató
Edward belép.
- Jó napot kívánok. Edward Cullen vagyok, Lana bátyja. Az szüleink nincsenek otthon, ezért engem küldtek.
- Szia. Elizabeth Smith, igazgató. Dr. Cullen mondta, hogy az egyik fia jön helyette.
Edward nagyon mérgesen néz rám, mintha villámot szórna a szemeivel. Ezek szerint Carlisle küldte. A gondolataimban megpróbálom elmagyarázni neki, ami történt: Kérlek hallgass végig! Mondjuk más választásod nincs. Az történt, hogy az egyik osztálytársam megvágta magát. Nyugi, én egyből eljöttem, nem csináltam semmit. Csakhogy sulin kívül voltam, amikor az igazgató megtalált. Nem hazudok, higgy nekem!
Ekkor Elizabeth már mondandója vége felé jár:
- Tanítási időben az iskolát elhagyni egyedül, csak tanári engedéllyel, vagy különleges esetekben szabad. Diáknyelven szólva Lana lógott, és ez felfüggesztést is vonhat maga után, mivel ha bármi történik vele, akkor az a mi felelősségünk. Mentség hiányában a felfüggesztés érvénybe lép.
- Az én hibám. Otthon hagytam a lakáskulcsom, és a bátyám elment otthonról. Felhívtam Lanát, hogy szünetben adja kölcsön a kulcsát. Csakhogy elkéstem. Csak mostanra értem ide.
- De Lana mit kerestél az utcán? – kételkedik az igazgató
- Azt hittem megláttam Edwardot, és gyorsan oda akartam neki adni a kulcsot. Mikor rájöttem, hogy nem ő az, akkor siettem vissza. - válaszolok
- És ezt miért nem mondtad ezt előbb?
- Meg akartam várni Edwardot, hogy hihetőbb legyen.
- Most megúszod egy figyelmeztetéssel, de többet ne forduljon elő. És azt javaslom, másoltassatok tartalék kulcsot, az ilyen esetekre. Mehettek.
- Köszönöm. Nem fog megismétlődni. Viszontlátásra.
- Viszontlátásra.
- Sziasztok.
Kimegyünk. Végre fellélegezhetek.
- Köszönöm Edward, hogy magadra vállaltad. Nagyon mérges vagy? – kérdezem
- Nincs mit. Nem, egyáltalán nem vagyok mérges, jól csináltad, de – feleli Edward
- De?
- Azért elkerülhettük volna ezt a beszélgetést.
- Rendben, legközelebb figyelek. De szerintem nem lesz legközelebb.

Beszállunk a kocsiba és elindulunk hazafelé. Megérkezünk.
- Hello. – köszönök a két fiúnak
- Szia. Mit csináltál? – mondja Jasper
- Verekedtél? – kérdezi Emmett
- Mi? Nem. – válaszolok
- Beszóltál egy tanárnak?
- Nem.
- Betörtél egy ablakot?
- Nem, dehogy is.
- Kiugrottál egy ablakból?
- Emmett, fejezd már be. Ezt te mind kinézed belőlem?
- Igen.
- Akkor mit csináltál? – kérdezi Jasper
- Semmit. Az egyik osztálytársam megvágta magát és elkezdett vérezni a keze. Amint kicsöngettek elrohantam. De az igazgató megtalált az utcán.
- Eljöttél és kész? – csodálkozik Jasper
- Igen. Belegondoltam, hogy mivel járna, ha engednék a kísértésnek, és nem érte meg.
- Kaptál intőt? – kérdi Emmett izgatottan
- Te ennek ennyire örülnél? De nem. Edwardnak hála.

És hát így végződött ez a nap. De a vér édes illatát még szinte mindig érzem.
 
A következő fejezet már a Twilight ideje alatt fog játszódni.

13. fejezet

13. Fejezet: Iskola

Lana szemszöge:

A nyári szünet vége egyre közeledik. A lányokkal már mindent bevásároltunk.

A nappaliban ott van mindenki, kivéve Esmét és Carlisle-t, ők elmentek vadászni. Éppen az iskolán gondolkozom.
- Mit kell csinálni az iskolában? – kérdem
- Tanulni. – válaszolja Edward
- Idegesíteni a tanárokat! – szórakozik Emmett
- Nem erre gondoltam.
- Kerüld a feltűnést. Maradj nyugton. Csengőre mindig legyél a teremben. Ne ülj mozdulatlanul. – sorolja Edward

- Az utóbbi menni fog. – mondom, és Edward égnek emeli a szemeit
- Ha kérdeznek, válaszolj. Figyelj a tanáraidra és ne idegesítsd őket. – szólj Jasper és az utolsó tanácsnál Emmett-re néz.
- Ne csinálj semmi olyasmit, ami megrémisztheti az embereket, vagy ami éppen szokatlan nekik. És a képességeiddel se ijesztgesd őket. – okít Alice
- Jó, szóval Emmett-tel ne találkozzanak. – fordítom le, de Emmett ezen csak jól szórakozik.
- Ha a szemedről kérdeznek, mondd, hogy kontaktlencse. – tanácsolja Rosalie
- És ha napos idő van? – tudakolom
- Akkor itthon maradunk. És ne tegyél kárt semmiben. – válaszol Emmett

- Rendben, mindent megjegyeztem. Minek kellett megkérdeznem? Ja, és hogyan jutok el az iskoláig?

- Mi elviszünk, és a suli előtt kiteszünk. Amikor tudod, hogy mikor végzel, hívd fel Esmét és ő majd érted megy. Ha esetleg valamelyikünk egy időben végez veled, akkor majd ő hazahoz. – jelenti ki Alice
- Értem.
Vajon milyen lesz a testvéreim és a szüleim felügyelete nélkül lenni? Eddig nem nagyon volt ilyen alkalom. Szerintem nem lesz rossz, csak majd tényleg figyelnem kell, hogy ne csináljak semmi feltűnőt. Este lefekszem aludni és már holnap is van. Elvégzem a reggeli teendőimet, és felötözök ünneplőbe. Fekete szoknya, fehér ing, ünneplő cipő és egy rózsaszín csontvázas nyakkendő, hogy valami feldobja az öltözékemet. Beülök a kocsiba. Elindulunk. A többieknek olyan jó, hogy együtt járnak suliba. Miért nincs egy velem egykorú testvérem? Na mindegy. Megérkezünk.

- Ne feled, ne kelts feltűnést! – mondja Alice
- Minthogyha nem lenne elég feltűnő az autó.
Elköszönök tőlük, és kiszállok. Az iskola ránézésre és belülről is nem olyan nagy. Egy emelete van. Lent gondolom, a kicsit vannak, nekem fel kell mennem. Megtalálom a termünket: 6. A. Találkozok az osztályfőnökkel.
- Jó napot kívánok. – köszönök
- Szia! Biztosan te vagy Lana! Gyere, mutatkozz be a többieknek. – mondja
Nagyon szimpatikus fiatal nő. Bemegyünk.
- Gyerekek, jött egy új osztálytársatok! – szól
- Sziasztok! Lana Cullen vagyok. Itt lakom a közelben a szüleimmel, és a tesóimmal, ők ide járnak mellénk gimibe. Szeretek baseballozni és nagyjából az összes tantárgyat szeretem, ez kedvfüggő. Ennyi. J
Elmondom, és leülök Amy mellé. A padsorok között, hallom, ahogy a fiúk szíve hevesen ver, amikor elmegyek mellettük. Ez vicces.
- Szia! Nem is tudtam, hogy ide fogsz járni. Nem mintha zavarna, szuper, legalább egyre többen vagyunk lányok! – mondja Amy

- Szia, Amy! Jó, hogy legalább téged ismerlek. Látom, néhány srác is idejár a csapatból.
- Igen, Ben és Anthony.
Észreveszem, hogy Ben rólam beszél a barátaival.
- Ő volt az, aki fogkrémet nyomott a fejemre! – magyarázza Ben
- Ez a lány? Len, te nagyon béna vagy, még ez egy radírt sem merne idedobni!  – válaszolja az egyik haverja
Ekkor megfogom a radíromat, és hozzávágom.
- Aú!
- Látod, megmondtam! – örvendezik Ben
A terem másik felében is rólam van szó:
- Szerintem tök helyes. – mondja az egyik
- És bátor is. Láttad, hogy mit csinált? – válaszolja a másik
- Szerinted odamenjek?
Ekkor hátranézek. Meglepődnek.
- Vajon hallotta?
- Csak egy denevérnek lehet ilyen jó füle.
Vagy egy vámpírnak, gondolom magamban.
Aztán elindulunk megnézni az évnyitót. Megvárjuk még vége lesz, majd vissza a terembe. Megkapjuk az órarendet, és van még egy osztályfőnökink, majd mehetünk haza. Beszélgetek a lányokkal, meg néhány fiúval is, és aztán már vége is az óránknak.  Elindulok ki a suliból. Éppen hívnám Esmét, amikor meghallom, hogy nem messze a közelben egy elsős bajban van. Segítsek? Hívnom kéne tanárt? De arra nincs idő. Körül nézek, senki sem lát. Elkezdek futni. Lelassítok. Ekkor meglátom, hogy 3 nyolcadikos (nem a mi iskolánkból) lökdös egy elsőst. Odamegyek:

- Fuss! – mondom a kicsinek, és ő elkezd futni
- Hé! Mit csinálsz? – mérgelődik a legnagyobb
- Kinek képzeled magad? – kérdezi egy másik
Egyre közelebb jönnek felém. Elkezdenek lökdösni. Erősebben meglöknek, és én leesek a földre. Kiröhögnek. Kész, ennyi volt. Ha bármelyik hozzám ér, megvédem magam. Ha kell, a kezét is eltöröm.
- Hagyjátok abba! – mondom mérgesen
- Mert, mi lesz? – gúnyolódnak

- A bátyám leszedi a fejeteket.

- Nézd, keménykedik!
- Jaj, de ijesztő. Én nem látom sehol sem a bátyád!
Ekkor megjelenik Jasper. Érzem, ahogy megrémülnek. Igen, ez nagyon hasznos képesség.
- Kotródjatok! – mondja
Elfutnak. Jasper felsegít.
- Jól vagy? – kérdezi
- Persze, semmi bajom. Köszi. Pont jókor jöttél, még mielőtt bármi olyat csinálhattam volna, amit később megbánok. Alice hol van?
- Csak én tudtam megszökni. Nem sokára a többiek is jönnek. Gyere, megmutatom az iskolát!

Vele megyek. A francba! Tényleg egy napig hagynak egyedül, és én egyből belekeveredek valamibe.

12. fejezet

12. Fejezet: Hazatérés

Lana szemszöge:

Visszaértünk a táborból és most otthon vagyok.

- Sziasztok! – köszönök, mikor hazaérek
- Szia! – mondják
Mindenki megölel, Emmett még a hajamat is összeborzolja.
- Erről sohasem fogsz leszokni, ugye?  - kérdezem Emmett-et, de ő csak szélesen vigyorog.
- Na mesélj! – mondja Edward
Körém ülnek.
- Szóval, hétfőn – kezdem az elbeszélést – megérkeztünk és kipakoltunk.
- A buszost, ne felejtsd el! – figyelmeztet Alice
- Jó. A buszon, találkoztam Amy-vel, a barátnőmmel, és azt mondta, hogy Jasperék helyesek. Én pedig elmondtam neki, hogy a tesóim, ezen persze meglepődött. A következő egy napom arról szólt, hogy megmagyaráztam mindenkinek, hogy örökbe fogadtak minket, és hogy Alice és Jasper egy pár. – mesélem
- De a lényeget, még mindig kihagyod. – kukacoskodik Alice
- Nem hagyod, hogy elmondjam! A buszon elsétált mellettünk Alex,
- Igen, Alex! A kékszemű herceg. Már régóta várta ezt a tábort, főleg amikor megtudta, hogy ott leszel. – szól Edward
- Te amikor eljössz az edzésemre, mindenkit feltérképezel, igaz? De hagy folytassam! Szóval, amikor elsétált mellettünk a buszon rám kacsintott, ez persze Alice-nek nagyon tetszett, Jaspernek már kevésbé. – mondom, és persze mindenki elmosolyodik.
- Aztán volt edzés, az egyik sornak Alice segített ütni, a másik sorra pedig Jasper felügyelt.
- Igen, és Lana nem hagyta ki, hogy ne tegyen erre egy megjegyzést. – egészít ki Jasper
- Aztán, - folytatom – Alice átjött hozzánk, lányokhoz, nekem pedig elmondta, hogy a fiúk este össze akarnak fogkrémezni minket. Találtam egy cetlit az ágyamon: Alex találkozni akart velem. El is indultam, de Jasper még előtte kifejezte nem tetszését, hogy ezzel a fiúval barátkozok. Komolyan mondom, olyan volt, mint Edward. Kimentem a focipályára és Alex is figyelmeztetett, hogy mire készülnek a fiúk. És este hárman, Alex nem jött, belopóztak hozzánk. Miközben az egyik Amy-t akarta volna összekenni fogkrémmel, én fölülről rányomtam a fogkrémes tubusom felét a fejére.
Amikor ezt mondom Emmett hangosan felnevet.
- Mondtam, hogy ne csinálj felfordulást! – mondja mosolyogva Carlisle
- A fiúkat nyakon csípték, aztán elment az edző. Jasper pedig, büntetés képpen Alex-et, és engem labdaszedésre ítélt. Minden nap, kettesben. Kedden kirándultunk, szerdán meccsek voltak, csütörtökön múzeumot és naplementét néztünk. - sorolom
- És Alex megcsókolta Lanát! – fűzi hozzá Edward
Ez persze megint mindenkinek tetszik.
- Edward, szállj ki a fejemből! – kiabálom dühösen
- Nem is a tiédben vagyok. Jasper, le kellett volna szedned annak a fiúnak a fejét! – szórakozik Edward
- És este pedig, elindultam vadászni. Út közben találkoztam Jasperrel, és halálra rémültem tőle. Elmentünk vadászni. És megmondaná valaki, hogy mi a fenét csinál az a hatalmas farkas az erdőben ?! – mérgelődök
- A folyón túl az ő területe. Mikor idejöttünk, nagyon régen, szerződést kötöttünk a quileute törzzsel. Akkor még Alice és Jasper nem csatlakoztak hozzánk. Megegyeztünk velük, hogy, ha nem lépünk a földükre, akkor nem mondják el az embereknek, mik vagyunk. Csak azért egyeztek bele, mert mi állatvérrel táplálkozunk. De ha bármelyikünk megharap egy embert, vagy átlépi a határt a szerződésnek vége. Nem rég költöztünk vissza. – világosít fel Carlisle
- Akkor ez a farkas ember volt? Miért nem mondtátok meg nekem, ezt előbb? És, ha átlépem a határt?
- A farkasok alakváltók. Emberek, akik át tudnak alakulni farkassá. Eddig mindenki figyelt rá, hogy ne menj a határ közelébe, akivel vadásztál.
- Nem Jasper hibája volt, én tűntem el.
- Mindegy, ami történt, megtörtént. Most viszont számolnunk kell a következményekkel.
- Milyen következményekkel? Nem léptem át a határt.
- Sam a határnál fog várni minket. Ellenőrizni akarja, hogy átváltoztattunk-e.
Másnap el is megyünk a határhoz.
- Egyedül Lanával akar beszélni. – mondja Edward
Carlisle és Edward (ők kísértek el) megállnak távolabb a határtól, én pedig elindulok. Hátra nézek, mindketten feszülten figyelnek, ugrásra készen. Ott áll Sam. Nagy és izmos, a rövid haja fekete, bőre bronzszínű. Oda érek, és megállok a határnál.
- Megmart bármelyik is a Cullenek közül? – kérdezi
- Nem, egyik sem. – válaszolom
- Biztos?
- Igen, teljesen biztos.
- Ismered a szabályokat és a határt?
- Igen.
- Ugyanazt az életmódot folytatod, mint ők?
- Igen.
- Érdekes, neked más a szagod.
- Hát, akkor el is mondhatom. Én nem teljesen vagyok vámpír. Anyám ember volt, apám pedig vámpír és én megszülettem. Ezért érzed másnak a szagom, mert félig ember vagyok.
Ekkor odajön Carlisle és Edward.
- Nem szegtünk szabályt. – jelenti ki Carlisle
- Rendben, de a határt ne lépjétek át. – válaszolja Sam
Elindulunk vissza a kocsihoz. Én még utoljára visszanézek a farkasra.

11. fejezet

11. Fejezet: A vadászat

Lana szemszöge:

Még mindig a tart a tábor. Ma csütörtök van.

Kedden, szerdán és ma délelőtt nem történt semmi különös, de iszonyúan jól szórakoztunk. Aztán eljön az este. Az egész táborral elmegyünk naplementét nézni. Bár eltakarják a felhők, de ezért teszünk egy próbát. Alice és Jasper is jön, szóval a nap sugaraitól nem kell félni. Leérünk a partra. A nap már lemenő félben van. Ekkor valaki megfogja a kezem.
- Gyere. – mondja Alex
Elindulunk. Nem messze a többiektől megállunk. Kettesben vagyunk, senki nem lát minket, és a gyerek zsivaj sem hallatszik. A folyóparton leülünk két egymás melletti kőre. Ügyelek arra, hogy árnyékban legyek. Alex megszólal:
- Lana. Egész héten a megfelelő pillanatra vártam.
A szemembe néz, és én is az övébe. A nap most éri el a víz tükrét és ezer fényben cikázik. Közelebb hajolunk egymáshoz. Lehunyom a szemem. S ekkor ajkunk összeforr.
A csókunk lágy és lassú. A nap eközben teljesen lemegy. Lassan elválunk egymástól.
- Lana. – suttogja Alex
- Igen? – válaszolom
- A bátyád kitekeri a nyakam.
Ezen elmosolyodok.
- És akkor még nem is láttad Emmettet. Ne aggódj, szerintem most más foglalja le.
Ujjait az enyémbe kulcsolja:
- Ideje visszamennünk. Akarod, hogy külön?
- Nem. Menjünk együtt, nem érdekel mit gondolnak.
Elindulunk vissza. Majd szétválunk, Alexet várják a haverjai, engem pedig a lányok. Alice elkap:
- Olyan cuki. – mondja
- Veled tényleg nem lehet magánélete a fél vámpírnak. – felelem
Aztán besötétedik és eljön a lefekvés. Egyszerűen nem bírom. Négy napja nem ittam vért. Ez nem is lenne baj, de össze vagyok zárva emberekkel. El kell menjek vadászni. Forks nincs messze öt perc. Egy negyedóra múlva itt vagyok. Ezeket már akkor gondolom, amikor kiosonok az ajtón. Kint vagyok a faházból. Nézek jobbra, balra, hátra, nincs senki. Megfordulok és a bátyám oroszlánszerű alakjával találom szembe magam, amint összekulcsolt karral a mellkasán, fél szemöldökét felvonva engem néz. Ijedtemben még jó hogy fel nem sikoltottam. Biztos visszatartottam a lélegzetemet a nagy szökésben, azért nem éreztem Jaspert.
- Basszus, Jasper! Én még kaphatok szívinfarktust!

- Egyedül nem mehetsz vadászni! – mondja, ügyet sem vetve ijedtségemről.
- Jó akkor kivel menjek?
- Na gyere, elviszlek.
El is indulunk és hamarosan a forks-i erdőben vagyunk. Különválunk, de azért még érezzük egymást. Két szarvast is elkapok, majd követem egy folyó zúgását. Megállok a víznél. Rémlik, hogy valaki mondta, ne lépjem át a folyót. Ekkor furcsa szagot érzek. Lépéseket hallok, mintha egy medve lépne, akkor súlyt hordoznak a lábak. De négy lába van ennek a valaminek. S ekkor kiemelkedik a másik oldalon egy hatalmas farkas alak. Hűha, ekkora farkast még nem láttam. Mégsem tűnik veszélyesnek, inkább kíváncsinak. Előre lépek, de a víz ott folyik előttem. A nagy fekete farkas is tesz egy lépést.
- Ugye, nem fogsz bántani? – kérdezem
A farkas megrázza a fejét. Látom a szemében, hogy igazat mond.
Kinyújtom a kezem, ő pedig közelebb hajtja a fejét. Már majdnem elérem. Ekkor Jasper hirtelen ott terem, és maga mögé ránt. Vicsorog a farkasra, az állat pedig rá. Majd a nagy farkas eltűnik.
- Az a szemét! Jól vagy? – kérdezi Jasper
- Persze. Miért üldözted el? Nem akart bántani. – válaszolom
- Még hogy nem akart bántani? Örülne, ha megszabadulhatna tőlünk. Egyáltalán nem érezted a bűzét?
- Milyen bűzét?
- Neked agyadra ment a tábor. Gyere, menjünk vissza, még mielőtt észreveszik, hogy elmentünk.
- De mi volt ez? Ekkora farkast még sohasem láttam?
- Ők az ellenségeink. Azért nem lépheted át a folyót, mert az már az ő területük. Majd otthon megbeszéljük.

Vissza is megyünk. Aztán a péntek is elszáll. Vége van a tábornak. Alex-el abba maradtunk, hogy legyünk csak haverok. Mind kettőnknek jobb ez így. Edzésen majd úgyis mindig találkozunk. Nagyon élveztem ezt az egy hetet. Volt benne szerelem, szórakozás, ahogy a barátnőm mondta, non-stop hülyülés, és a tetejében még egy újabb titok is. Ki ez a farkas?