3. fejezet2

3. Fejezet: Egy izgalmas nap 2

Lana szemszöge:

Alice és Rosalie megígérték, hogy elvisznek vásárolni. Már a kocsiban vagyunk.

- Esme nem jön? – kérdezem
- Nem, más dolga van. – mondja Rosalie
- Lehet, hogy jobb lett volna, ha a vásárlás után megyek vadászni.
- Nem lesz semmi gond, láttam. Persze egy kicsit fura lesz, mert érezni fogod mindenki vérének a szagát, de senkit sem fogsz megölni. – válaszolja Alice
- Köszi, ez nagyon megnyugtató, senkit sem fogok megölni. Csak esetleg félig.
- Nyugi, vigyázunk rád.
- Hát afelől kétségem sincs.
Nem sokára meg is érkezünk, hála Alice vezetési stílusának. De én élvezem. Alice megszólal:
- Na, először is 12 boltot kell bejárjunk és be kell szereznünk a következőket:
7 pár cipő: egy ünneplő, egy tesi, egy szandál, egy papucs, 3 tavaszi és egy téli.
Kabát, kardigánok, nadrágok: rövid, hosszú, pólók: rövid, hosszú, fehérneműk, melegítők, ünneplők, ingek, pizsamák, fürdő ruhák, szoknyák, kiegészítők és ezen belül ékszerek, sapkák, sálak, kesztyűk.
- Azta! De télre minek vásárolunk? – kérdem
- Hogy nézne ki, ha nem lenne téli ruhád?  - válaszolja
- A világ pénze sem elég erre.
- Ó, emiatt ne aggódj, tudod Carlisle fedezi és neki nagyon sok ideje volt eddig pénzt gyűjteni és egyébként is látom a tőzsdemozgásokat.

- Ok, meggyőztél.
- Van valami titkos vágyad, előbb-utóbb úgyis megtudom.
- Már nagyon régóta szeretnék egy pár Converse cipőt.
- Első állomás: cipő bolt.
Kapok három párat: egy pinket, egy fehéret és egy szívecskéset. Iszonyúan örülök nekik és meg is köszönöm a lányoknak. Aztán veszünk egy sarut, egy papucsot, egy szőrös tornacipőt, egy tornacipőt tesire és egy ünneplő cipőt. Én ugyanis kijelentettem, hogy csak tornacipőket vagyok hajlandó hordani (kivéve nyáron és ünnepélyeken). Ezzel meg is volnánk. 3 boltot körbejártunk a cipőkért, aztán a ruha bolt felé tartunk. Veszünk jó sok pólót, rövidet hosszút. Aztán átsétálunk és beszerzünk csőnacikat is és rövid gatyákat. Megint vándorolunk fürdőruhaért és fehérneműért. Tovább megyünk, kapok kiegészítőket, szoknyákat és egy gyönyörű ruhát, amire csak Alice annyit mondott: majd hasznát veszed. Aztán ünneplőruhát, ingeket is vásárolunk. A következő helyen kabátot, kardigánt választunk. A maradék három boltban pedig sapkát, sálat, kesztyűt, baseball felszerelést és még pár cuccot veszünk. És befejeztük.
- Nagyon köszönöm lányok! Ilyen szuper ruháim még sohasem voltak – mondom
- Nincs mit, majd még jövünk. – válaszolja Rosalie
- Na ugye, nem öltél meg senkit. – szólal meg Alice
- Nem, teljesen lekötött a vásárlás. De azért fura volt, most már teljesen más szemszögből nézem a dolgokat, így, hogy érzem a „vérszagot”.
Haza is érünk, a lányok segítenek behozni a cuccokat. Kinyitom a szobám ajtaját és az egész be van rendezve! Ágy, ruhásszekrény, íróasztal, polcok, szekrények, szőnyegek és még a fal is le van festve. És akkor bejön Esme:
- Hogy tetszik?
- Egyszerűen csodálatos. Pont olyan, ahogy elképzeltem, de hogy?
- Alice és Edward.
- Értem.
Mindenki megölelek, leírhatatlanul boldog vagyok. Van egy tuti szobám, szuper ruháim és egy csodálatos családom. Így egész nap vigyorgok, mint a vadalma. Egyszerűen felejthetetlen ez a nap. Életem legjobb napja. Aztán Carlisle hazaér és behív a dolgozószobájába. A falat fa burkolja. Könyvek ezrei tornyosulnak a polcokon és képek lógnak a falon. Tátott szájjal nézek végig a szobán.
- Bocsánat, kicsit elkalandoztam. – mondom
- Semmi gond. Látom, szereted a könyveket.
- Igen.
- Gondolom, nem ismered a vámpír élet szabályait.
- Nem, nem ismerem, de remélem nem szegtem meg egyet sem.
- Szóval, az emberek nem tudhatják, hogy létezünk. Ebből adódóan nem vadászhatunk előttük és nem is szabad rájönniük, mik vagyunk. Ezért kerüljük a napfényt, mert feltűnne nekik, hogy csillog a bőrünk.
- Rendben. Értem, és be is fogom tartani, de elmondanád mi az a Volturi?
- Ők az „uralkodóink”.Akik nem tartják be a szabályokat azt megölik. Egy ideig velük éltem. Hárman vannak: Aro, Caius és Marcus. És nagyok sokan dolgoznak nekik, ezért is nem tanácsos velük szembeszegülni.
Eközben jelentőség teljesen a szemembe nézett. Nem túl sok dologtól riadok meg, de értem, ők tényleg nagyon erősek lehetnek.
- Ők azok a festményen? – kérdezem
- Igen. Tudod meséltem arról, amikor velük laktam, ez a kép akkor készült.
- Kérdezhetek valamit?
- Nyugodtan.
- Azt mondtad, megpróbáltad elpusztítani magad. Tulajdonképpen minket hogyan lehet elpusztítani?
- Sejtettem, hogy erre akarsz kilyukadni. Csak úgy, ha széttépnek és utána elégetnek.
És akkor megint úgy a szemembe nézett.
- Jó, meg sem fordult a fejemben, csak kíváncsi voltam. Ugye Edward mesélt neked a kalandjaimról, amiket azelőtt éltem át mielőtt találkoztunk?
- Igen, mesélt.
- Most már nem fogok semmi hülyeséget csinálni, például, amikor felbosszantottam egy idegen vámpírt. Most már van miért élnem.

- Rendben, örülök, hogy így gondolod.
- Kérdezhetek mást is?

- Igen, de nem vagy álmos?
Ránézek az órára: 10 óra.
- Most, hogy mondod, nem ártana egy kis alvás. Megígéred, hogy holnap folytatjuk?
- Igen.
- Jaj, és köszönöm szépen a ruhákat és a beszélgetést is.
- Nagyon szívesen. Jó éjt, Lana.
- Köszönöm, Carlisle, szia.
Gyorsan lezuhanyozok, fogat mosok, átöltözök és ágyba bújok. Most veszem észre mennyire fáradt vagyok. Csodálatos napom volt, már alig várom, hogy eltölthessek a következő napot a családommal.